Kultúrrandi László Lili színművésszel

Posted by

Gáti Katalin Teodóra
kultura.hu
Megrázó volt a Redőnyben mint szerencsétlen, kiszolgáltatott nőt látni, és jókat lehetett nevetni a karakterén a Mezítláb a parkban című vígjátékban. Lili balettművészek lánya, színházrendező felesége és egy kétéves kisfiú, Miró anyukája.

Igen, és úgy érzem, nem vagyok elég jó háziasszony.

Legutóbbi szerepedben, a Mezítláb a parkban Corie-jaként is a háztartással küszködő fiatal feleséget játszol.

Corie pozitív és negatív értelemben egyaránt kicsit gyermeteg karakter. Bevállalós, mondhatni felelőtlen, életvidám, pozitív, ugyanakkor, amit irigylek tőle: abszolút szókimondó. Akár bántó dolgokat is képes a férje fejéhez vágni, bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy abban a bizonyos nagyjelenetben mindketten fogyasztanak alkoholt, amitől ugyebár oldódnak a gátlások. Az előadás során szinte végig színen vagyok, és igyekszem maximális energiabedobással játszani.

A magánéletben nem vagy szókimondó?

Egyáltalán nem. Alapból pacifista vagyok, ezt az apukámtól (László Péter táncművész – A szerk.) örököltem. Ennek a tulajdonságnak persze rossz oldala is van, mert keserűséget okozhat az emberben, ha magában tartja a dolgokat. A békesség érdekében sokszor félreteszem a belső bizonytalanságomat és a nézeteimet, és ez az élet minden területére igaz – de kezdem megtanulni, hogy muszáj egészséges egyensúlyra törekedni. Ha például egy próba közben valami rosszulesik, azt mernem kell felvállalni, még akkor is, ha ez esetleg feszültséget szül.

Próbából jó sok van neked, mert Orlai Tibor bízik benned, és egyetemista korodtól fogva rendszeresen foglalkoztat.

2016-ban, a Pesti barokkban álltam először a Belvárosi Színház színpadán, Kern András és Szabó Kimmel Tamás partnereként, ami egyszerre volt megtiszteltetés és mély víz. A Mezítláb a parkban már a 12. bemutatóm volt az Orlai Produkciónál. Ezenkívül a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban még öt előadásban játszottam. Most, hogy így belegondolok, ahhoz képest, hogy 2018-ban végeztem a színműn – és hogy azóta volt egy teljes leállás a Covid miatt, aztán a szülés kapcsán is kimaradt valamennyi idő –, elég sokat dolgozhattam, és ennek nagyon örülök, mert így tud fejlődni az ember. Persze mindig bennem van a félsz, amikor új szerepet kapok, hogy meg tudom-e ugrani a kihívást. De nemrég jöttem rá, hogy szárnyakat ad, ha bíznak bennem. A Redőny című előadást azért kedvelem különösen, mert abban tőlem teljesen távol álló karaktert tudtam megformálni, állítólag nem rosszul. Most, hogy már körülbelül egy éve játsszuk, és magabiztosak lettünk benne, elkezdtünk jó értelemben lelazulni, egyre több játéklehetőséget találni és jobban figyelni egymásra. Új színeket hozunk be a kollégákkal, és ez élvezetes csapatmunkát szül.

Van benned görcs a színpadon?

Hol jobban, hol kevésbé, de valamennyire mindig izgulok. A Mezítláb a parkban például azért nehéz előadás számomra, mert az első felében végig lazának, feldobottnak, boldognak kell lenni a színpadon, pedig lehet, hogy akkor éppen nem úgy érzek. Ilyenkor azt kell valahogy ügyesen megoldanom, hogy hiába nincs jó napom, hiába vagyok frusztrált vagy szomorú, ez kicsit se látszódjon rajtam. Amikor éppen az ellenkezőjét kell játszanom, mint amit érzek, az nem mindig sikerül százszázalékosan. Van olyan pillanat, amikor a Mezítláb a parkban egy-egy pontján vagy a Redőnyben ezeket a negatív érzéseket is ki lehet adni, csak akkorra kell tudni tartogatni őket. Na jó, végül is most elmondtam, hogy mi lenne a színészmesterség, nem?

A teljes írás elolvasható itt: Pénteki kultúrrandi László Lili színművésszel – kultúra.hu (kultura.hu)

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

%d bloggers like this: