Posted by Az „orosz világ” vérszomjas szörnyetege
>Dmitrij Volcsek
Miért döntött úgy a putyini Oroszország, hogy hadat üzen az európai civilizációnak, és mit akar elérni vele? Larisza Jakubova történész, az Ukrán Tudományos Akadémia levelező tagja szemügyre veszi az „orosz világ” apologétáinak világnézetét – mint egy hatalommal bíró, a modern berendezkedés megsemmisítésére törekvő, annak évszázadok alatt kialakított szabályait eltörölni kívánó totalitárius szekta tervét. A Donyeckben felnőtt Larisza Jakubova könyveiben – „Háromszáz év magány: Az értelmet és hazát kereső ukrán Donyec-medence” (2016. társszerző Sztanyiszlav Kulcsickij); „Orosz világ a Donyec- medencében és a Krímben” (2018); „Orosz világ Ukrajnában: a szakadék szélén” (2022) – megmutatja, hogy a moszkvai politológusok hogyan inspirálták a szeparatista mozgalmakat Ukrajnában, valamint az orosz messianizmus és nemzeti rendkívüliség eszméit, amelyeket az Alekszandr Duginhoz hasonló marginális alakok terjesztenek, és amit a Kreml fegyverként használ az expanzió és Oroszországnak a Nyugattal vívott hibrid háborújának igazolására.
Larisza Jakubova megosztotta következtetéseit a Rádió Szvoboda „Kulturális napló” c. adásának hallgatóival.
– Úgy tartják, az „orosz világ” ideológiája Pjotr Sedrovickij /Петр Щедровицкий/ politilógiai tanításaiból ered. Ma Sedrovickij azt mondja, ő egészen mást értett ez alatt, és elhatárolódik az agresszív terjeszkedés ideológiájától. – Sedrovickij az elsők között használta publicistaként az „orosz világ” szófordulatot. Ő az „orosz világot” rendszerszintű jelenségként, információs, gondolati és gazdasági hálózatként értelmezte. Szerinte alapvető üzenete abban állt, hogy beépítse Oroszországot a globális világba, megkapja a hajdanvolt Oroszország valamennyi mentális, kulturális, történelmi, gazdasági erőforrását, és felhasználja azokat Oroszország globális kontextusban történő felépítésére. Azonban annak a kvázi archaikus és kvázi mitikus konstrukciónak a dédszülei, amelyet most látunk, nem Sedrovickij vagy Pavlovszkij, hanem az „eurázsiaiak”. A múlt század 20-as éveiben az eurázsiaiak nem használták az „orosz világ” fogalmát, de léteztek „szent Rusz”, „hatalmas Rusz”, „orosz térség” konstrukciók. Nem nevezném én ezt ideológiának, annál ez szélesebb: az „orosz világ” világnézet, és alapjában véve az eurázsiaiak által kidolgozott konstrukció. A 20-as évek végén ők keresték Oroszország összeomlásának okát a morális süllyedésben, a helytelen kulturális, politikai és társadalmi értékeknek a Nyugattól való átvételében. A modern „oroszvilágisták” ezt kiegészítették a házépítő felfogás, az államépítés-történet mitologizálása részleteivel, meg persze a legkonzervatívabb változatú pravoszláviával, és létrehoztak egy szintetikus produktumot, amely képes lett ügyesen egyesíteni az összeegyeztethetetlen, de a posztszovjet polgárok mentalítására és pszichotípusára hatást gyakorló komponenseket, bármik is legyenek azok. Kétségtelenül ez nem a metodológusok gyermeke – a modern stádiumban ezer és ezer interpretálóé, akik ráadásul gyakran név nélküliek és arctalanok. Ez egy önálló életet élő produktum. A legveszélyesebbek nem is ezek az interpretálók, hanem az információs zajként reprodukált önkényesen összevágott szövegtöredékek, amik folyamatosan pörögnek a médiában, és jelen vannak a hatalom képviselőinek beszédeiben. Különféle iskolák – amelyek így vagy úgy dolgoztak ezen a politikai terméken – értelmi konstrukcióinak kiragadott, egymással abszolút össze nem egyeztethető részletei olyan közös információs mezőként élnek, amelyben reprodukálódik az állami élet az Orosz Föderációban. A konstrukció egyedisége abban áll, hogy eltérően az ideológiától, hangsúlyozottan nem
politikai, vagyis nem oldja meg a politikai kérdéseket mint olyanokat, mert messze túlmutat a politikai
élet szféráján. Kérdezze csak meg bármelyik érintettet, mit gondol: elakad és nem lesz képes válaszolni.
