Posted by Bárász Péter
Beszt, Belarusz
>No nem, azért nem az egész Szovjetunióról lesz szó, még csak a jogutódjáról –
Oroszországról sem. (Zárójel. Furcsa ez a szóhasználat, mikor sem a jogelődnél, sem a
jogutódnál nem nagyon voltak jogok, különösen nem emberi jogok. Zárójel bezárva.)
Oroszország túl nagy, én pedig túl kicsi vagyok. Mivel rengeteg dolog függ tőle, köztük
persze van, ami személyesen engem is érint, tehát itt-ott muszáj megemlíteni, de nem lehet
„A” témám.
Maradok, mint csaknem mindig, Belarusznál, amit már többször is tituláltam – „némi”
túlzással – 207ezer négyzetkilométer összterületű koncentrációs tábornak. De ma még csak
nem is az itteni (bel)politika lesz a téma. Csak részben – néhány következménye.
Amiről most akarok szólni, leginkább egy 2017-es fészbukos sorozatomba illene talán – kései
folytatásként. Azt volt a címe annak idején, hogy Posztszovjet vám, ha valaki már akkor is
olvasta az írásaimat, bizonyára emlékszik rá.
2020. legfontosabb eseménye itt nem a Covid volt, amivel úgy tettünk, mintha nem is
létezne – vodkával, szaunával és traktorvezetéssel kivédtük az egészet –, hanem az
„elnökválasztás”, ill. előtte a kampány és utána a választás nyilvánvaló meghamisítása elleni
tiltakozási hullám. Mindennek egyik – Magyarországon kevésbé közismert – következménye,
hogy Belarusz megszüntette, nyugati irányban teljességgel, észak felé (Lettország, Litvánia)
pedig részben, a vasúti személyszállítást. Az intézkedés célja és hatása amolyan részleges, de
igen hatékony vasfüggöny volt, indoka persze a pandémia. A vasúti vesztegzárat –
Lengyelország és az egész Nyugat-Európa felé – 2020 március idusán kezdték bevezetni,
ősszel vált teljessé és véglegessé, de már 2020 elejére is a korábban közlekedő tucatnyi
vonatpárból csupán 6 pár maradt. (A szovjet időkben és utána még elég sok évig talán
húsznál is több pár vonat járt csak Breszten keresztül, a másik három – az itteninél kisebb –
határállomásról nem is beszélve.)
2021. május végétől az EU megtiltotta légterének használatát a belarusz repülőgépek
számára, valamint saját gépeinek a Belaruszba történő repülést. Addig a nem hosszú ideig,
amíg még jártak Oroszország és Európa ill. „A” Nyugat között repülőgépek, Nyugat felé
Moszkván keresztül vezetett az út Belaruszból. (De nem nekem, mert én nem kapok orosz
vízumot: amióta a magyarok számára életbelépett az orosz vízumkényszer, egyszer sem
engedték, még csak azt sem, hogy itt beadjak egy beutazó vízum iránti kérelmet. Egyetlen
alkalommal sikerült innen Seremetyevón keresztül utaznom Kínába, nem mondom el, hogy
milyen tortúra volt orosz tranzitvízumot kapni. Elfelejtendő.)
A lényeg, hogy amióta Oroszországnak is megszűnt Nyugattal a légi összeköttetése (2022.
február végétől – „válaszul” az Ukrajna ellen indított orosz háborúra), a belaruszok számára
lényegileg három lehetőség maradt, hogy eljussanak nyugatra: autó, menetrendszerű
buszjárat, illetve repülővel Törökországon vagy Grúzián keresztül – ezek a gépek, elkerülve
Ukrajna légterét, már maguk is jókora vargabetűvel közlekednek.
A belarusz-lengyel, viszonylag jól kiépített közúti határátkelők közül az első kettő 2020.
tavaszán esett „a covid áldozatául” – a hivatalos indoklás szerint. Itt nagyon fontos a „jól
kiépített” kitétel, mert már sok-sok éve a határátlépés átlagos ideje 4-6 óra, de nem ritka a 8
óra vagy tízen-sok. Ami nagyon ritka, még akkor is, ha egyáltalán nincs sor (előfordul) – az a
2-3 óra. Ennél kevesebb pedig egyszerűen nem létezik. A buszok valamivel gyorsabban
haladnak, de nem nagyon és nem mindig.
2021. nagy port felvert európai botránya az volt, amikor Belarusz ezresével „importált”
Ázsiából és Afrikából leendő migránsokat, úgymond covid-oltásért és más egészségügyi
szolgáltatásokért, amit itt ingyen megkaphattak, vízumkényszer nélkül, olcsó, a mi
adónkból(?) finanszírozott repülőúttal (one way ticket!), a belarusz beutazási rendszabályok
hivatalos részről való semmibe vételével. Szerencsétleneket az itteni hatóságok – az akkori,
meg nem erősített lengyel hírek szerint – szervezetten oktatták ki a tervezett illegális
határátlépés mikéntjére, majd szállították a lengyel (zöld)határ közelébe, a határőrség pedig
szépen kikísérte őket a határra és segített az ottani akadályok megkerülésében. Eleinte
sokuknak sikerült, ha nem is az első, de pl. az ötödik próbálkozás, hogy bejussanak a
schengeni zónába. A határon kialakult tarthatatlan helyzet miatt a lengyel fél kerítést volt
kénytelen építeni a határon gyakorlatilag végig, a Bruzgi határátkelőt pedig 2021. november
9-től lezárta, mert annyi volt ott a provokáció, a botrány – úgymond, az itteni szervek többé-
kevésbé aktív részvételével.
2023. február 9-én Lengyelország bejelentette, hogy másnap délben lezárják a berasztavicai
határátkelőt is. Számomra nagyon visszatetsző az időzítés és a hangosan kimondott indok:
előző nap ítélték a belarusz állampolgár Andrzej Poczobut lengyel nemzetiségű újságírót és
aktivistát nyolc év börtönre. A lengyel kisebbség egyre fokozódó elnyomása Belaruszban sok
éve ismert tény, mára talán tényleg olyan méreteket öltött, amire lengyel szempontból
muszáj keményen reagálni. Csakhogy az intézkedés európai léptékű. Azt hiszem, a lengyel
kormány is érezhet valami ilyesmit: Mateusz Morawiecki kormányfő pár nappal később
bejelentette, hogy megfontolják a határ teljes lezárását. Úgy hírlik, ennek előkészítésével
most a lengyel külügy foglalkozik, állítólag a jövő hét végére válhat ténnyé. Az pedig február
24. – az Ukrajna elleni totális orosz támadás első évfordulója!! Szóval nem csupán a
lengyelek elleni represszió által kiváltott intézkedésekről van szó.
Ráadásul úgy halljuk, hogy főleg a kamionforgalmat célozzák majd meg – na, ez leginkább
Oroszországnak (és a lengyel fuvarosoknak!) fog fájni, Belarusz jóformán „csak” a tranzittal
kapcsolatos díjakat veszíti majd el, hiszen elsősorban orosz, másodsorban kazah az
áruforgalom, ami itt halad el „az ablakom alatt”. Tudniillik csupán két működő határállomás
maradt mára, mindkettő Bresztben, légvonalban egymástól öt kilométerre. Az egyik a
személyforgalmat bonyolítja – a szó eredeti értelmében (bonyolulttá teszi!): szerdán már a
menetrend szerinti buszjáratok útlevél- és vámkezelése is 9 órába tellett. A másik a
teherforgalomé.
Akkor én itt maradok, jóformán befalazva… Nem sajnálni kell Belaruszt, hanem fordítva:
addig tartani fenn és fokozni a nyomást, amíg bele nem törik a hatalom gerince! Ugyanakkor
tudni kell, hogy ameddig a szomszédos Nagy Testvér olyan, amilyen, pozitív változás itt nem
lesz. Egyébként itteni ismerőseim (már akik szabadlábon vannak) Észak-Koreáról beszélnek:
annak idején annyira el voltak vágva minden információról, hogy Enver Hoxha Albániájáról
nem tudnak semmit.
Megérkeztünk.
Ui. Litvánia a tegnapi nappal felmondta a belarusz vám- és határőrizeti szervekkel az
akadálymentes közúti határátlépést, valamint a határállomások áteresztőképességének
növelését célzó együttműködést. Azt állítják, hogy ennek nincs közvetlen hatása az egyes
határátlépések időtartamára – majd kiderül. ÉS. Nemrég a két ország között megmaradt két
vasúti határátkelő (teherforgalom) közül az egyiket litván oldalról szintén lezárták.