Posted by Gergely Tamás
Mälar-parti séták
Három szárcsa úszik a Mälar vizében. Nem éppen a közepén, viszont a parttól távol, éppencsak látom őket. Úsznak, le-lebuknak, halásznak vagy valami zöldet kapnak el – le tudnak merülni a víz fenekéig? Hiszen ott nagy hajók húznak el, tehát mély lehet a Mälar. De ahogy a szemem meresztem, észreveszek egy negyedik… mit is? Madarat a szárcsák között. Nem sötét, mint a szárcsák, hanem szürke, mosottszürke, hogyan is mondjam… Fejet nem látok, és nem bukik le, továbbá nem evez a lábával. Mozdulatlan, mintha sodorná magával a víz. A Mälar, ami, ugye, folyóként halad a Balti-tengerbe, bár tó.
Arra gondolok, egy élettelen test a szürke gomolyag, egy madár teteme. Nem láttam még ilyet, bár azon többször eltöprengtem, hova lesznek el a kacsák, szárcsák, vöcskök,elpusztulva őket sosem látom.
Eltöprengek ezeken néhány percet, amikor megmozdul a holtnak hitt test, feje is van, s irányt változtat. Kiderül, hogy sirály. Jó, megnyugszom. És hát azt is értem, miért asszociáltam azonnal a halált. Mert tudunk arról, hogy holttestek úsztak egyes folyókban, a Dunában, a Visztulában. Olvastam azt is, hogy a Visztula a egyik legnagyobb temető. Amitől elborul
az agyam. Második világháború. Háború. Vajon ma melyik folyóban úsznak le számolatlanul a hullák?
Háború van elég. Gyilkos szándék úgyszintén.