Mindemellett ez a konstrukció előállítja a legszörnyűbb dolgot: a mindenki mással szembeni gyűlölet
kontextusát.
– Ön a munkáiban előre jelezte a jelenlegi fegyveres konfliktust. Mikor, és hogyan jutott arra a következtetésre, hogy a világnézet, amelyről beszélünk, az előadótermekből átmegy a harcmezőre, és kihívást intéz az európai civilizációhoz?
– Miért lett volna nehéz jósolni?! A háború Ukrajnában 2014-óta tart. Munkámat az úgynevezett „orosz
tavasz”, vele együtt az eszme terjedését kísérő egész információs mező tanulmányozásával kezdtem a
Donyec-medencében. Alámerülve az „oroszvilág” honlapokba, amelyek, mire a konfliktus mindenkinek szemmel láthatóvá vált, már léteztek, azt tapasztaltam, hogy ez alámerülés a háború és gyűlölet démonjainak világába. Ez a világ 2014-től kezdve tíz éven át létezett, növesztette potenciálját, táplálták pénzügyileg, támogatták káderileg. Az „orosz világ” politológiai konstrukció nagyon nagy mértékbenkezdett változni a „narancsos forradalom” után.
Ettől a pillanattól kezdődött el ennek a politológiai produktumnak a megformálása, győzedelmes menetelése, és elkezdődött Ukrajnában az „orosz világ”neofitáinak toborzása.
A FÁK országok Intézete rendezvényeket tartott, a Zatulin-ügynökök (Konsztantyin Zatulin orosz politikus, a FÁK Intézet igazgatója. a ford. ) konferenciákat rendeztek,amelyeken átbeszélték az összes tézist. Erőforrásaik miatt sohasem szégyellték magukat. Abszolút nyíltan hangzott el náluk a kollektív Nyugat elleni ukrajnai politikai projekt, no meg az ukránok, mint olyanok elpusztítása útján vívott harc eszméje Ukrajna területén. Ám ha megnézzük akkori erőforrásaikat, látható, hogy néhány ezer lájkkkal rendelkeztek. Oroszország és Ukrajna méretéhez képest ebben az időben ez a statisztikai hibahatár közelében volt. Ezért láthatóan az SZBU /ukrán titkosszolgálat. a ford./ és az ukrán politikusok nagyon sokáig ezt egy marginális csoport, bolondoktevékenységének tartották, akikre nem kell feltétlenül figyelmet fordítani.
– Ön ezt tapasztalta Donyeckben, amikor ott élt?
