Baranyi Ferinek, aki 86 éves

Posted by

Köves József

>Nem túl régen ismerem Baranyi Ferit, ha jól számolom, nagyjából alig 62-63 éve. Volt egy újság, ott találkoztunk először, amit a Károlyi palota egyébként rideg földszinti folyosójából nyíló helyiségekben szerkesztettek. Úgy hívták: Közért újság. Hivatalos nevén Közért Dolgozók Lapja.  A szerkesztője Földesi Jóska volt, aki maga köré gyűjtött egy csomó fiatal költőt-írót, és irodalmi mellékletet (is) adott a közérteseknek. Szombatonként ott írogatott, dumcsizott Bella Pista, Ágh Pista, Asperján Gyuri, Gutai Magda,  Szentgallay Géza, Mester Ákos, Kiss Dénes, Moldova… hirtelenjében… és hát Baranyi Feri. Csoda egy hely volt: olcsó borokat hoztunk-hozattunk, és mert a szerkesztőségben nem vendéglátóipari szintű volt a pohárkészlet, akinek nem jutott más, virágcserépből itta a bort. Ami persze lyukas volt. De ez nem okozott gondot a lelkes alkotóknak: középső ujjukkal eltömték a likat, és akkor már nem folyt le a földre a drága (pontosabban éhenkórász kezdő íróknak való olcsó )nedű.  Ha ügyesek voltak.

Hosszú lenne itt most felsorolni együttes csavargásainkat, utazásainkat Nyíregyházától Zalaegerszegig, mindenütt – ahogy  Feri szokta mondani: – hirdettük az igét.
Egyet azért kiemelek, amikor kissé besöröztem. Feri volt az oka, pedig ott se volt. Na, éppen ez volt az ok. Nyíregyházán vártuk Ferit a Váci Mihály könyvesbolt megnyitójára. Úgy volt, hogy a tizenkét órás vonattal jön, mert előtte még Szolnokon van egy reggeli igehirdetése. A feledhetetlen Ratkó Jóska azt mondta: menjünk ki az állomásra, mi, Jóskák, és méltóképpen fogadjuk Baranyit. Beültünk a terjesztő cég kocsijába, a pilóta kirepített minket. A méltóképpen azt jelentette: sörrel köszönteni. Csapoltattunk három korsót, az egyik Ferit várta. De a vonat késett, megittuk hát a sört, és újat kértünk helyette. Hiába, mert a vonatról nem szállt le költő (legfeljebb  ismeretlen). Megnéztük, fél óra múlva érkezik a következő vonat Szolnok felől,  meg kell várnunk. De friss sörrel! Méltóképpen! Megittuk hát a söröket, és rendeltünk újabb háromszor egy  korsóval. Csakhogy Feri azzal se érkezett. Ratkó Jóska, aki ugye nagykállói lévén hazai pályán volt, úgy rendelkezett, hogy még a gyorsot megvárjuk, hátha… Ez újabb három korsót jelentett. Amit – mondanom sem kell – Baranyi nélkül kellett elfogyasztanunk.
Nem vártunk tovább, a sofőr is kezdett már méltatlankodni, hát visszament a két Jóska az ünnepség helyszínére.
És ki fogadott bennünket ott? Ünnepélyesen? Baranyi Ferenc.
Kiderült, nem vonattal jött, végül Szolnokról áthozták kocsival. Akkor még nem létezett mobil, nem tudta jelezni előre. (Ma se tudná, mert erősen mobilellenes).
No, e kitérő után most a kiadó vezetője. Mármint én.
Akkoriban viszonylag szerencsés helyzetben voltunk anyagilag, nem úgy, mint ma. De zsőrtölődni most nem akarok — hírolvasók értik ezt.
Szóval olyan helyzetben valánk., amikor tudtunk-tudtam vállalni versesköteteket is. Sőt, amennyire lehetett, olyan voltam akkoriban, mint a vörös segély. A Rádiótól kirúgott munkatársnak fordítással, egy-két szerzőnek kiadással segítettem(tünk). És itt volt két költő barátom, aki az új hatalom szemében is szálka volt, akár a régiben. Hát akkor legyen Baranyi-Soós Zoltán kötet együtt. Meg is jelentettük egy kolligátumban. Mégpedig… hogy is mondjam? – egy olyan egybekötésben, amit… ugye, gyerekek nincsenek itt?  szóval a könyvesek maguk között 69-es vagy francia kötésnek neveznek. Merthogy aki Baranyi után Soóst akart olvasni, meg kellett fordítani hátra, majd föl a kötetet…
Az volt a címe: Hegyibeszéd – Mulat a vezér. Baranyi Hegyibeszéd, Soós Mulat a vezér. És valami olyan alcíme volt, hogy Aktuális régi versek. Amik keletkezésükkor  a hajdani hatalmat ostorozták, de az újak is magukra ismerhettek. Igazi közéleti kolligátum volt.
Soós Zolinak azt hiszem, ez volt az utolsó kötetbeli megjelenése. Visszavonult magányos remetebarlangjába, pár  évvel ezelőtt végleg búcsúztunk tőle. Persze Feri mondott búcsúbeszédet.
Gyorsan szalad az idő, most már nem emlékidézéssel a többiről. Kiadtuk (a K. u. K. Kiadó) versfordításait Europarnasszus címmel, aztán Anti-Orfeusz címmel 1997-2000 közt írt verseit, majd Mindkettő emberül (erről egyszer bűnügyi tudósítást írtam Ferinek: Mindkettő ember ül), de a viccelődést félretéve: gyönyörű kötet volt, csodás szerelmes verseivel, és a kitűnő szobrász, Gyurcsek Ferenc (nem Gyurcsány) rajzaival.
És akkor nem is beszélek több szerelmes versantológiáról, melyek között olyan is volt, nem is egy, amelynek valamennyi versét Feri barátom fordította.
Majdnem kiadója lettem Dante-fordításának is, de végül egy tehetősebb kiadó „lecsapta a kezemről”.  Sajnáltam, de közben nagy kő esett le a szívemről, akkor már nem volt a kiadónk olyan stabil, mint korábban. És verset – egyáltalán: kortárs költőt-írót – kiadni mindig kockázatos.
Még ilyen kiválóságokat is.

A nyolcvankodó Baranyinak

Az én barátom nyolcvanéves,
a nevét mindenki ismeri.
Bár a nyolcvan szerintem téves,
nem vagy annyi, Baranyi Feri.

Hogy is lehetnél, amíg tenger
művednek se száma, se szeri,
s aki alkot, fiatal ember,
te is tudod, Baranyi Feri.

Tudod azt is, hogy a hatásod
(főként hölgykörökben) zsigeri:
falják minden új kiadásod,
legyen még sok, Baranyi Feri.

Száz verset körmölj még
mint színlapot körmölt Megyeri.
Vitathatatlan: rangelsőség
illet téged, Baranyi Feri.

Bocsásd meg, hogy a rímelésem
bárhogy nézzük, nem épp mesteri,
de szívből jön ez ünneplésen.
Isten éltet, Baranyi Feri!

                                          (2017)

Címkép: Baranyi Ferenc-Köves József könyvének címlapja, K.u.K kiadó