Posted by Bauer Tamás
>Az esedékes választáson kivívható kormányváltás irreális voltának belátása nem jelenti azt, hogy az ellenzéki tevékenység értelmét vesztené. Léteztek ellenzéki pártok, elindultak a választásokon, és szereztek is parlamenti helyeket a Horthy-korszakban, holott a rendszer keretei között semmi esélyük nem volt a hatalomváltásra, ahogy az első világháborút megelőzően az európai szociáldemokrata pártoknak sem. A tartósan kisebbségben levő ellenzék is építhet a hatalmon levőkéhez képest alternatívát jelentő politikai világképet, megjeleníthet másfajta álláspontot a gazdaság, a társadalom, a nemzetközi politika fontos kérdéseiben, szervezheti a vele egyetértők együttes politikai fellépését. Dolgozhat azon, hogy az általa képviselt politikai nézetrendszer előbb- utóbb majd többségre jusson, ha az addigi többség által képviselt politikai értékrend – feltehetően valamilyen megrázkódtatás következtében – milliók szemében elveszíti hitelét. Akkor majd meginog nálunk az Orbán-rendszer, tárgyalásokra kényszerülhet az ellenzékével, és új feltételek mellett tartható meg az akkor következő, immár szabad és méltányos választás. Valahogy úgy, ahogy ez 1989–90-ben történt. Éppen az erre a valamikori helyzetre való felkészülés, a mögötte álló választóknak a rendszerdöntésre való felkészítése az ellenzék feladata olyan időszakban, amikor hatalomváltásra egyelőre nem látszik esély. Márpedig ma ilyen, alighanem hosszabb időszaknak nézünk elébe.
Az effajta ellenzéki politizálás persze összehasonlíthatatlanul nehezebb, mint az, amelyik néhány éven belüli hatalomváltást ígér, s a hívek számára nemcsak vonzóbb világot helyez kilátásba, de sokuk számára hatalmi pozíciókkal, politikusi megélhetéssel is kecsegtet. Nehezebb, mert a hívektől erős eszmei azonosulást és ugyanakkor sokszor egzisztenciális áldozatvállalást kíván. Mégsem látszik ma más járható út az Orbán-rendszerrel szemben állók számára.
A fentiekből további következtetések is adódnak.
Akik szerint nem kell az ellenzéknek ideológiai kérdésekkel foglalkoznia, azok úgy gondolják, hogy például a „vármegye” meg a „főispán” bedobása a Fidesz részéről egyfajta gumicsont, amivel a figyelmet akarják elterelni az inflációról és más gazdasági bajokról, ahogy korábban az Alaptörvény idelogikus passzusaival sem törődtek. Valójában annak a szellemi hegemóniának, amelyet a Fidesz az elmúlt két évtizedben sikerrel felépített, fontos eleme egyfajta múltkép, amelyben az „ezeréves Magyarország” 1944–45-ig szép és jó, követendő világ volt, és a „kommunizmus”, valamint az 1990 és 2010 közötti, Orbán szerint „zavaros” két évtized, a liberális demokrácia két évtizede jelenti a rosszat, az elvetendőt. Ez fogalmazódik meg az orbáni Alaptörvényben, hivatalos iskolai tananyagokban, de a közterületek, intézmények, katonai alakulatok el- és átnevezésében is. Csakhogy az „ezeréves Magyarország”, az 1944–45 előtti világ nem polgári társadalom volt, nem a jogegyenlőség világa, amilyenről például Petőfi vagy Ady álmodott, attól a világtól mindketten (és sokan mások, akik számára a Nyugat volt a példa) undorodtak. Mivel a polgártalanítással éppen ezt a régi világot építi újjá a Fidesz, az „ezeréves Magyarországhoz” való viszonyról szóló vita valójában a jövő Magyarországáról szól, s nem helyes előle kitérni.
Donáth Anna egy helyen úgy fogalmaz, hogy „kilépünk a feltétel nélküli nyugati mintakövetés csapdájából”. Hogyhogy? Nem az-e a helyzet, hogy a Nyugat a modern, globalizálódó piacgazdaságot és a demokratikus jogállamot, a polgárosodott világot, a pluralizmust, a szabadságot és a szolidaritást, a sokféleség elfogadását jelenti, amivel az orbáni Magyarország önkényuralmat, haveri kapitalizmust, szociális és kulturális kirekesztést állít szembe? A Fidesz-világ alternatívája a polgári világ, a nyugatos ország. Ellenzéknek a Fidesszel szemben akkor van létjogosultsága, ha ezt a nyugatos, polgári, szabadságelvű alternatívát képviseli. Az Orbán-rendszerrel szemben állók feladata ennek az alternatívának a kidolgozása és terjesztése, s szervezett politikai erőnek a mellette való felsorakoztatása. A Fideszt akkor lehet valamikor majd legyőzni, az Orbán-rendszert megdönteni, ha ki lehet húzni alóla Orbán „nemzeti ügyeit”, ha fel lehet építeni azok nyugatos, polgári, szabadságelvű alternatíváját, és így meg lehet törni a Fidesz szellemi-politikai hegemóniáját.
Akik elégedetlenek az ellenzéki pártok tevékenységével, akik megélhetési politikusokként emlegetik őket, amiért parlamenti, önkormányzati tevékenységük kényelmes politikusi egzisztenciát jelent számukra, újra meg újra felvetik, hogy ott kellene hagyni Orbán parlamentjét, netán el sem kellene indulni a választásokon. Másképp gondolom. Az átfogó politikai alternatíva felépítéséhez nélkülözhetetlen a parlamenti jelenlét, ha képesek azt a rendszer elutasításának kifejezésére használni. Ennek kiemelkedően fontos eszköze a nemmel szavazás nemcsak a megélhetési kérdésekben, ahogy azt ma teszik az ellenzéki pártok, de azokban is, amelyeket „nemzeti ügyekként” tüntet fel a Fidesz – ezért minden szavazáson ott kell lenni –, és az is, hogy e nemmel szavazást meggyőzően indokolják a parlamenti vitában és másutt. Erre csak a parlamenti jelenlét kényszerítheti rá az ellenzékieket. A parlamenti tisztségek betöltésétől, saját javaslatok előterjesztésétől természetesen szigorúan tartózkodni kell, s az üléseken használt nyelvnek is azt kell tükröznie, hogy nem demokratikus partnereket, hanem elnyomó hatalmat látunk a túloldalon. A választási kampányban sem helyes óvakodni a ma még népszerűtlen ellenvélemények előadásától, ahogy az eddig dívott.
A mai helyzetből rövid távon, a következő választásig terjedő időtávon nem látszik kiút. Aki kormányváltást hirdet, becsapja a választókat, és alighanem önmagát is. Kiút csak hosszú távra van, és azt az Orbán-rendszerrel szembeni átfogó demokratikus, szabadságelvű alternatíva megfogalmazása és az annak mentén történő politikai szerveződés jelentheti. Megalakulásakor még ez volt a DK alapítóinak szándéka, de azóta lépésről lépésre, az egykori MSZP helyét elhódítva populista kormányellenzéki párt lett, a Momentumot pedig leginkább a kétirányú szembehelyezkedés minduntalan előtörő igénye akadályozza abban, hogy az orbáni önkényuralom rendszerellenzéki kihívójává emelkedhessék.
A teljes írás itt olvasható: https://www.es.hu/…/bauer…/kiut-a-kiuttalansagbol.html