Posted by A lényeg, persze, nem a nézőtéren van, hanem a pódiumon, most épp az Opéra akadémiájának növendékei lépnek föl. Valószínűleg nem érdeklődnének irántuk ennyien, ha nem Gustavo Dudamel vezényelné a koncertet, akinek a népszerűsége töretlen. Én vele kapcsolatban mindig beavatatlannak érzem magam, mint akinek nem szóltak, hogy ez jó, így aztán nem tudja, hogy ez jó. Nem is hallja.
Pedig kellene, mert elég különleges a műsor, de azért jut néhány Bernstein-darab is bele, a Divertimentóból a Keringő, de most nincs benne semmi könnyedség és finom nosztalgia, viszonylag darabosan szól, vagy az On the Townból a Time Square, annak meg nincs akkora húzása, mint a szerző vezényletével volt.
A lényeg, persze, a növendékek tehetsége. Hatan lépnek föl, de csak négyen szólóznak, három lány és egy fiú, van, aki még teljesen nyers, nem is ügyes, de van hangja, van, aki teljesen ügyes, profin kezeli a közönséget, nem ijed meg, ha megbicsaklik a dallam, de nincs annyira szép vagy jelentős hangja. Szórakoztató a koncert, katalán és dél-amerikai darabok, mindkét rész Weill-lel zárul, és akkora sikerrel, hogy a Fagylalt-szextettet meg is kell ismételni. Ha az a kérdés, van-e jövője az operának, akkor innét nézve nagyon is van. Akkor miért néznénk máshonnét?
Címkép: Párizsi Opera homlokzat részlet