Posted by Marosán Bence Péter
>A politikusi vagyonbevallás mint össznépi mulatság.
Konok Péter jegyzete
>A politikusi vagyonbevallások karneválja van, tréfás össznépi játék. Ilyenkor a politikusok a képünkbe röhögnek, mi pedig visszanevetünk. Olyasmi ez, mint a busójárás, csak nem mérnek mellé forralt bort. A karneválról eszembe jutott L. Simon László. (Emlékszünk még L. Simon Lászlóra? A rákgyógyító barackmag apostolára, a NER korábbi Aczél Györgyére, aki így visszanézve Demeter Szilárdhoz képest már-már, tévesen persze, akár emberarcúnak is tűnhet? Most éppen a Nemzeti Múzeumban dúl amúgy emberarcúan.)
L. Simon László vagy hét-nyolc éve azt nyilatkozta, hogy igen jó dolog, ha a politikusok alaposan megszedik magukat, mert így van idejük a közjót szolgálni.
Látjuk. Alaposan megszedték magukat, és lám, milyen jó is a közjónak! Elöl-hátul ki van szolgálva. Delfines medencékben lubickázó teremfocisták, feltáratlan termeikben bolyongó, stadionjaik jólfűtött díszpáholyában magányoskodó hamleti alakok aggódnak éjt nappallá téve a közjó felett.
S mert a Közjó olyan kis bohó, hát felkent gyámjai megőrzik a pénzét, óvják, páncélszekrényeikbe zárják; szép szavakat adnak a kis Közjó szájába, s ha vendég jön, a zongorához ültetik, és mindenki az arcára fagyott mosollyal hallgathatja, ahogy a kis Közjó, a szegény, de tisztes rokongyerek hamisan a Szamárindulót és a Fűrelízt pötyögteti.
A Közjó őrei pedig hálatelt szívvel gondolnak magukra, hogy milyen rendesek is ők a kis Közjóval.
Etetik, itatják, ruházzák, gyámolítják.
Ha az államtitkár úr Honolulun nyaral, kicsit ízesebb lesz a szikkadt kenyér a szeretetkonyhákon. Ha a miniszter úr rápillant arany Rolexére, aprónyit felszárad a málló vakolat a covidosztályok falán. Mikor a miniszterelnök úr új stadiont avat, aznap nagyobb karika szójavirsli jut a gyerekmenzákon a csirizes répafőzelékre. Ha Új-Zélandon a Keith Richards egyenesen a képviselő úr fülébe húzza a Getnót, alig használt cipőt talál a kuka tetején egy borsodi cigánygyerek.
Vagy még ez sem. Mert hát a nyaralások, jacuzzik, Rolexek, stadionok, jachtok, helikopterek, Louis Vuitton-tatyók, beruházások, vagyonok és portfóliók ezekből a szikkadt kenyerekből, szigeteletlen kórtermi falakból, penészes furnérlemezzel befűtő, a füstben megfulladó nyugdíjasokból, az ehetetlen menzakoszt felett öklendező gyerekeinkből, a bokrok alatt életvitelszerűen haldoklókból állnak össze; meg belőlünk, akik még úgy-ahogy a felszínen evickélünk, néha veszünk egy-egy nagyobb lélegzetet, aztán úszunk a víz alatt, amíg bírjuk.
Persze, ha sokkal több jutna nekünk, ha kevesebbet rabolnának el tőlünk a közjó őrei, akkor mi is könnyebben tartanánk ezt a közjót a szemünk előtt.
Így, sajnos, inkább a közrosszat látjuk. De talán csak a karóráinkban van a hiba. Gagyi, kínai vacakok, nem büszke, arany Rolexek.
Akárcsak azok, mi is rosszul járunk.
Címkép: Rogán Antal