Posted by >Nem újak a tiltakozások a közoktatásban. A jelenlegi kormány 2010-es hatalomra jutása óta a mostani a harmadik hullámnak tekinthető. Az első hullám a köznevelési törvény 2011 decemberi elfogadásához kapcsolódott, akkor elsősorban az oktatáspolitikai kérdéseiben legaktívabb iskolák pedagógusai és a szakértők figyelmeztettek: a példátlan központosítás a pedagógusok és az intézmények autonómiájának csökkenéséhez és a közoktatás színvonalának romlásához fog vezetni. A kormány nem hallgatott a kritikákra annak ellenére, hogy még a kormánypárton belülről is hangosan érkeztek az ellenvélemények, mindenekelőtt Pokorni Zoltán korábbi oktatási minisztertől. A vitákat azonban nem szakmai alapon döntötték el, a miniszterelnök a szakmai érveket hatalmi szóval söpörte le a kormánypárti frakcióülésen: „Hagyjuk a számokat Zolikám, én máshogy látom a világot.” A szakmai párbeszédet láthatóan már akkor felváltotta a hatalompolitikai döntéshozatal. Pokornit mint az oktatáshoz értő szakembert eltávolították és később gyakorlatilag száműzték az országos politikából. Érdemi szakmai párbeszédre azóta nem kerülhetett sor, és erre a továbbiakban sincs esély.
Az akkori tiltakozások kulcskérdése az volt, hogy az ország elindul-e a miniszterelnök által kijelölt úton, ami a közoktatásban az innováció elnyomását és a pedagógiai szemlélet visszaszorítását jelenti. Ekkor szállították le a tankötelezettség korhatárát 18-ról 16 évre, és ekkor vezették be a pedagógusok számára rengeteg adminisztrációval járó formális portfólió írási kötelezettségét is. Bár sokan észlelték a problémákat, a tiltakozásokba kevesen álltak bele. A kormányzat átverte a pedagógusokat azzal, hogy az akkor jelentősnek számító béremelést a minimálbérhez kapcsolva tartósnak állította be. Egy évvel később módosították a törvényt és nem a mindenkori, hanem a 2014 minimálbérhez kötötték a bérszámítás alapját, így az akkori béremeléseket fokozatosan elvitte az infláció. A törvénymódosítás előre megjósolt hibái később beigazolódtak.
A második tiltakozási hullámot 2016-ban a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete által megfogalmazott nyílt levél indította el, melyhez csatlakozva a pedagógustársadalom már szélesebb körben állt ki a szakmaiságot nélkülöző folyamatos átalakítások, az autonómia elvétele, a pedagógusok és a diákok túlterheltsége ellen. A több tízezres tüntetések célkitűzése az volt, hogy miután a pedagógusok és szakemberek számára egyértelművé vált, hogy a kormányzat hibás irányvonalat követ, sikerüljön visszaállítani a szakmaiságot a közoktatásban. Ezek a tiltakozások sem vezettek eredményre, a szülők szélesebb rétegének ingerküszöbét nem érték el, valódi szakmai párbeszédre ekkor sem került sor.
A harmadik tiltakozási hullám idejére, 2022-re már a közoktatás legalapvetőbb feltételei sem teljesülnek: a kormányzati ámokfutás következtében pedagógusok ezrei hagyták el a pályát évről évre, fiatalok pedig alig érkeznek. Nincs elég pedagógus, a még pályán lévőkre egyre nagyobb teher nehezedik. A pedagógusfizetések megalázóan alacsonyak, a kormány érdemi béremelésre nem hajlandó, csak a távoli jövőre vonatkozóan tesz ígéreteket, azokat is csak bizonytalan és csupán néhány évig rendelkezésre álló EU-s forrásokból, a beígért bér pedig még így sem éri el majd a diplomás átlagbért. A kilátások még rosszabbak, ha számításba vesszük, hogy a következő években a nyugdíjazások és pályaelhagyások következtében az aktív pedagógusok száma drasztikusan csökkenni fog, de a kormányzat érdemi válaszokat erre a problémára sem ad. A jelenlegi kormányzat nem azért nem reagál a szakmai kritikákra, mert nem látja vagy nem érti azokat. Azért nem reagálnak, mert a döntéseket nem pedagógiai szakmai alapon kívánják meghozni. A cél nem a minőségi közoktatás megteremtése, hanem a jelenlegi autokratikus hatalmi berendezkedés és a kialakult függőségi viszonyok bebetonozása.