Szabadkereskedő vagy protekcionista?

Posted by

Dobozi István
>Trump elnök az America First nacionalista jelszó alatt a nemzetközi kereskedelempolitikában úgy viselkedett, mint elefánt a porcelánboltban, vámháborúival és a globális kereskedelmi kormányzás meggyöngítésével méretes károkat okozott. A magát anti-Trumpként meghatározó Joe Bidentől világszerte elvárták elődje merkantilista hibáinak rendbehozatalát és a szabályokon nyugvó szabadkereskedelemhez való visszatérést. Sikerült-e Bidennek eleget tenni a várakozásoknak elnöksége első felében? Vagy lehet, hogy Biden még Trumpnál is protekcionistább?

Van valami, amiben az ideológiailag mélyen megosztott közgazdászok között is nagyfokú az egyetértés: a nemzetközi kereskedelmi akadályok – importvámok és tonnányi nem vámjellegű korlát – leépítése növeli az országok fejlettségét és életszínvonalát. A második világháború után az Egyesült Államok vezető szerepet játszott a nemzetközi szabadkereskedelem multilaterális intézményi architektúrájának (GATT, WTO) kiépítésében, a közösen elfogadott kereskedelmi szabályok lefektetésében. A vámok, mennyiségi korlátozások és bilaterális diszkriminációk meredeken csökkentek. A világkereskedelem kétszer olyan gyorsan bővült, mint a világtermelés, különösen a globalizáció elmúlt évtizedeiben: a világexport súlya a globális GDP-ben az 1970. évi 13 százalékról 2021-re 29 százalékra ugrott fel.

(Terhes trumpi örökség) Amerika világkereskedelmi vezető szerepében azonban éles törés állt be Donald Trump elnöksége alatt. Trump klasszikus merkantilistaként már-már betegesen fetisizálta az amerikai külkereskedelmi deficitet, jóllehet az csupán az amerikai GDP három százalékát teszi ki. Mindegyik ország – ellenség vagy barát –, amelynek számottevő mérlegtöbblete volt Amerikával szemben, „tisztességtelen” kereskedőnek számított, és Washington célkeresztjébe került. Közismert Trump Kína ellen intézett példátlanul „véres” vámháborúja. De vaskos vámtarifákkal sújtotta még a legközelebbi szövetségesek, köztük az Európai Unió acél- és alumíniumexportját is – mondvacsinált nemzetbiztonsági okokra hivatkozva. Trump fölöttébb hatásosan rombolta a szabályokon nyugvó multilaterális kereskedelmi rendszert. Elnökjelöltként Joe Biden „katasztrofálisnak” tartotta a trumpi kereskedelempolitikát, melynek negatív következményei az amerikai vállalatok és a lakosság hátán csattantak. Az izolacionista trumpi ciklus után Biden azt ígérte, hogy Amerika „visszatér, helyreállítja globális vezető szerepét, mi fogjuk írni a világkereskedelem játékszabályait”. Az Egyesült Államokban és világszerte arra számítottak, hogy a Biden-kormány véget vet a nemzetközi normákat semmibe vevő trumpi politikának, és Amerika újra a szabadkereskedelem bajnoka lesz. Biden kétéves kereskedelempolitikája mély csalódást okozott azoknak, akik ilyen reményeket dédelgettek. Miért?

