Posted by Kinyó Norbert
>A világ jól, rosszul van összerakva, helyenként gyalázatos események történnek rongy emberek vezetésével vagy parancsával. Talán így volt ez, amióta világ a világ és így is lesz…
Egyik politikai aktorunk azt találta jónak, hogy azzal a képes beszéddel éljen: a szankciókat bevezetőt törpének és a szankcionáltat óriásnak állítsa be. Valójában itt Közép-Európa közepén van egy olyan iciri-piciri kis ország, amelyről a világ négyötöde több, mint hatmilliárd ember azt sem tudja, hogy létezik. Ha hallottak is rólunk, Budapestet felcserélik Bukaresttel, ahogyan nekünk sem egyértelmű, hogy Minneapolis és Saint Paul nem egy, hanem két város (Twin Cities). Szerencsére van nekünk egy Örkényünk, aki mintha előre látta volna a világ folyását. Nem olyan régen a Duna TV jóvoltából újranéztem Fábri Zoltán nagyszerű alkotását az “Isten hozta, őrnagy úr!“-at. Azon kívül, hogy Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre is brillírozott a szerepében, megdöbbentő a történet aktualitása. Itt van ez a jóravaló, jószándékú Tóth család, akik merő szívjóságból magukhoz veszik az eltávozáson lévő őrnagyot, akitől azt remélik jobb teszi majd fiúk életét a fronton. Kosztot, kvártélyt adnak az őrnagynak, akinek látszólag semmi baja nincsen, csak álmatlanságban szenved.
Másnap az őrnagy kipihent és nagyon élénk. Meg van elégedve, jó étvággyal eszik, és megígéri Tótéknak, hogy gondja lesz arra, hogy Gyulának jól menjen a sora a fronton. Szokása szerint Tót nyújtózkodik egy nagyot és kéjesen és jó hangosan felnyög. Az őrnagy haragosan kijön. Tótnak le kell mondania a szokásáról, ezzel újabb engedményt téve. Innen nincs megállás. Az őrnagy összes rigolyáját el kell viselnie a családnak, közös munkának kitalálja a dobozolást és ha kell, ha nem Tóték dobozolnak rendületlenül. Ha kell egész éjjel suhan a margóvágó,
az őrnagy lelkesen vágja a kartont. Nap, mint nap egyre elviselhetetlenebb lesz a légkör, a család éjjel dolgozik az őrnagynak, nappal pedig aludnának, ha megtehetnék.
Egyetlen szociopata tönkreteszi az egész család életét, akik éjjel-nappal szolgálják az őrnagyot, pedig már a hátuk közepére sem kívánják. Mikor az őrnagy végre elutazik úgy tűnik minden visszatér a régi kerékvágásba. Tóték kidobálják a dobozokat, a margóvágót kiviszik a fészerbe. Mikor az őrnagy visszatér – mivel három napig nem lesz vonat a front felé, mert a partizánok felrobbantottak egy hidat – azonnal dobozoláshoz akar kezdeni, de észreveszi, hogy a margóvágó nincs a nappaliban. Tót azt mondja, hogy a ház mögött van, és magával hívja oda az őrnagyot. Mindketten kimennek, és kis idő után a házban maradt két nő három margóvágó- csattanást hall. Amikor Tót visszatér, Mariska megkérdezi, hogy három darabra vágta-e. Tót azt
feleli, hogy négy egyenlő darabra. Hát, így vagyunk mi is Tóték ebben az országban. Tizenhárom éve a nyakunkon ül egy őrnagy, aki szintén álmatlanságban szenved, elmondása szerint neki csak négy órát kell aludnia és akinek jobbnál jobb ötletei támadnak, amivel fel akarja virágoztatni az országot.
