Posted by Milanovich Dorina
>Hét évvel ezelőtt a kiégésem legmélyén voltam. Az emberi jogi kampány,
amit vezettem, sikeresen lezárult, addigra viszont minden erőmet
felemésztette. A tanári állásomból is kiléptem, valami újba szerettem volna
kezdeni, de fogalmam sem volt, mibe. Pár hónapig munkanélküli voltam, és
kimerülten, vákuumszerű ürességben léteztem. Mindössze három
szabályom volt, amihez tartottam magam: mindennap lezuhanyoztam,
megnyitottam az emailjeimet és elhagytam a lakást. Utóbbira gyakran alig
tudtam rávenni magam, de éreztem: biológiai-zsigeri szinteken tesz jót
nekem a térbeli változatosság.
Állatkísérletekből tudjuk
Rágcsálókkal végzett vizsgálatok régi tapasztalata, hogy azok az állatok,
amelyek szabadon kószálhatnak változatos élményeket nyújtó, ingerekben
gazdag környezetben, nagyobb érzelmi jóllétet mutatnak, mint a
laboratóriumi körülmények között nevelkedők.
A diverz környezetnek való kitettség elősegíti a játékot, a társas
viselkedést, sőt, a stressztűrő képességet is fokozza.
E kapcsán érdekes, hogy amikor stressz ér minket, hajlamosak vagyunk
visszahúzódni, viszont a túlzott és tartós visszahúzódás, a fizikai és lelki
bezárkózás azt is okozhatja, hogy még kevésbé tudjuk kezelni a stresszt –
gondolj csak bele, milyen volt a karantén után ismét társas
összejövetelekre, tömegrendezvényekre járni, milyen hamar telítődtünk a
minket körülvevő stimulusoktól.
Persze nagy kérdés, mennyire lehet érvényes párhuzamokat vonni az állati
és emberi működés között. Mondjuk, a városban való bolyongásnak a
szépirodalomban is nagy kultusza van. Csatangolhatunk Mrs. Dalloway-jel
Londonban, Leopold Bloommal Dublinban, vagy Paul Auster hőseivel New
Yorkban. Mi mozgatja, mi hajtja ezeket a figurákat? Miért olyan jutalmazó a
barangolás, vagy az új helyszínek felfedezése az agyunk számára? Erre
voltak kíváncsiak azok a kutatók, akiknek a tanulmányából kiderül: a
városban való kószálásnak még annál is nagyobb jelentősége van, mint
elsőre feltételeznénk.
A városi élet dicsérete
A New York-i Egyetem munkatársai Catherine Hartley vezetésével
végeztek vizsgálatot a témában, eredményeik 2020-ban jelentek meg a
Nature Neuroscience nevű szaklapban. Összesen 122 személyt (84 nő,
átlagéletkor 23 év) vontak be a kutatásba, akik vállalták, hogy három
hónapon keresztül megosztják a tudósokkal a mobiljuk GPS-adatait. A
résztvevők naponta, random időpontokban arra vonatkozóan is kaptak pár
kérdést a telefonjukra, hogy az adott pillanatban épp mennyire érzik jól
vagy rosszul magukat (ez, bármennyire is izgalmasan hangzik a pop-
pszichológiai szóhasználatban, azért nem feleltethető meg a boldogság-
boldogtalanság sokkal komplexebb dimenziójának).
Hartley és csapata létrehoztak továbbá egy mérőszámot, amelyet
barangolási entrópiának (roaming entropy, röviden RE) neveztek. Az
entrópia kifejezést főleg a hőtanban és az informatikában használják, ott a
rendszer rendetlenségi fokát jelzi. Az RE ebben az esetben azt jelentette,
hogy az illető mennyire járt aznap (az előző napokhoz, hetekhez képest)
újszerű, változatos és váratlan helyszíneken, illetve mennyi időt töltött
ezeken. Minimális RE-értéket akkor kap valaki, ha egész nap a szobájában
ül a gép előtt (mint például én is egy hajtósabb napon), maximálisat pedig
akkor, ha sok egyedi helyszínen tölt körülbelül ugyanannyi időt.
