Mit remélsz?

Pársoros jegyzetek
>Nagy Bandó András
>Ha tetszik: mit remélhetünk? Például mit remélhetünk attól, ha a milliós fizetéstől eleső Fideszes politikusok ki(páva)táncolnak az egyetemi kuratóriumokból? Jön a bohóctréfa: „Van másííík!…” Vagyis
„Jónás majd elmegy, de helyette jő más…” (Babits), és akkor mi lesz?
Valószínűleg semmi, a gazdák helyett jönnek majd a harci kutyák, hű ebek. Ha nem asztalisót, hanem tengerit használsz az étel ízesítésére, ugyanúgy nem lesz sótlan az étel, csak az arányokat kell betartani. Le
van ez (is) zsírozva, de a helyzet nem reménytelen.
És mit remélsz az ígéretektől? Nézem az ATV híradóját, nyilatkozik az emberarcú magyar diplomata, „Brüsszel” minden elvárást teljesítettük, pár nap, és minden rendben lesz az Erasmus háza táján, a magyar
diákok és oktatók semmiben sem szenvednek csorbát. És az is a jónak mondható hírek közé került, hogy Magyarország igényt tart a kedvezményes EU-s hitelre, jöhet a pénz csőstül, még ha nem is az,
amire ennél is jobban ácsingóznak (persze, velünk együtt) a kalapozó pesti bürokraták. Aztán vége a híradónak, jön a reklám, mely miről is üvöltözne: a gonosz Brüsszelről, a háborús, csak nekünk ártó
szankciókról. Mintha mi sem történt volna. És persze még mindig visszhangzik Orbán nyafogós segélykiáltása: minket rúgnak, vágnak, harapnak. És nincs kérdés: mért pont „minket”? És mért mindig minket?
Kanadából írja a barátom, aki még ott is nyomon követi szülőhazája közéleti történéseit, hogy „…ennyi nap után tegnap először adott hírt a királyi tévé a debreceni tiltakozásról.” Mit remélhetünk? Az átkosban, ’86-ban is csak napokkal Európa után kaptunk (még nem teljesen igaz) hírt Csernobilról. Mit remélhetünk? Rákország… hátrafelé megyünk, hiába volt a nagy szlogen, hogy előre, nem hátra.
Mit tehetünk, illetve tehetnénk? Úgy tűnik semmit. Főként, ha minden így megy (mehet) tovább. Még egy perc, kedves Olvasóm.
Magyarország-Egyiptom kézilabdameccs, a szünetben jön az „egy perc” a stúdió padlójára kiállított senkik földjéről. A közölt hír elé az előzménye: két hitelminősítő minősítette le Magyarországot, másodikként a Standard&Poor’s, amibe belejátszott az Európában példa nélkülinek mondható magas hazai infláció. És mit mond a ballagóöltönyben feszengő percemberke? A miniszter megmondta, rövidesen lenyomjuk az inflációt, és hamarosan felminősítik az országunkat. Arról, hogy épp most
minősítették le, szót sem ejt.
A kérdés megmarad a végére is: ilyen világban mit remélhetünk?