Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának összefoglalója az Európai Parlament Pegasus-ügyet vizsgáló budapesti látogatásának eredményeiről.
A Pegasus és azzal egyenértékű kémszoftverek használatának kivizsgálásával foglalkozó vizsgálóbizottság delegációja találkozott az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságával, az adatvédelmi hatóság képviselőivel, valamint egyes, a kémszoftverrel megfigyelt újságírókkal is. A vizsgálóbizottság Unió-szerte alkalmazható javaslatokat fogalmaz meg a következő hónapokban. A kémszoftver használatával kapcsolatos híradások nyomán február 20-21-én folytatott vizsgálatot a kilenctagú delegáció. Kétnapos látogatás során az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága tagjaival, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága elnökével, dr. Péterfalvi Attilával, megfigyelt újságírókkal és civil szervezetek képviselőivel folytatott megbeszéléseket. A delegáció látogatását sajtótájékoztató zárta, ahol Jeroen Lenaers (EPP, Hollandia) a következőket mondta:
“Minden jel arra utal, hogy a Magyarországon jelentős mértékben visszaéltek a kémszoftverrel. Nagyon kevéssé meggyőző számomra a hatóságok nemzetbiztonsági okokra történő hivatkozása. Jelentős bizonyítékok szólnak amellett, hogy emberek után kémkedtek azzal a céllal, hogy erősebb politikai és gazdasági kontrollt gyakorolhassanak a közszféra és a média-piac fölött. Meggyőződésem, hogy Magyarországon a jogállamisági és az alapvető demokratikus elveket súlyosan megsértették, és az ország helyzete az EU-n belül a legrosszabbak közé tartozik. A demokrácia állapotának az elmúlt évek során tapasztalható romlása miatt az állami intézmények, úgy tűnik, nem hajlanak arra, hogy az állampolgárokat szolgálják, azok jogait és szabadságjogait védjék. Sokkal inkább úgy tűnik, a kormány politikai céljainak kiszolgálói.
Felszólítjuk a kormányt, hogy folytasson érdemi vizsgálatokat a visszaéléseket mutató gyakorlatokkal szemben. A PEGASUS- vizsgálóbizottság megoldási javaslatokat fog megfogalmazni, melyek védelmezik az állampolgárokat a visszaélésekkel szemben.” Sophie In ‘t Veld (Renew, NL) jelentéstevő a következőket mondta: “Magyarországon a kormányzattal szemben kritikus hangok rendszerszintű zaklatásáról hallhattunk, melynek célja ezek elhallgattatása, és mások elriasztása attól, hogy felemeljék hangjukat. Az ilyen kampányok erodálják a liberális demokrácia elveit és azonnali megszüntetésükre van szükség. Nem elfogadható, hogy a médiára, a tüntetőkre és az ellenzékre szájkosarat tegyenek. Úgy tűnik, Magyarországon minden, látszólag független felügyeleti szerv végső soron a kormánynak számol be – bár a fékek és ellensúlyok részeinek kellene lenniük. A kémszoftver tehát csak egy lépés abban a fokozatos és jól dokumentálható folyamatban, melynek során Magyarország autokráciává válik. A kormány kibújik a felelősségei alól, de meg kell értenie, hogy az egészséges demokráciák nem folytatnak kiber-háborút feltételezett ellenfeleikkel szemben, akik csupán fényt szeretnének vetni arra, hogy mit tesz a háttérben.”
/…/ A szakbizottság megállapításait jelentésben foglalja össze, valamint kidolgoz megoldási javaslatokat is, melyeket a plenáris ülésen bocsátanak majd szavazásra. A szakbizottság minden tagjának lehetősége
lesz változtatásokat javasolni a szövegtervezetekben. A szöveg végleges változatáról a tavasz folyamán szavaznak a képviselők.
>https://www.europarl.europa.eu/hungary/hu/aktualis/2023-hirek/2023-februar/az-ep-kepviselok-
osszegeztek-budapesti-latogatasuk-eredmenyeit.html)
Fordította: Horváth Júlia