Posted by Rezeda világa
>A Budapest-Kairó viszonylat ma nem egy távolság. Úgy is mondhatnánk,
csak egy ugrás, mint régen a Sugár nagyáruház az oldódó szocializmus idején.
Egy átlagos sebességű röpcsivel két óra negyvenöt perc,a nem is kormánygépek
azonban nem tucatgépek, velük az út még tán rövidebb ideig tart. Gondoljunk
azonban bele, hogy annak idején Napóleon és az ő hadai szélfútta hajón és
lóháton mennyit bumliztak apiramisokig, viszont nagy valószínűséggel még
ők sem zabáltak annyit az odaútjukon, mint Szijjártó külügyes és decens
csapata a legutóbbi kiránduláson, amikor meghódítani indultak a fáraók földjét.
Emlékezhetünk, nem is oly rég értekeztünk arról, hogy Szijjártó külügyes
nekiment – már megint és újra – az amerikai (Pressmann) nagykövetnek, illetve
azt üzente neki, teljesen érdektelen, miket hadovál össze.Valahogyan ebben a
stílusban, és bár ismerjük Szijjártó habitusát ésképességeit, ezt azonban
mégis furcsállottuk picinyt.
Most azonban támadt egy nyom, ami magyarázat lehet a böfögő stílusra,
ami az, hogy a magyar külügyek teljhatalmú ura lehet, valamiféle kajakómában
szenvedhetett talán agya elborulván. Vagy biztosan. Más nem lehetett a baj
oka. Mert tudomásunkra jutott, azon az úton – csak odafelé a röpülőn –
a külügyér és bájos kísérete öt és fél millió forintot zabált fel. Hogy
mellette még az uszkve két és fél óra alatt csináltak mintegy nyolcmilliós
internetszámlát is, az már csak hab a tortán. Viszont növeli a titkokat,
hogy mi az csoda folyt azon a nem is kormánygépen útban Kairó felé.
Elsőként azt tételezzük, ürücombot (vagy homárt a’la Orbán) csemegéztek
bájtokat faló pornónézés közben, vagy valami ilyesmi. S ha már így képbe
került az ürühús, még beugrik Schopenhauer, aki kicsit nagyobb koponya volt
Szijjártónál, és ezért emberi. A mi egyik kedvenc filozófusunk ugyanis az
ilyesmi módiról azt tartotta, nem jogosult a szegénységről papolni és
gondolkodni, miközben a jól fűtött szobában ürüsültet vacsorál.
Ezzel a gesztussal azt vallotta be, hogy méltatlan. No most, egy
röpcsin sincs tizennyolc fok, mint a magyari iskolák tantermében,
ámde Szijjártó és sáskahada, miközben ötmillió forintot zabál föl két
és fél óra alatt, mindeközben arról mesél, hogy mindezt érettünk teszi.
Eszi. Viszont tényleg nem tudjuk, mi folyt azon a gépen, és soha nem is
tudjuk meg, akárha a kormánygép a fekete luk eseményhorizontja lenne.
Hogy ami abba bekerül onnan ki már nem szivárog. Így csupán tételezések
vannak és elborzadások, hogy azon a gépen csupa móriczi Kis Jánosok voltak,
akik ki akartak zabálni a vagyonából valakit, aki, ha belegondolunk, mi
vagyunk. Közpénz milliókat tömtek magukba, de még ez sem visszatetsző igazán,
hanem az úri muri. A kivagyiság és a dzsentritempó, amikor az önmagukban
eljesen érdektelen és értéktelen organizmusok ettől érzik magukat valakinek,
hogy azt hiszik, mindent megengedhetnek, és meg is engednek maguknak.
De ez már kognitív, illetve elsősorban morális kérdés, és voltaképpen ide is
akartunk eljutni.
Most is, háromnapos stratégiai kormányülés zajlik Sopronban, a közlések
szerint azért, hogy a mimagyari népet a „szankciós inflációtól” megvédjék.
Nem kellene ehhez Sopronba menni három napra, ha már ott a karmelita
fellegvár,lehetne ott is diskurálni annyi eredménnyel (semennyi), mint épp
Sopronban vagy akárhol ebben a széteső, nyüves országban.
Úgyhogy, ami ott zajlik, az is csak ilyen vállalati összetartás, lazulós napok,
és ez is a mi pénzünkön. Mert abba már bele sem mer gondolni az ember,
ott milyen számlák keletkeznek három nap alatt a két és fél órás utazáshoz
képest, de ezt sem fogjuk megtudni soha.
Ez az újgazdagok tapló rongyrázása, ami a Gucci táskával kezdődött, majd vált
a milliós órákkal oly mindennapossá, hogy senkinek fel sem tűnik, és már nem
is fáj. Pedig ezek sáskahadak, akik immár nem egyebet zabálnak fel, mint az
egész életünket, de valóban oly mértékig immár, mint a bibliai csapás, ha már
álkeresztény ország a miénk. Viszont ennek az országnak elemi érdeke lenne,
ha valami jövőt akar, hogy az élősködő hordát eltakarítsa, ennek ellenére nem
látszik ez az elemi erejű szándék. Sőt, még a felháborodás sem. Sivár napjainkban
így hordoz bennünket az idő, mint a fideszistákat az ő istenük az ő tenyerén.