– Már régen Kijevben élek. Megfigyeltem Donyeckben egy 5-10 emberből álló csoportot, akik egy nem létező ország zászlaját hordozták: kivonultak, fényképezkedtek, publikáltak kis példányszámú újságokban, elküldték beszámolóikat a központba, és szétoszlottak. Sok éven át ezek a munkanélküliek, partra vetett lúzerek érdekeit képviselő csoportok voltak. Ukrajnában ez alatt a 20 év alatt viharos politikai élet zajlott, Ukrajna aktívan kereste magát különféle politikai ideológiákban, rengeteg ötletet, irányzatot, megközelítést próbált ki, emésztett meg. Nem volt okunk aggodalomra, mert a helyi bázisuk minimális volt, nem volt semmilyen támogatottságuk. – Még a Krímben sem? – A Krímben a helyzet bonyolultabb volt. Létrehoztak számos pártot, amelyek így vagy úgy kinyilatkoztatták a nagy egész „oroszvilági” projekt egyes különálló ideológiai részleteit. De persze ezeket ott jelentősen nagyobb mértékben finanszírozták. Ahogy nálunk mondják: ez volt a „jutalma” az FSZB /orosz titkosszolgálat. a ford./ hosszú időn át tartó komoly figyelmének a krími politikai majdanocska iránt. Ők befolyásosabbak voltak, de ez alapvetően annak köszönhető, hogy e nézetek hirdetői jelen voltak a krími parlamentben. Szerepet játszott még ebben a demográfiai helyzet, olyan minőségében, amit mi a Krím társadalmi organizmusának nevezünk. A Krím az a régió, amelyben legmagasabb volt az orosz nyelvűek százalékos aránya Ukrajnában. Ráadásul a Krím lakóinak jelentős hányada hivatásos katona, illetve kiszolgált nyugdíjas. Ezen választóknál ez az ideológia nagyon jól működött 2014-ben. Ami az ukrajnai Donyec-medencét illeti, ott a helyzet radikálisan más volt, közvetlen katonai beavatkozás nélkül ennek az ideológiának semmi esélye sem lett volna. Kialakult bizonyos egyfelől lehangoló, másfelől reménykeltő szituáció, amely azt mutatja, az ilyen mesterséges, halva született konstrukciókat maga az élet semmisíti meg. Előbb vagy utóbb, – sajnos, hatalmas veszteségek, tönkretett sorsok árán – az élet visszatér, és minden mesterségeset elmos a történelem áradata, viszont minden megmarad, aminek alapja van az élet szempontjából. – Ön úgy gondolja, az, amit mi most láthatunk, az nem az „orosz világ” diadala, hanem az agóniája? – Oroszországban van egy csodálatos kutató, Dmitrij Susarin, akinek van egy eget rengető műve, az „Orosz totalitarizmus”. Ebben arról ír, hogy ő ezt az orosz totalitarizmus diadalaként értelmezi. Nem mindenben értek egyet vele, bár mi ugyanarról a dologról beszélünk, más-más oldalról szemlélve. Valójában mi egy elágazási pontban élünk, és még a legtisztább elme sem biztos, hogy meg tudja mondani, mi lesz ezután. Nem vagyok jós, történész vagyok. Látom, hogy 8 éven át ez a produktum növekvő pályán haladt fejlődésének csúcspontja felé. Jelen pillanatban tanúi vagyunk a totalitarizmus történelmileg új verziója megszületésének és kialakulásának. A putyinizmus a totalitarizmus történelmileg új verziója az információs társadalom és a posztigazság díszletei között, amely egyesített minden összeegyeztethetetlent és felhasználja a politológia erőforrásait, hogy kialakítsa az emberiség jövőjét. Konkrétan ez az eszméjük, a küldetésük. Meg tudják-e ők ezt csinálni, vagy sem, az az emberiség többi részétől függ.
– Ha megjelenne ön előtt egy lovag, és azt kérdezné, hogyan sebezhető meg az „orosz világ” nevű szörnyeteg, van-e neki Achillesz-sarka, milyen választ adna neki?
– Kétségtelenül van neki Achillesz-sarka. Tudjuk, hogy a totalitarizmus valamennyi változatának
egyszer vége szakad. Ezt a véget az biztosítja, hogy a rendszer önmegsemmisítő. Ez egy halva született
nemlét. Gyakran hasonlítják az ennek a konstrukciónak a hatása alatt álló oroszországi embereket az
élőhalottal, aki maga nem él, fő feladata, hogy senki se éljen. Ez már nem állam és nem emberi közösség, ez egy rákbeteg politikai rendszer. Mint bármelyik rákbeteg, keresztülmehet néhány stádiumon gyógykezelés nélkül, és így vagy úgy halad a logikus vége felé, a negyedik stádiumhoz, amely halállal végződik. Sajnos, a Szovjetunió példája alapján kénytelenek vagyunk elvetni a naiv feltételezést, mely szerint a totalitarizmus természetes halála lezárja ezt a korszakot egy adott nép életében, és kész
Fordította: Számel Pál
Címkép: Orion-Nimród csillagkép