Akkumulátor nagyhatalom

Mintha a rendszerváltást megelőző években járnánk. Két ország politikai-gazdasági vezetése megállapodik egy hatalmas energetikai beruházás megvalósításában. Közben egy kicsit el kell terelni a Dunát, tájat átalakító (károsító) hatalmas építkezésbe kell kezdeni, természetesen (megnyugtatásul) a kor színvonalán, és a környezetvédelmi hatásokra is odafigyelve. És a nagyberuházás egyszerre politikai megosztó kérdéssé válik. Mindenki Duna-szakértő, aki ellenzi, és a kormány mellé állás fejezi ki az aktuális hatalom erőpolitikájának ingatagságát. Rendszerváltó témává vált a Duna, függetlenedett a szakmai kérdésektől, egyszerűen arra redukálódott a polgári választás: ide vagy oda állsz.

A debreceniek felháborodását, miszerint őket nem kérdezték a beruházás megkezdése előtt, országos érdeklődés kíséri. Már az ellenzéki pártok ügyesen odaálltak a tiltakozók élére, hogy aláírást gyűjtsenek egy helyi vagy országos népszavazás kiírásához. De – egyelőre úgy tűnik – nem az ellenzék és a kormánypártok szokásos csetepatéja körvonalazódik, hanem az a kérdés, hogy a hatalom bármit megtehet-e, vagy van egy pont, ahol a népesség már nem hagyja, hogy fát vágjanak a hátán. Gyakran mellécsapnak.

Többféle megoldása lehet a kialakult helyzetnek. Kudarcba fullad az aláírásgyűjtés, netán a választást engedélyező bizottság mindenféle alkotmányos hibákat talál a kérdések felvetésében, és ha eljut a helyi népszavazásig a dolog, akkor nem mennek el a megdolgozott hívek, és érvénytelen lesz az egész.

Ahhoz, hogy a kezdeményezés legyőzze az egész Fideszt, és megálljon a beruházás, csoda kellene. Hiszünk-e még a csodában? Úgy ne járjunk, mint Bős-Nagymarossal: a Dunát is elterelték, és az áramtermelés hasznából sem jut nekünk.

Az Új Hét cikke