(A jelszó változott, a protekcionizmus maradt) A választási kampány líra, a megvalósítás próza. Biden valójában sohasem vallotta magát a szabadkereskedelem lelkes hívének. A Demokrata Párt politikai szövetségeseinek számító szakszervezetek megerősítésére törekvő Biden elnök a kereskedelem munkásközpontú felfogását vallja: „A külkereskedelmet érintő minden döntésünk elsődlegesen az amerikai középosztály megerősítését, jó állások teremtését és a bérek emelését szolgálja.” A londoni Economist mondta erre találóan: „A külpolitika a középosztálynak címkéjű bideni doktrína nem egyéb, mint trumpista protekcionizmus más néven.” A doktrínának van olyan olvasata is, hogy miközben a bideni prioritások (infrastruktúra, oktatás, csúcstechnológia-támogatás) célja az amerikai világpiaci versenyképesség több évtizede tartó romlásának megállítása, a program idejére a liberális kereskedelempolitika veszíteni fog fontosságából. A váltás az elnököt erősen befolyásoló, protekcionista beütésű progresszív demokratáktól ered, akik szerint a hagyományos amerikai kereskedelempolitika eddig nem a dolgozók, hanem a befolyásos nagyvállalatok érdekeit szolgálta. Tény, hogy Bidennek még második hivatali éve végén sincs kidolgozott és elfogadott kereskedelmi stratégiája. Minden jel arra mutat, hogy a bideni Washington az államilag „irányított kereskedelem” (managed trade) felé halad, amiért az amerikai kormányok oly hevesen ostorozták Pekinget. Hatályban maradtak Trump átlagosan 20 százalékos kínai vámtarifái, amelyeket a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) illegálisnak minősített a „legnagyobb kedvezmény elvének” (egyforma vámok minden WTO-tagország számára) megsértése miatt. Washington a magas tarifákat tárgyalási ütőkártyának tekinti: ütemezett vámleszerelést ígér kínai szerkezeti reformokért (szubvenciók leépítése, a szellemi tulajdon védelme, nagyobb piacnyitás stb.) cserébe. A folyamatosan romló amerikai–kínai kapcsolatok légkörében azonban Peking nem mutat készséget a sikeresnek tartott gazdasági modelljét érintő alkukra. Főleg azután, hogy a bideni Washington egyre inkább kínai kottából játszik az állami támogatások ügyében. Friss példa erre a Biden elnök által tavaly aláírt microchiptörvény, amely 52 milliárd dolláros állami támogatást szán a csúcsfélvezetők hazai gyártásának erőteljes bővítésére, szubvenciós háborút előidézve ezáltal nemcsak Kínával, hanem potenciálisan az EU-val is, amely élesen protestált az „unfairnek” és protekcionistának tartott törvény ellen.

(Leválás Kínáról: könnyebb mondani, mint csinálni) Biden még Trumpnál is agresszívebben törekszik az amerikai gazdaság Kínáról való leválasztására. Elsősorban az amerikai multik hazatelepítésével akarja csökkenteni a Kínától való túlzott kereskedelmi függőséget, különösen ott (félvezetők, telekommunikáció, orvosi műszerek, gyógyszerek), ahol a kínai behozatal jelentős egészségügyi és nemzetbiztonsági kockázatokat vet fel. Nagy kérdés, hogy Washington rá tudja-e venni a magáncégeket ellátási láncaik Kínát elkerülő, költséges átszervezésére. A vaskos amerikai importvámok és a Kína-centrikus termelési láncoktól való erős függőség miatt egyes amerikai cégek (például az Apple) a Kínából való részleges kitelepülést tervezik, de többnyire nem Amerikába, hanem más ázsiai országokba. Biden valóságos héjaként viselkedik a Kínába irányuló amerikai csúcstechnológiák – főként a félvezetők (és azok gyártósorai), az 5G, a mesterséges intelligencia és robotok – exportjában. Washington már hatszáznál több kínai techcéget feketelistázott, amelyeknek csak hatósági engedéllyel lehet amerikai éltechnológiát eladni. A hivatalos ok: nemzetbiztonsági érdek Amerika legfőbb stratégiai kihívója ellenében. Az átfogó technológiai korlátozások kísértetiesen emlékeztetnek a hidegháborúban a Szovjetunió ellen alkalmazott Cocom-embargóra, amely Washington szovjet feltartóztatási stratégiájának volt a kulcseleme. A korlátozások messze túlmutatnak a nemzetbiztonsági érdekeken, s nem kis részben a kínai gazdaság versenyképességének gyöngítését célozzák. A Biden-kormány erős nyomás alá helyezte a legfejlettebb félvezetőket gyártó szövetségeseit is (Japán, Tajvan, Hollandia stb.) a Kínát érintő termelési láncok átszervezése, a friendshoring érdekében. Biden protekcionista hajlamait jelzi, hogy – a szakszervezetek és befolyásos iparcsoportok nyomásának engedve – a vámfegyverről még a szövetségesekkel szemben sem mondott le egykönnyen. A NATO-országok acéljára és alumíniumjára kirótt „nemzetbiztonsági” pótvámok nem tűntek el, csak átalakultak Biden alatt. Kombinált kvóta/vámtarifarendszer lépett életbe: meghatározott mennyiségi kvótáig vámmentes az USA-ba irányuló fémexport, de azon fölül kőkeményen belépnek a trumpi vámtarifák.

