Posted by >Milyen volt az élet egy magyar zsidó családban az ötvenes évektől kezdve? Hogyan ápolták hagyományaikat, miképp tudtak érvényesülni? Székely Gábor közgazdász és jogász, Budapest 1989 utáni főpolgármester-helyettese saját és családja életén keresztül mesél a hatvanas és hetvenes évek magyarországi mindennapjairól, de a titkosszolgálat, a disszidálások és a rendszerváltás színfalai mögé is bepillanthatunk, miközben a valláshoz való visszafordulás stációi tárulnak fel.
Szeretek memoárokat olvasni. Érdekelnek azok a visszaemlékezések, amikor nagy idők nagy tanúja beszél a vele megtörtént eseményekről, családfáról, gyermekkorról, felnövekedésről, meg persze a nagy időkről, amiket ő is formált, s a történelemről, amely persze nélküle más pályára fordult volna. Ami lehet jó, de rossz is. De a „nagy tanú” memoárjánál még jobban szeretem olvasni az „átlagember” visszaemlékezéseit, mert szerintem a világot csak alulnézetből lehet megismerni, a lent lévők tapasztalatai érvényesek. Különösen érdekes, amikor olyan ír visszaemlékezést, aki középen állt. A történelmet a többséghez hasonlóan csak elszenvedi, de egyszer csak úgy alakul, hogy bele is szólhat a dolgok alakulásába.
Többségünk soha nem ragad tollat, tasztatúrát, hogy leírja a történetét. Ritkán bírja rá magát arra, hogy elmondja az életét, összefoglalja azt, amit tud az őseiről, milyen körülmények között nőtt fel, szerzett szakmát és társat, alapított családot, nevelt gyereket. Nagyszülőket néha az készteti erre, hogy az unokáknak adjanak valami támpontot. Mert az unoka néha érdeklődik a nagyszülő történelembe vesző ifjúkorának világa után. Könyvtárak, levéltárak is őriznek kéziratos visszaemlékezéseket, kiadatlan memoárokat, nagy néha ezek eljutnak a nyilvánossághoz is. Vannak, akiknek eltökélt szándéka, hogy emlékei könyvvé legyenek. Több vállalkozás létezik, ahol megszerkesztik és kiadják az ilyen memoárokat. Olyan cégről is tudok, amely arra vállalkozik, hogy az emlékezővel hosszú interjút készít, majd ezt könyvvé formálja a tágabb család számára.
(FOTÓ: Fortepan, Bauer Sándor)
Székely Gábor memoárját a Magvető adta ki a Tények és tanúk sorozat részeként Elszakadás és visszafordulás címmel, amely cím a zsidósághoz való viszonyára utal. Vallásos, hagyományőrző családba született Egerben, majd a zsidóságból kilépett, idősödve pedig visszatért hozzá. Olvastam egy nyilatkozatát a visszaemlékezőnek, ebben elmondta, hogy diszlexiás, ez pedig erősen befolyásolta a tanulmányait és az egész életét. Emiatt, mint mondta, nem is lett volna képes az emlékeit írásba foglalni. Így aztán szóban emlékezett, hangfelvételt készített, ezt pedig segítői írták le és szerkesztették meg. Elmondja, amit elődjeiről, szüleiről, nagyszüleiről tud, majd folytatja a maga életével, házasságaival, karrierjével, politikai és más kalandjaival. Polgári élet.
Az, hogy a szöveg eredetileg élő beszéd, meghatározza a könyv stílusát. Egyfajta gördülékeny könnyedséget ad, olyan érzése lehet az olvasónak, hogy maga a szerző mesél neki, miközben magának is magyarázza a sztorit, vissza-visszatér korábbi esetekhez, személyekhez. A mesélő jellegből adódóan vannak ismétlések, de ez inkább előnyére válik a kötetnek.
Az a mód, ahogy Székely elmeséli a 20. századi vidéki magyar zsidó sorsot, a vallásosság és az asszimiláció együttélését, a pusztulást és a túlélést, úgy érzem fogyaszthatóbb a mai fiatalabb olvasóknak, mint a hasonló témával foglalkozó tényirodalom vagy szépírások többsége.
A családi körülményeken keresztül ábrázolt történelem érthetőbb akkor is, amikor a Rákosi-kor és a Kádár-éra éveit ismerteti, vagy arról beszél, hogy az ő környezetében 1956 októbere miért késztetett sokakat arra, hogy külföldre meneküljenek.
A könyv ugyan a Székely-családról szól, de ezen a privát módon jobban érthetővé válik a magyar zsidók 1945 utáni élete. Az itt maradás és a távozás választásai, az antiszemitizmus makacs túlélése a magyar világban. Egerben a háború után egy ideig a bujkálásból előlépő és a hazatérő megmaradtak folytatták a vallásos életet, amely nagyon korlátozottan ugyan, de létezett a továbbiakban is. A zsidó vallás által előírt étkezési szokások és a szombat betartásának kötelezettsége nem volt rendszerkonform. Az elbeszélőt tizenhárom évesen a bár micvó szertartással fogadta be a megcsappant közösség, de az élete ezután már az iskola, az úttörő élet, a KISZ körül forgott, a vallás körülötte elapadt.
A szülők feltehetően úgy vélekedtek, hogy az államszocialista rendszer örökké tart, és nem akarták a gyerekük további életét a vallás szigorú és elkülönítő szabályaival korlátozni. Kiderül, hogy a család képes volt polgári életet élni a Kádár-korban is, megfelelő lakáskörülményeik és jövedelmük volt, s amikor az elbeszélő Budapestre ment, hogy a közgazdásznak tanuljon, albérletet szereztek neki és havi 1800 forint zsebpénzt kapott. Ez egy jó diplomás kezdő fizetés volt akkor. A Székely-szülők ugyanis, amikor nyugdíjba mentek a hatvanas évek végén, házuk egyik főutcára nyíló szobácskájában trafik-bazárt nyitottak. Egy ilyen bolt, ahol mindenféle műanyag holmit, játékot, divatcikket árultak, aranybánya volt. A leendő közgazdász megtapasztalhatta a létező szocializmus párhuzamos gazdaságának működését – ő volt az árubeszerző.
Mivel Székely kortársam, számomra különösen érdekes a felnőtté válásának korszaka és élményei. Jól idézi fel az akkori világot annak korlátaival, csekély szabadságaival, a pártállam mindennapjait, benne a túlélő régi világgal. (Megerősítette azt a korábbi meggyőződésemet, hogy a magyar társadalom korszakváltása a mindennapi kultúrában nem ’45-ben vagy ’56-ban következett be, hanem valamikor a hatvanas évek végén. Akkor tűntek el ugyanis végképp a háztartási alkalmazottak, a fiatal férfiak már nem viseltek kalapot, a nők pedig felhagytak a nyárikesztyű-viseléssel.) Az, hogy Székely ír az egyetemisták, a fiatal felnőttek életéről és mindennapjairól, egyben arról is szól, hogy a rezsimben a diktatúra elemei mennyire jól megfértek a korrupcióval. Sok szabály volt, de mindegyikhez volt egy megoldás, egy jó ötlet. Okosban.
Diploma után fiatal házasként tanácsi munkát vállalt, így azonnal lakáshoz jutott. Nagy volt a lakásínség. Ugyan felépült a Kádár-korban egymillió lakás, amelynek köszönhetően milliók ismerkedhettek meg a fürdőszobával és a központi fűtéssel, de sokak számára ez csak vágyálom maradt. Generációk éltek együtt, a jogszabályok pedig akadályozták a saját otthonteremtést. Nemzedékünkben mindenkinek van trükkös lakástörténete, első autósztorija, némelyeknek telefonkiutalás és útlevélszerzés históriája is. Ezekről Székely is beszél, aki párton kívüliként komoly tanácsi karriert futott be a hetvenes években.
A Kádár-rendszer utolsó felvonása 1982-ben kezdődött. A gazdaság sok okból az összeomlás szélén állt, az adósságokat alig tudta a kormány törleszteni.
Kétségbeesett lépést tettek: beléptek a Nemzetközi Valutaalapba, amely kisegítette a magyar kormányt, cserébe viszont takarékossági intézkedéseket kellett hoznia, árakat emelt és szabad utat engedett a vállalkozásoknak, amelyeket korábban még, a hetvenes években a szovjetek és a hazai konzervatívok nyomására visszafogtak. Idősebbek még emlékeznek a cégeken belüli és azokon kívüli minicégek létrejöttére: gazdasági munkaközösségek, vállalati géemkák, kisszövetkezetek alakultak. Akik a fő munkájuk mellett ilyenben is részt vettek, azok egy kicsivel több jövedelemhez jutottak. A piac jól fogadta őket.
Székely a tanácsi világból átigazolt ebbe a kezdődő kiskapitalizmusba, minek köszönhetően egyre jobban keresett, majd elkezdett társadalmi kezdeményezésekhez is kötődni és azokat anyagilag támogatni. Ilyen szervezet volt például a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, vagy a későbbi Lauder Javne Iskolát szervező alapítvány. A gyakorlatias és dinamikus közgazdász közel került a későbbi SZDSZ-t létrehozó liberális, ellenzéki közeghez is. Ez alapozta meg karrierjét a következő két évtizedre, amikor is a párt fontos embere lett Demszky Gábor mellett, valamint több fontos funkciót is betöltött, például a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójaként.
Székely Gábor önéletrajzi kötetében tehetős és társadalmilag elkötelezett polgárként mutatja be magát, aki szívesen támogat és szervez, adja nevét ügyekhez. Többek között művészeket segít azzal, hogy egy lakásgalériát tart fenn, ahol barátaival – akik közül nem mind zsidók – a héber Bibliával ismerkednek. Székely számára fontos ez a visszafordulás, a Tóra-tanulmányozás felélesztése.
A memoárkötet másik fontos témája a magyar és zsidó identitás, a kultúrzsidó, cionista zsidó, vallásos zsidó, vagy épp nemzsidó-zsidó sokszor érintett kérdésköre. Sok a bizonytalanság ezek kapcsán és sokan keresnek iránymutatást.
Mivel ez minimum több tízezer embert, családtagjaikkal és barátaikkal együtt még többeket érintő kérdés, nem lehet elintézni azzal, hogy egy szubkultúra ügye. Székely Gábor elbeszélése a maga családi és személyes történeteivel másoknak is fogódzót kínálhat.
Címkép: Dohány utca