A kutatók azt találták, hogy a nagyobb barangolási entrópia jobb közérzetet
jelzett előre a következő napon, azaz a változatosabb környezet pozitív
hatással volt a résztvevőkre. Az elemzések ráadásul azt mutatták, hogy ez
a pozitív hatás tovább növelte a valószínűségét annak, hogy a személy a
következő napon is újszerű, változatos helyekre látogasson el.
A nyitottság és a jó közérzet tehát egyfajta felfelé irányuló spirálként
kölcsönösen fokozni képes egymást.
A kutatók a résztvevők által látogatott helyszínekről bekérték az Amerikai
Népszámlálási Hivatal adatait is. Megnézték, hogy az egyes kerületekben
milyen a népsűrűség, az ott lakók életkora, etnikai-kulturális összetétele,
iskolai végzettsége, mennyi és milyen típusú vállalkozások vannak
bejelentve, stb. És itt jön a vizsgálat egyik legizgalmasabb pontja: az
eredményekből jól látszott, hogy a barangolásnak korántsem csak fizikai-
téri értelemben van jelentősége, hanem társadalmi (szociodemográfiai)
szempontból is.
A legpozitívabb hatása ugyanis annak van, ha a vándorlásaid
különböző városrészekbe, ezáltal különböző nyelvű, kultúrájú,
foglalkozású, anyagi helyzetű embercsoportokhoz vezetnek.
Olyasfajta sokszínűség ez, amelynek megtapasztalása a városi életmód
egyik erőssége lehet. Bár a közösségi közlekedésre is panaszkodunk néha,
az biztos, hogy sokan főleg a villamoson, a buszon érintkeznek olyanokkal,
akikkel a maguk burkában nem találkoznának. Ilyenkor szereznek
élményeket arról, kik a szomszédaik, kikkel élnek együtt, ki mindenki
tartozik a város közösségéhez. És persze arról is, ki milyen állapotban van,
kinek mi a felelőssége, mi mindent tanulhatunk egymástól.
Egyensúlyt találni a felfedezés öröme és a kockázatok között
Catherine Hartley és kollégái a barangolás életkori aspektusait is
igyekeztek feltérképezni. Egy másik kutatásukban, amely 2022-ben jelent
meg a Psychological Science-ben, 63 főt toboroztak, 13 és 27 év közötti
személyeket egy, a fentiekhez nagyon hasonló vizsgálathoz. Izgalmas volt,
hogy adataik alapján a 18–21 évesek mozogtak a legtöbbet a városban. Ez
az a korosztály, akiknek nem kell egész nap a középiskolában lennie,
sokan közülük egyetemre, főiskolára járnak, ahol kevesebb órájuk van,
ráadásul általában nincs annyi pénzük, hogy kávézókban, bárokban,
éttermekben üldögéljenek, így inkább a szabadban töltik az idejüket.
Ugyanakkor arra is fény derült, hogy a fiatalabb tinédzsereknél a
barangolási entrópia nagyobb szintje a kockázatvállalás megnövekedett
értékével járt együtt, ami persze fokozhatta a felfedezés izgalmát is. De ami
ennél is elgondolkodtatóbb: a kutatók megnézték a résztvevők társas
hálózatának méretét is az alapján, hogy a fiatalok mennyi emberrel
csetelnek, telefonálnak.
Azt találták, hogy akik változatosabb helyszíneken mozognak, több
emberrel tartanak online is kapcsolatot.
Ez az eredmény két intuitív feltételezésünknek is ellentmond: annak, hogy
kizárólag magányos, elszigetelt emberek bolyonganak a városban, és
annak is, hogy aki sokat nyomkodja a telefonját, az ki sem mozdul a
lakásból. Valójában – legalábbis ezen kutatás szerint – a kockázatvállalás,
a többiekhez való (online) kapcsolódás, a fizikai és a társas világ
felfedezése mind-mind összefügg egymással, és az örömhöz, a jó
közérzethez kötődik.
Érdemes tehát szülőként nem hét lakat alatt őrizni a fiatalokat, vagy
mindenhova kocsival vinni őket, hanem inkább eszközöket adni nekik
ahhoz, hogy a lehető legnagyobb biztonságban, de önállóan, a társaikkal
együtt is bejárhassák a várost és az online tereket.
>WMN
Címkép: Séta Manhattanben