Az utolsó rúgás – Barátomnak, Gábor Györgynek

Posted by

Szűcs R. Gábor
>Már csak öten maradtak pöffetegek a pusztán. Nem mintha olyan nagy szám lenne most
pöffetegnek lenni, mert abból rengeteg van, de a pusztán csak ők öten maradtak. Ők, akik nem
kellettek senkinek.
Senkinekkellők.
Öten voltak. a Vasfejű, az Istennyilas, a Bukfenc, Aki Mindent tud és a Torkaszakadt. No meg Sárika, a műsorvezető.
– Valami emléket kell hagynunk magunk után – javasolta Vasfejű –Különben elfelejtenek minket.
– Nagy kár lenne értünk! – ordította Torkaszakadt- Főleg értem!
– Én is értem! –tette hozzá Bukfenc, megjegyezve, hogy ezt tréfának szánta, mert gyakran viccel. Mert ő szellemes ember, ő a Polsztergeiszt. Időnként betölteti arcával a képernyőt és szózatot mind az emberiségnek, azaz voltaképp az utókornak, amely már most is sz@rik rá.
– Dobjuk fel a Vasfejűt! – javasolta Sárika, a műsorvezető.
– Ne hülyéskedj, az leesik! –vetett ellent Torkaszakadt, mert mindig úgy vélte, hogy ő a legbölcsebb: az ő bölcsessége az összes többi bölcsességének együttes szorzatának négyszerese az ötödiken, ahol az éppen aktuálisan ideiglenes szerkesztősége lakol, míg onnan is nem távozik, közös utálattal.
– Tényleg – mondta Sárika- Leesik.
Tudta ő, hogy képességei tág teret adnak a további fejlődésnek.
– Menjünk neki valakinek – javasolta Vasfejű – Annak nyoma marad.
– Egyetértek – mondta Torkaszakadt, bár valójában nem értett egyet senkivel, még saját magával sem. Hosszú cikkeket írt maga ellen valami Nem Látszó nevű lapban, ahol azonban még az újságírók közé se sorolta az impresszum, mert annyira azért adott magára.
– De kit?
– Valami Nagykörúton belüli belvárosit, lehetőleg Újlipótvárosit, de lehet a Dob utca környéke is…
– Hú, ennek nagyon örülök! – kiáltotta Istennyila, és tényleg nagyon örült – Mindig ezt mondtam. Ott a lépfene. És a gyönyörű rakpart…Istenem…- és megnyalta a szája szélét. Arra gondolt, el kell-e vinni a szép, fekete ruháját tisztítóba, és hát a bakancsot sem ártana kipucolni.
Ki is választották a világhírű vallásfilozófust, kibújtak a körme alól és vígan nekimentek.
Csípték, rúgták harapták, dőltek a kacagástól, egymásra hemperedtek, összegabalyodtak,
aztán úgy is maradtak.
Egyik pöffeteg a másikon.