A sosem volt kétharmad egy része még tapsikol is az őrnagynak, a valódi kétharmad megpróbálja túlélni az őrnagyot. De egyre nehezebb. Az őrnagy a minap is évet értékelt az övéinek és csak úgy dőlt belőle a “bölcsesség”, persze a hívek bőszen tapsoltak és egy sem volt, aki felálljon és megállítsa az őrnagyot. “Rájöttünk, ha boldogulni akarunk, nem egymástól és egymásét kell elvenni, mert tudunk mi jóval nagyobb kenyeret is sütni, mint eddig tettük.” Igaza van a tekintetes őrnagy úrnak, ők csak a saját pecsenyéjüket sütögetik, arról meg mit tehetnek, hogy az embereknek már kenyérre sem telik.
“Elővarázsoltunk egy nemzeti, keresztény alkotmányt, amely méltó hozzánk. Ha nem is halált, de Brüsszelt megvető bátorsággal újjászerveztük a magyar államot, és az akadékoskodókat félretolva felépítettünk egy új magyar gazdaságot is, amelyben mindenki esélyt kapott, hogy megtalálja a maga számítását.” Nofene, lehet, hogy Szájer Roxfortban végzett? Az őrnagy szerint: “az egész baloldal összefogott ellenünk, Brüsszel megpróbálta kiszárítani a kincstárat, Gyuri bácsiék pedig begurítottak ide Amerikából négymilliárd forintnyi dollárt, hogy legyen az elvtársaiknak mivel lövöldözni – ránk.”
Azt már elfelejtette hozzátenni, hogy ők tízszer annyi pénzt vettek ki a közösből és fordították saját kampánycéljaikra. “Megint lesz sok gyerek, sok millió szív, amely várja az örömhírt, rendben tartott, csinos és biztonságos ország, klímaváltozást is túlélő, zöld Kárpát-medence” – vizionálja az őrnagy és nincs, aki szólna: egyre kevesebb az újszülött, egyre több fiatal megy el innen, az országban öt 30 év alatti háziorvos van, de az őrnagy nagyságról regél. Az őrnagy azt állítja: “…a Nyugat a szankciókkal belépett a háborúba, mindent újra kellett gondolnunk.” “…egy vérből valók vagyunk.”
“Marad a munkaalapú gazdaság, … a távközlési és infokommunikációs területet is visszamagyarosítjuk. És itt nem állunk meg, már lobog a szélben a szélzsák.” És nem szólnak neki, hogy a csörgősipkád lobog! A “Mi, mogyorók” őrnagya nem hagyja annyiban a dolgot “Ideje, hogy végre gazdaságilag és az életszínvonal tekintetében is egyesítsük Hunniát és Pannóniát. Ezért hidakat építünk a Dunán.” “Megteheti-e Magyarország, hogy ilyen körülmények között, a szövetségeseinkkel homlokegyenest ellenkező módon a béke pártján maradjon? Természetesen megtehetjük, hiszen Magyarország egy önálló, szabad és szuverén állam, és a Jóistenen kívül, senkit sem ismerünk el magunk fölött.” No, hát itt van az eb elhantolva. Az őrnagy “érvelése” szerint bármit csinálhatunk és meg is fogjuk csinálni. Van nekünk katonai szövetségesünk, de mi szembe megyünk vele. Az őrnagy még azzal is riogat, hogy majd Ukrajna elveszi tőlünk a nekünk járó pénzt. “A pénzzel is csínján bánunk, mert a végén még azt a pénzt, ami bennünket illet, Brüsszel majd Ukrajnának adja oda.”
Azért, ehhez már pofa kell. Egy honvédő háborúban álló országtól féltjük azt az uniós támogatást, amit tudjuk miért nem kapunk meg… “Maradjunk hát mi, magyarok a béke mellett, de a honvédelmi miniszter azért tartsa szárazon a puskaport.” És az őrnagy befejezte beszédét, fogadta a gratulációkat, bezsebelte a kézfogásokat, az övéi meglapogatták a hátát. De az ország kétharmada már a margóvágóra gondolt…