Posted by
Techworld
Az emlősöknél a módszer megköveteli, hogy génszerkesztő anyagot ültessenek be a faj egy meglévő rokonának testébe – például a mamut esetében az elefántba -, ami sok szenvedéssel teli vemhességgel jár majd, mire életképes utódok tudnak születni. Egy tojásrakó madár esetében azonban ez az eljárás kevésbé megterhelő a donor faj számára.
***
University of Warwick
>Az ember által kipusztított állatfajok jelképévé vált dodómadár egyik utolsó példányát, a koponyájának legfrissebb vizsgálata alapján, fejbe lőhették. A történészek szerint a röpképtelen madarat egy 17. századi londoni házban tartották és úgy vélték, hogy betegség miatt pusztult el, ám koponyájában a frissen végzett elemzéssel ólomsörétet találtak, amit a szárnyasok vadászatára használnak. Az Oxfordi Egyetem több mint 300 éve őrzi a dodó mumifikált koponyáját és lábát természettudományi múzeumában. Az egyed maradványai képviselik a létező legteljesebb dodócsontvázat, valamint a madár egyetlen fennmaradt szövetmintáját. A maradványok felbecsülhetetlen tudományos értéket jelentenek azok számára, akik tanulmányozni akarják a kihalt fajt. Az Oxfordban őrzött dodó koponyájáról a Warwicki Egyetem kutatócsoportja CT-vel készített felvételeket, hogy a koponya háromdimenziós mását előállíthassák. A felvételek bebizonyították, hogy a madarat hátulról találták el a fején és a nyakán. Mark Williams, a kutatócsoport egyik tagja a BBC-nek elmondta, azért akarták megvizsgálni a dodót, hogy anatómiáját és életmódját jobban megismerjék. “Legvadabb álmainkban sem reméltük, hogy ilyesmit találunk” – tette hozzá.Az egyed egy gyűjtemény részeként érkezett Oxfordba a 17. században. Paul Smith, a múzeum igazgatója “nagyon meglepődött”, amikor megtudta, hogy a dodó bőrébe és csontjába ágyazódott sörétre bukkantak a kutatók.
A mauritiusi dodó vagy dodógalamb (Raphus cucullatus) az ember által kipusztított állatfajok jelképévé vált. A röpképtelen madár egy méter magas volt, testtömege elérhette a 23 kilogrammot. Nagy feje, erőteljes csőre, csökevényes szárnya, vaskos lába volt. Mauritius őserdeiben talajlakó életmódot folytatott, növényi termésekkel és kisebb gerinctelen állatokkal táplálkozott. 1638-ban holland telepesek érkeztek az addig lakatlan szigetre, és a dodógalambok rövid időn belül kipusztultak.Az utolsó élő példányt 1662-ben látták. A dodóknak nem volt természetes ellenségük a szigeten, így az embertől sem féltek. A tengerészek könnyűszerrel a fedélzetre csalogathatták őket, hogy friss élelmük legyen a hosszú hajóutak során. A dodók kihalásához hozzájárultak a telepesek által behurcolt háziállatok és patkányok, amelyek felfalták a földön fészkelő madarak tojásait, valamint az élőhelyük zsugorodása is.
***
És mit mond majd a Dodó “apja”?
A remek karikatúrista (bocsánat “kartúniszt) Szűcs Róbert Marabu már évtizedekkel ezelőtt feltámasztotta a Dodót. Egész sorozatot készít a Dodó történetekről. Itt van belőle:
