K.ZS.
>Nagyon megérintett A Holnap ma kezdődik gála estje a Trafóban. Tíz perce lett vége, és biztos vagyok benne, hogy valami nagyon fontos történik. Ahogy Fullajtár Andrea szerepelt, amit Tompa Andrea, Máté Gábor, Ungváry Krisztián, Erdős Virág mondtak, ahogy Mácsai Pál a Huszt-ot , a Parainesis egy részletét, a Himnuszt „életre keltette” (Mácsai Kölcseys diák volt, a Tanítanék a Kölcseyből is indult), ahogy Dés László (betegen) rekedten megszólalt és kísérte a Grund-dalt, de köztük és elöttük az erre az alkalomra alakult szikrázóan tehetséges a Zeneművészetis és Színművészetis diákokból – erre az alkalomra alakult AD HOC együttes, a fiatal Kamondy Ágnes remek slam-je …. Az Az este hangulata az ’56 előtti a Petőfi Kör légkörét idézte…
Névsorolvasás.
A rendezvényen fellépett vagy videoüzenetben bejelentkezett:
Alföldi Róbert, B Molnár Béla, Bojár Gábor, Csoszó Gabriella / FreeDoc, Dés László, Erdős Virág, Horváth Kristóf, Kemény Zsófi, Kristóf Balázs, Kováts Adél és Kováts Laura Rozália, Mácsai Pál, Máté Gábor, Nagy Ervin, Nyáry Krisztián, Orsós János, Pintér Béla, Rényi András, Tompa Andrea, Ungváry Krisztián, Wunderlich József, Magamnál Jobban kórus Juhász Bence vezényletével, Romano Glaszo, Kollár vonósnégyes
Kamondy Ágnes – Pest fölött az ég című estjéből elhangzik két dal. Közreműködnek: Kamondy Ágnes – zene-szöveg, ének, Kisfalvi Krisztina – ének, Varga Orsolya – szintetizátor, Vajdovich Árpád – bőgő, basszusgitár, Genge Lajos – dob.
Pintér Béla a gálaesten
Pintér Béla “egyszemélyes darabja”
Sisso Artner közzé tette Pintér Béla színész, színházigazgató beszédét, ami elhangzott az “év értékelő” gálaműsorban. Itt olvasható:
“Ma, 2043. január 31-én eszembe jutott egy napra pontosan húsz éve történt gálaest Budapesten, még az emigráció előtti évekből. Ötvenkét éves voltam, és akkoriban havonta nyolcezer ember járt a darabjaimra minden hónapban. Az Orbán-rendszer túl volt a negyedik kétharmadán, úgyhogy a legnaivabbak sem tápláltak már reményeket arról, hogy a rezsim valaha is leváltható lesz. De akkor még járhattak szabad színházakba a budapestiek, hogy ott a propagandamentes művészet megríkassa, megnevettesse őket, hogy sírhassanak a helyzet kilátástalanságán, vagy éppen kiröhöghessék a hatalom arrogáns zsarnokait. Ebben a látszólagos, és már akkor is korlátozott szabadságban zajlottak az utolsó tanártüntetések is. Orbán – a jogban jártas ravasz gazda – ahelyett, hogy érdemben reagált volna a pedagógusok problémáira, nyakukba ültette a belügy rendőrminiszterét, aki azonnal el is kezdte könyörtelenül kirugdosni azokat a tanárokat, akik szerinte nem tartották be a ravasz gazda által hozott törvényeket. Megfélemlítő intézkedések, rendeletek és törvények születtek, továbbá tizenkét év kormányzás után azt szajkózta minden kormány potentát, hogy „Lesz fizetésemelés, ha megkapjuk az EU-s pénzeket.”
Ebben a légkörben tüntettek egymás kezét fogva pedagógusok, diákok és szülők, hol dühösen, hol zokogva. Azon a bizonyos január 31-én mondtam én is egy beszédet a Trafóban, mivel mélységesen elszomorított, hogy a hatalom propagandistái a tüntetőket hol a baloldal szekértolóinak, hol egyszerűen koszos csürhének nevezték.
A szolidaritás napján tartott gálaest címe ez volt: „A holnap ma kezdődik.” Istenem! Milyen torokszorító ez a cím húsz év távlatából. Mert bizony ezek a sztrájkok és tüntetések sok embert megmozgattak, részt vett bennük több mint ezer tanár, de akkor Magyarországon százezer pedagógus tanított, és bizony kilencven-valahányezren otthon maradtak és hallgattak. De vajon miért hallgattak? Azért, mert egyetértettek ugyan a sztrájkok és tüntetések céljaival, de a ravasz gazda iránt érzett szeretetük felülírta lelkükben a hivatásuk szeretetét? Vagy egyszerűen csak azért, mert féltek? Ma sem tudjuk a pontos választ, mindenesetre hallgattak és sajnos nem változott semmi sem.
A rendőrminiszter rendet vágott az elégedetlenkedők között. A ravasz gazdának továbbra is szállította a kétharmadokat az ellenzék túlmozgásos pojácája.
Így aztán, aki tudott, elmenekült az országból, akik pedig maradtak, fejet hajtottak a hatalom előtt. Előbb vagy utóbb. Így vagy úgy. Többé vagy kevésbé.
És hogy van-e oktatás ma, 2043-ban Magyarországon? Ó, hogyne volna. Csak abban különbözik a húsz évvel ezelőttitől, hogy a diákok már nem tüntetnek a tanáraikért, hanem feljelentik őket. A múlt héten olvastam ugyanis, hogy budapesti gimnazisták feljelentették a történelemtanárukat, mert az az órán úgy fogalmazott, hogy vitatható a tankönyv állítása, mely szerint 2022-ben Ukrajna támadta meg Oroszországot. A tanárt bíróság elé állították, a srácokat pedig a nemzet ifjú hőseiként ünneplik a médiában. Úgy látszik, ezek a gyerekek megfogadták a néhai bugris parvenü bíztatását: „Legyetek bátorak!” Óvó tekintettel figyeli, ápolgatja az ifjúságot továbbá az idős, oktatásért felelős államtitkár, a kétszeres Kossuth-díjas Vitéz Rákay Philip, akit ma már senki sem merne kiröhögni, és senki sem merné tökkelütött fércműnek nevezni filmkölteményeit.
Rajongva tisztelik őt a diákok, akikből kemény, öntudatos magyar férfiak, asszonyok lesznek, és derekasan helytállnak majd az ország összeszerelő üzemeiben, de a főszolgabírói, alispáni, főispáni székekben is, ahol arról ábrándoznak, hogy egyszer talán kezet foghatnak a Budai Várban országló főméltóságú úrral, aki már nem a jogban jártas ravasz gazda, hanem az ő egykorvolt izgága külügyi kakaduja.
Istenem! De jó lenne most újra ott lenni húsz év előtt a Trafóban és elmondani azoknak a nagyszerű embereknek:
„Ti bátor magyar pedagógusok! Ti tüzes szívkohók! És ti! Ti nemes, küzdő, szabadlelkű diákok! Ti voltatok az utolsók ebben az országban, akik ki mertek állni a jogaikért, az igazságukért és a szellem szabadságáért, és ezért az Isten áldjon meg benneteket!”
Jó lenne újra ott lenni, és persze jó lenne, ha húsz évvel fiatalabb lehetnék, de nem panaszkodom! Hálát adok a sorsnak, hogy megértem a hetvenkettedik születésnapomat is, és olyan jó erőben vagyok még, hogy ki tudom hordani az újságot havonta nyolcezer embernek, itt, Karlsruhe-ban, ahol tizenöt éve élek.
Szóval nincs bennem harag. Jó éjszakát Karlsruhe! Jó éjszakát Magyarország! És jó éjszakát kívánok a néhai Márai Sándornak is, aki előtt e rövid naplóbejegyzésben meghajtottam ősz fejem.”
Posted by 