Posted by Tamás Ervin
>Már évek óta nem kis kajánsággal figyeljük a franciák nagyra nőtt szociális hálójának bontását, amit a francia polgárok jókora része nem akar hagyni, s nem csak a foteljében gubbasztva háborodik fel,
hanem erős szakszervezeteik hathatós támogatásával tüntetések, komoly rendbontások, sztrájkok,
különböző szolidaritási akciók állnak ellent a kormány akaratának. A kormányellenes indulatok
eszkalálódásának egyik csomópontja a nyugdíjszigorítás, most éppen az, hogy öregségi nyugdíjhoz
2030-tól nem 62, csak 64 évesen juthat majd az ember. A sárgamellényes durva demonstrációk idején
a terv volt már 65 év is, ebből engedtek Macronék, és még számos „finomítással” rugaszkodnak neki a
nélkülözhetetlen nyugdíjreformnak. 1
993 óta minden nyugdíjreform csak vért és könnyeket ígért. És minél nagyobb mértékű a változás, annál nagyobb az ellenállás” – idézi a Metazin a Le Monde-ot.
Január 19-én egyébként Franciaországban egymillió ember tiltakozott a nyugdíjkorhatár tervezett
emelése ellen (a szakszervezetek szerint kétmillió). A közlekedési dolgozók, a tanárok és az
energiaipari alkalmazottak 40-60 százaléka sztrájkolt, és a franciák kétharmada támogatta a tiltakozást.
Január 31-ére újabb országos sztrájkhullám várható.
Csakhogy Feledy Balázs külpolitikai elemző riasztó számokat közöl. Ragyogó heti elemzésében
piramisjátéknak nevezi azt, ami az úgynevezett jóléti államokban a nyugdíjügyben történik. A WEF
saját számításai szerint a nyugdíjalapok és a kifizetési igények közötti olló 400 trillió dollárra fog rúgni
három évtizeden belül, vagyis a globális gazdaság teljes volumenét sokszor meghaladhatja. Érik tehát
az az új társadalmi szerződés, amely akárcsak a hanyatló Nyugaton, Orbánék kedvelt fertályain is
aggasztó, de rémét egyre csak tolják maguk előtt. Pedig ma már az is jól érzékelhető, hogy a
nagyvonalú juttatásokkal megtűzdelt demográfiai projekt is elakad a sárban, illetve abban a közegben,
amely a forintális támogatásokon kívül semmiféle gyermekbarátságot nem észlel az országban,
legfeljebb annyit, hogy csemetéje füles sapkában megy vécézni.
Ne rugózzunk most azon, hogy a bevezetni szándékozó 64 éves francia nyugdíjkorhatár éppen
egy évvel kevesebb, mint az itthoni, ne hasonlítsuk össze az ottani és a hazai átlagnyugdíj vásárlóértékét és az egyéb szociális juttatásokat – elég, ha a kormánypropaganda betört kirakatüvegekre fókuszál, itthon pedig láthatjuk a fotót snájdig postásról, aki februárban Vámospércsen nemcsak a havi, de a 13. havi nyugdíjat is kézbesíti Mária néninek. Miközben nyugdíjszakértők garmada szirénáz szakadatlan, a hatalom számára elég, ha a voks a biztos, a jövő már régóta a „majd csak lesz valami” jegyében vész el a ködben.