>Kérem szépen, midőn csúszunk bele egy Magyarországtól nem épp idegen (kicsit gondolja azért át mindenki a történelmünket és vegye azt készpénznek!), de az illúzióink miatt továbbra is csak átmenetinek tekintett ÁLLAPOTBA, visszatérően vetődik fel a magukat ellenzéki vezetőnek mondó, és ebből — közpénzen — élő férfiak és nők felelőssége. Ha kiírod a pultodra, hogy fagylalt, akkor joggal hiszi a vásárló, hogy tudsz fagylaltot főzni annak szakmai sztenderdje szerint. A magyar nép végtelenül gyenge politikai képességei miatt azonban az ellenzékiségnek sincsen sztenderdje (amellett, hogy a piac oligopol és nagyon magas a bejutási küszöb, amit még jobban megemel, hogy az ellenzéki pártok is ölik egymást és az esetleges új belépőket).
Az a legkevesebb, hogy amikor még Európához közünk volt, kvázi együtt dobbant a szívünk vele, a reformkorban, akkor a liberalizmus hozta létre a nemzetünk első formáját (igaz, utóbb ezt a nép lecserélte az etnicizmusra, de legalábbis van a nemzetnek valahol egy feleleveníthető, nota bene progresszív verziója, amit “mindössze” versenyképessé kéne tenni). Ha az ellenzéki vezetőknek lenne valami civilizációs képük az országról, ha lenne minimális politikai műveltségük (az EU-s jogszabályok és történések ismerete nem az), ha lenne bátorságuk, nota bene lenne nemzetképük (nincs), akkor nem az átkozott Orbán Viktorral az ajkukon kelnének és feküdnének, közben meg egészen minősíthetetlen politikai életet élnének, hanem, kérem szépen, magyaráznák a saját híveiknek is, de missziós igénnyel is, azt, hogy mik a politikai normái egy olyan országnak, amire ők elvileg törekednek. Elmondanák — a teljesség igénye nélkül sorolom –, mi a különbség a között, hogy valaki kulturálisan IDEGENKEDIK a romáktól (ami még legitim és számtalanszor igazolt a kutatásokban a balos szavazóknál is — csak a szélső progresszívek faék bonyolultságú hazugságaiban, és az ezekre húzott elvárásokban nem megengedett, vö. a liberalizmus politikai egyenlőségre és a politikai közösség működőképessége és erkölcsi integritása érdekében kulturális TOLERANCIÁRA hív fel) és hogy milyen egy magát valamire tartó ember politikai VISELKEDÉSE, azaz mely NORMÁK elfogadhatók a politikai társadalomban. Akkor elmagyaráznák, miért kell gondot fordítani a közterekre a magánkertek mellett is; mik a politikai gazdaságtan alapjai, amiket ismerni kell mindenkinek, aki követelésekkel lép fel az állammal szemben; magyaráznák, miért kellenek múzeumok, játszóterek, közösségi házak… Egyáltalán, mi az az önbecsülés, ami nem engedné, hogy egy politikai megbízott (a kormány és tagjai) úgy beszéljenek VELÜNK és RÓLUNK, de ugyanúgy MÁSOKRÓL és MÁSOKKAL, akik éppen nem a saját foglalkozási vagy szubkulturális csoportunkba tartoznak, ahogy beszél. Mert ha egy politikai közösségben méltánytalanság történik bárkivel, az mindenkivel történik. Igen, ennyiben a politikai közösség kollektívum. Nem sorolom tovább. Amit alá akarok itt húzni, hogy az ún. ellenzéknek általában nincs fogalma, stratégiája, kultúrája, értékrendje, nincs tudása, amit verbalizálni tudna. Nem tudja nevelni és oktatni a szavazóit olyan alapvető kérdésekben, amiket azok sem tudnak, ezért nem tudnak racionalizálni se, ezért nem tudnak mellettük kiállni se, ezért nem alkotnak politikai részközösséget alkotmányos célokkal. Mindezt — még egyszer írom — közpénzen nem csinálják. Botrány ez is a maga nemében.
TSO rajza: Liberális