Műmosolytörténeti Múzeum és társai

>Dániel András bármelyik könyvét úgy veszi kézbe gyakorlott olvasója, hogy semmin se fog csodálkozni. Vagy legalábbis azt hiszi, hogy nem… Mert ez az ötletekből kifogyhatatlan író megint csak meglepett minket. Biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül nincs a köteten életkori ajánlás. Melyik korosztály lehet a célközönség? Én a felnőtteket gondolom, ennek több oka is van.

Az egyik – nyomós ok! –, hogy a 63. oldalig nem történik semmi. Illetve hogyne történne: Sovánkovics Rezső egy szombat délelőtt elindul horgászni. Ez a szombat délelőtt hajszálra ugyanolyan, mint az ezt megelőző szombat délelőttök; a felesége is ugyanolyan szendvicset csomagol neki, mint máskor; a felszerelése, öltözéke is a megszokott – leszámítva a kockás inget: ebből háromféle színű van neki, s aktuális hangulata szerint dönti el, hogy éppen melyiket válassza.

Aztán útnak indul. Átvág az ismerős utcákon, át a Pitymallat lakóparkon, aztán elhanyagolt területre jut térdig érő gazzal, eldobált, földbe süppedt, mohos használati tárgyakkal – míg elér a tóhoz. Ott találkozik két horgásztársával, akik szintén minden áldott szombat délelőtt ott töltik az időt a tónál. Ugye, milyen eseménytelen? Mégis mi tölti ki az első 62 oldalt? Hát a filozófia.

Ez a második ok, ami miatt inkább felnőtt olvasóknak ajánlom a könyvet. Főhősünk ugyanis mély eszmefuttatásokat szeret tenni az égvilágon mindennel kapcsolatban, ami útjába kerül, így arról is, mit jelenthet a Matrica D. Mihály utcanévben a D betű; milyen szisztéma szerint gyártják a kockás ingeket (horgásztársai is ilyet viselnek, más-más színben); a felhők alakjáról és súlyáról; az élet váratlan fordulatairól; arról, vajon „…csupán halnak lenni, az munka? Miért, embernek lenni nem az?” Filozofálgatásaiba bekapcsolódnak társai is, összeszokott hármas ők így együtt. Az is megszokott, hogy soha nem fognak halat, de jól elvannak ezeken a délelőttökön. Kérdezi is őket valaki (hogy ki, maradjon titok): „Maguk amúgy nem unatkoznak így, hogyishívjákozás közben?” S a válasz: „Mit is mondjak […] Vagyogatunk… Beszélgetünk, satöbbi. Teszünk-veszünk, ilyenek. Nem unalmas. Legalábbis a többi nap, mármint a hétköznapok sokkalta inkább azok.”

• Olvass bele!

Nos, az író gondoskodik róla, hogy a megszokott eseményeket (eseménytelenséget) jó alaposan felforgassa. Először csak egy kislány, Janka bukkan fel, aki igen furcsákat mond, de ez betudható öt évének, gyermeki fantáziájának. Azután jön az a bizonyos 63. oldal… És a szürkeséget csuda dolgok váltják fel. Azaz mégse, mert maga a cselekmény itt sem említésre méltó, mondhatni, alig történik valami. Marad a lassúság, a filozofikus, agyonbonyolított párbeszédek. De olyannyira bizarr innentől a történet, hogy mégiscsak magával ragad. Színes látomás, abszurd részletekkel – maguk a szereplők sem biztosak abban, hogy valóban megtörtént-e, amit átéltek ezen a szombat délelőttön, vagy hármuk – Jankával együtt négyük – közös képzeletjátéka. De talán nem is fontos ez. Nem árulhatom el a részleteket, hadd érje a leendő olvasót is az az elementáris meglepetés, ami engem ért, s ami hőseinket is érte. Inkább következzen egy csokornyi válogatás Dániel András utolérhetetlen meglátásaiból, stílusfordulataiból!

„…fáradt, ezerszer elhasznált szavak, mint határidő, videócset, lakógyűlés, PET-palack, kamuprofil, allergia, világvége, triglicerid, teniszkönyök, perspektíva, gyökkettő, óraállás, pótdíj, kardántengely, satufék és műszaki.”
„A hátuk mögül ismét valami fuvallat érkezett. Nem szél, csak egy szél lehetősége…”
„Elmosolyodott, ami egészen meglepő volt egy haltól.”
„Jó nagy, husi felhők…”
„Érdekes, hogy igazából mennyiféle hangból áll az, amit az egyszerűség kedvéért csendnek nevezünk.”
„Hosszú, izékés valamik olyan nyeszlett kis, zöld micsodákkal, és mindenütt van belőlük…”
„Amióta furásodik a víz, más lett odalenn a hangulat.”
„A Küllemhibás Vegyesdesszert Gyárban dolgozom. […] Ott vagyok formaellenőr már tíz éve.”
„A kislány arcán a szeplők helyet szorítottak egy mosolynak.”
„Sok mindent akartak már ide építeni. […] Kockacukor-porlasztó üzemet, irodaparkot, emufarmot, élményfürdőt hűthető műgleccserrel, egy országos slágergyárat, sőt, még valami műmosolytörténeti múzeumot is, vagy mit…”
„Huhú! – mondta közepes meggyőződéssel…”

S a kedvencem: mindannyian voltunk már olyan helyzetben, mint hőseink, akik a történet végén, elköszönés előtt zavarban vannak, érzik, hogy kéne valamit mondani, kommentálni ezt a délelőttöt – keresik a szavakat. Soha ennél találóbb megfogalmazást nem olvastam erre a helyzetre, mint Dániel Andrásnál: „A mező felől madárszó és békavartyogás hallatszott, míg a házak közül az ebédhez készülődő város nyugtalan mormolása. A kettő közé kifeszített képzeletbeli zsinóron szavak lógtak, várva, hogy kimondja őket valaki.”

Igen, ilyenekért is jó olvasni. A folyamatos kuncogás garantált.

Dániel András: Jaj, ne már! – mondta a hal
Pagony Kiadó, Budapest, 2022
160 oldal, teljes bolti ár 3990 Ft,
online ár a kiadónál 3392 Ft,
ISBN 978 963 587 2466  (papír)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Ha Ön
– még sosem fogott halat (bár nem is akart),
– nem tudja, mi az a gyurmász nejlonikusz,
– nem látott (és nem is kóstolt) furacsokit,
– sejtelme sincs, mitől kockás a kockás ing,
– hírét sem hallotta unalmas szombat délelőttöknek,
– mindeddig nem értesült az erdei pingvinek létezéséről,
– rég nem táncolt tóparton,
– és nem hitte volna, hogy egyszer ennyire elege lesz mindenből…
…úgy (ha ránk hallgat) elolvassa ezt a könyvet.
Jobb ötletünk nincs.
Dániel András, a népszerű Kicsibácsi és Kicsinéni történetek szerzője ezúttal egy algásodó, városszéli tó partján bolyongva igyekszik meggyőzni olvasóit, hogy valami szerény varázslat még a leghétköznapibb és leglehangolóbb dolgokban is felfedezhető – csak akarni kell, meg talán jól jön hozzá egy kis fantázia… Ja, és hogy a halak néha még manapság is hallgatnak Chemical Brotherst!