Posted by László Ágnes
>Vannak olyan használati tárgyak, amelyeknek már a megemlítése visszahozza vizuálisan is azokat az időket, helyszíneket, ahol, és amikor természetesnek és szükségesnek tartottuk azokat. Gondolatban kicsit nosztalgiázunk is, amikor felidéződnek azok a helyzetek, amikor használtuk őket.
Pár nappal ezelőtt Marika, aki sok-sok éve segítőtársam abban, hogy az otthonom olyan tiszta és komfortos legyen, amilyenben jól érzem magam, megkért arra, hogy vegyek egy vécépumpát, mert a korábbit a régi lakásban hagytuk. Marika hivatása évtizedek óta a takarítás, és azt olyan (látszólagos) könnyedséggel, precizitással és szenvedéllyel végzi, amivel minden alkalommal elvarázsol. Többször feltettem már magamban a kérdést: vajon mi kell ahhoz, hogy valaki, ennyire szeressen és tudjon a káoszban is rendet rakni, mosolyogva figyelni a legapróbb részletekre, és amikor végez, mint egy műalkotásra ránézni? A választ nem tudom, csak azt, hogy mellette tanultam meg ezt a hivatást alkotásként tisztelni és becsülni. Meglepett a kérése, hiszen már egy ideje különböző vegyszereket használunk a dugulás megszüntetésére. A vécépumpa bennem már ókori eszközként jelent meg, ami hajdanán generációkat szolgált ki, elhagyhatatlan része volt az otthonainknak, de mikor volt az már? Marika azonban kitartott amellett, hogy a vécépumpa ma sem vesztette el a létjogosultságát. Márpedig, ha ezt ő mondja, akkor az így is van.
Így aztán az első költői kérdésem az volt, hogy egyáltalán lehet még ilyet boltban kapni, és ha igen, melyikben? Azt gondoltam, ha lehet is kapni, akkor is csak vidéken és főleg hétvégi vásárokon. Aztán felmentem az internetre, és ámulva láttam a hajdani fanyelű pumpa modern változatait, a színes, szétszedhető, műanyagból készült utódait eléggé borsos áron, amelyeket többnyire csak megrendelni lehet, illetve egy-két nagyobb áruházláncban megkapni.
Útra keltem és kíváncsian vártam, milyen érzés lesz újra kézbe venni ezt a régen használt tárgyat. A Praktiker hatalmas légterében, az emeleten először magam próbáltam rálelni, de többszöri kutakodás után feladtam és eladót kerestem. Az első, akinél rákérdeztem, nem tudott útba igazítani, de ajánlotta a kollégáját, aki hamarosan visszatér a helyére. Így történt, és akkor már együtt indultunk a felfedező útra és már-már feladtuk, amikor a legalsó polcon rátaláltunk. Azonban ért egy kis meglepetés így is, mert a hajdani méret a felére zsugorodott, de a nyele így is fából készült. Kézbe vettem, barátkoztam vele, és lesz, ami lesz, hazahoztam.
De ki tudja, mit szól hozzá majd Marika? Lám, már semmi sem a régi.