Orbán a pácban

Posted by

Tamás Ervin
>Hajdanán legalább félév eltelt, hogy a főnök egy hajtűkanyart véve minden különösebb indoklás nélkül módosította álláspontját, bízva a memória kopásában, valamint szavai mágikus erejében. A gyurmaszerű állítások közötti idő azonban egyre rövidült, de a tábora minden erőfeszítés nélkül, kellő rugalmassággal vitorlát igazít. Az egyik legjobb elemző, Orbán Krisztián szerint 2018 óta Orbán jóslatai rendre csődöt mondanak, a világban pontosan az ellenkezője történik annak, mint amit Orbán Viktor prognosztizál, azaz rossz az irányzék, s ez ma már az unióban szinte totális elszigeteltséggel jár együtt. Ebben a képlékeny helyzetben előadódhatnak fordulatok, a magyar miniszterelnök mozgástere azonban szűk és rükverc már aligha használható a kocsiján, mert azt használni számára önfeladás volna. Kimondható, hogy egykori hatásos szlogenje alaposan megkopott, a „valóság meghajlítása” nem megy oly könnyen, bár még mindig ebben utazik.

Nézzük csak! Január 27-dikén kijelentette a főnök, hogy Ukrajna még a Nyugat segítségével sem győzhet Oroszország ellen. Alig egy hónap múlva már arról értekezett, hogy Oroszország nem nyerheti meg ezt a háborút, mert az egész Nyugat felsorakozott Ukrajna mögött. Pénteki rádióinterjújában ezért átsorolt a sokszor emlegetett másik vonalra, a tűzszünetre és a béketárgyalások megkezdésébe, ami jelenleg vagy Ukrajna eddigi hősies harcát, a kiontott vért és pusztítást tenné hiábavalóvá, vagy Oroszország alapvető célját. Milyen messze is jutottunk a szóakrobatikai mutatványok sorozatától: a különleges katonai művelettől, a demilitarizálástól és nácitlanítástól Ukrajna orosz lakosságának védelmében. Csakhogy Putyin sem léphet hátra anélkül, hogy valamiféle skalpot ne mutasson szintén sok áldozattal sújtott népének. Valamiféle békekötésről beszélni konkrétumok, körvonalazódó lehetőségek nélkül beszélni érthető vágy csupán, még akkor is, ha erre a hadviselői körön kívül jóval szélesebb szereplői kör hozhat némi esélyt.

Amit Orbán Viktor Finnország és Svédország NATO-tagságának megszavazásával művel, az a politikai hitelesség olyan mély mocsara, amelyet a pragmatizmus nem föd el. Ennek a pávának már semmi köze a tánchoz, hiszen sem lába, sem színes tollazata nincs és a forgásba leginkább ő szédült bele. Felesleges kronológiai sorrendbe állítani az időhúzás stációit, a be nem tartott ígéreteket, amelyek mögött minden bizonnyal a törökökkel való folyamatos egyeztetés húzódott meg, majd most az üzlet egy másik perspektívája, amit a megrendezett frakciós színjátékkal ért el Orbán Viktor. Különleges esetnek lehettünk ugyanis tanúi: képviselői szembeszegültek a kormányfői felvetéssel! Szavazzuk meg ugyan a tagságot, de ennek előfeltétele legyen az, hogy az északi országok politikusai a lefolytatott párbeszédek nyomán enyhítsék a Magyarországgal szembeni jogállamisággal kapcsolatos fenntartásaikat. Halogatták, halogatták, majd hirtelen előre koreografált, Fidesz-frakción belüli vitává „nemesült” a hónapok óta húzódó magyar igen – Orbán sajnálkozva tárhatja szét karját, hiszen ő akár már most szavazna, de hát a párton belüli demokrácia. Törökországon kívül a magyar jóváhagyásra várnak a finnek és a svédek, nagyköveteik üzenete még külügyminiszterünkig sem juthatott el, mert kérésük ellenére nem fogadta őket, ami ritka diplomáciai fogás. Mindazt, ami eddig történt, egyesek nyilván a politikai találékonyság manifesztumaként jellemzik, mérvadó körök viszont nemigen díjazzák, s csak a velünk szembeni jókora bizalmatlanságot növeli, hitelünket ássa alá, aminek végső jutalma messze nem a győzteseknek járó babérlevél.

Végére csak egy szellős megjegyzés. Olvasom, hogy a miniszterelnök fizetése havi több mint 5,7 millió forintra emelkedett, s nyilván szépen nőtt a nagyra nőtt apparátus bére is. Ezen fennakadni, vagy nesztelenül tovább lépni, mindenkinek legyen a magánügye, akár a kormánygépek túlzott használata. Engem az zavar inkább, hogy a többségnek eszébe sem jut, hogy ekkora baj közepette, ilyen ínséges időkben a köz szolgái közösen fel is ajánlhatnák legalább az emelés egy részét a rászorultaknak, a „Brüsszel által kisemmizetteknek”. Ez egyben felhívás lehetne más égtájak felé is. Tudom, ez nem akkora summa, hogy kompletten meg lehessen oldani valamit, de tetszik tudni – gesztus. Úgy tapasztalom, hogy ez a szó is feledésre ítéltetett, talán a mindenestől kiátkozott „politikai korrektség” tartományába tartozik, akár az empátia. Amennyiben tévedek, öröm, ha megcáfolnak.