(Buy American – Buy European?) A külföldi versenytől szenvedő hazai feldolgozóipar védelmére Trump 2017-ben bocsátotta ki a Buy American rendeletét, amely kötelezte a szövetségi kormány szervezeteit, hogy közbeszerzéseikben amerikai termékeket vásároljanak. Made in America kifejező címke alatt Biden elnök új Buy American-rendeletet írt alá, amely a trumpinál is protekcionistább: a közbeszerzésekben a jelenlegi 55 százalékról fokozatosan 75 százalékra növeli a hazai termékek kötelező részarányát. Emellett 20–30 százalék közötti sávba emelkedett a hazai termékeknek járó árpreferencia, vagyis ennyivel drágábbak lehetnek, mint a hasonló külföldi termékek. Az üzleti sajtó hemzseg is a „Vége a szabadkereskedelemnek”, „Biden rosszabb, mint Trump” szalagcímektől.

Egy közelmúltban elfogadott törvénnyel pedig Washington már egy transzatlanti kereskedelmi háború kirobbantását kockáztatja. A csaknem 400 milliárd dollárra rúgó „zöld” kormányszubvenciókból ugyanis a törvény – a nemzetközi kereskedelmi jogba ütközve – kirekeszti az EU-s partnereket, s ezzel aláássa például az európai elektromos járművek versenyképességét az amerikai piacon, ahol a hazai elektromos autók vevői 7500 dollárig terjedő adókedvezményt élveznek. Újabb transzatlanti szubvencióháború fenyeget, amely meggyöngítheti az Ukrajna kapcsán Biden által összekovácsolt nyugati egységet.

(Búcsú a szabadkereskedelmi egyezményektől) Milyen a Biden-kormány hozzáállása ezekhez az egyezményekhez? Nagyjából ugyanaz, mint Trumpé. Biden mondta: „Addig nem csatlakozunk egyetlen új multilaterális kereskedelmi egyezményhez sem, amíg nem ruházunk be annyit Amerikába, hogy sikerrel vehessük fel a versenyt a világgazdaságban.” Nem más ez, mint a gyöngülő amerikai világpiaci versenyképesség burkolt beismerése, ami az USA hanyatló világpiaci súlyában tükröződik a rakétaszerűen kilövő Kínával szemben, amelynek összexportja már jócskán lekörözi Amerikáét. De helyes válasz erre a helyzetre a trumpi örökséget követő, befelé forduló, America First-stílusú kereskedelempolitika a? Aligha.

(WTO-irrelevencia?) Trumppal szemben – aki a WTO-ból való kilépéssel fenyegetett és megbénította a szervezet vitarendezési mechanizmusát – Biden meggyőződéses multilateralista hírében állt. Felfokozott várakozások voltak: Washington majd az égetően szükséges WTO-reformok élére tör, kezdve a vitarendezési testület működőképességének helyreállításával. A Biden-kormánynak azonban két év sem volt elegendő arra, hogy víziót vázoljon fel az általa kívánatosnak tartott globális gazdasági rendről, azon belül az irrelevencia felé sodródó WTO reformjáról. De mit tehet Washington az állami szubvenciókkal – a WTO számára legkezelhetetlenebb kihívással –, miközben maga is egyik támogató programot a másik után vezeti be? Biden láthatóan elégedett az elődje által teremtett status quóval, amely Kínával szemben szabad kezet ad neki a WTO-szabályokat semmibe vevő büntetővámokhoz, harmadik országokkal szemben diszkriminatív kétoldalú kereskedelmi egyezményekhez és az illegális állami szubvenciókat osztogató ágazati iparpolitikákhoz.

Most, amikor a COVID-pandémia, éleződő geopolitikai konfliktusok, az orosz–ukrán háború és a lelassult nemzetgazdaságok miatt minden korábbinál nagyobb veszély leselkedik a világkereskedelemre, fokozódik a protekcionizmus – a nemzetközi kereskedelempolitikának nincs vezetője és hatékony felügyelője. Olyan konstelláció körvonalai bontakoznak ki, amelyben fragmentálódik és geopolitikai blokkokra esik szét a világkereskedelmi rendszer. Jó ez a világnak? Miközben Biden elnök – legalábbis retorikailag – mindenben vezetni akarja a világot, a nemzetközi kereskedelempolitikában aligha lehet őt megkülönböztetni az izolacionista-nacionalista Donald Trumptól. Azért némi különbség mégis van: Biden még Trumpnál is protekcionistább.

(A szerző a Világbank volt vezető közgazdásza)

Megjelent az Élet és Irodalomban