Hurráoptimista komédia

Posted by

Blog a budapesti olimpiai álmokról
>Szekeres István
>Szerencsésnek mondhatom magam, büszkén boldognak is: pályafutásom során nyolc olimpiáról tudósíthattam. Így aztán ha megkérdeznének, hogy szeretném-e, ha egyszer Budapest is rendezne, lelkesen mondanék igent. Úgy, általában…
De most arról van szó, hogy 2036-ban legyen az a bizonyos. A gondolatot helyeslem ugyan, a megvalósítása azonban picivel több mint lehetetlen.
A kormány budapesti előretolt fáklyája, Fürjes Balázs lelkesen lihegte, hogy a város most sokkal alkalmasabb a játékok megrendezésére, mint korábban, amikor először vetődött fel a Nagy Terv. Megjegyzem: akkor egyáltalán nem volt alkalmas. Fürjes szerint azóta felépült a Duna Aréna, a Puskás Aréna, és hamarosan átadják a 40 ezer férőhelyes atlétikai stadiont, amely az idei világbajnokságnak ad otthont. A kézilabda-arénát nem is említette.
De így is büszkén összegzett: „A létesítmények tehát készen állnak”.
Nos, ez egy nagy butaság. Dehogyis állnak! A szükségesnek nagyjából csak az egynegyede.
Az atlétika, a kézilabda, a labdarúgás, az úszás helyszíne tehát megvan. De 2036-ra
mindegyiket fel kell újítani, mert az olimpia rajtjáig az idő vasfoga sem lesz rest. Mindenféle úszásnak és műugrásnak otthona lehet a Duna Aréna, de hova kerül a vízilabda?
Hol rendeznénk meg a mindig nagy nézőszámot vonzó tornát és kosárlabdát? 1992-ben Atlantában a Georgia Dome komplexumába vitték, a megosztott küzdőteret összesen 80 ezer néző figyelhette.
2000-ben Sydneyben a Convention Centre hatalmas kiállítási csarnokaiban rendezték meg a birkózás, a cselgáncs, az ökölvívás, a súlyemelés és a vívás küzdelmeit. Naponta legalább három sportág eseményei zajlottak, egyenként 8-10 ezer néző előtt. Ezeket a versenyeket mi hova tennénk? Vagy mondjuk az asztaliteniszt. Jó, mondjuk kettőt be lehetne vinni a Papp László Sportarénába, de a csepeli olimpiai központból a közlekedés – a mai állapotában – meglehetősen macerás lenne. Legalább olyan, mint 1996-ban Atlantában, ahol a sportolókat a versenyükre szállító buszok is sokszor dugóban araszoltak.
Átadták már a Kőbányai BringArénát, a pályakerékpár első fedett stadionját. 821 millióba került, de a befogadóképessége csak száz fő. Ez nyilván nem olimpiai méret. Tervben van – a klasszikus, a szabadtéri Millenáris pótlására – kerékpáros aréna építése is, a kőbányaihoz képest sokszoros áron, nem is próbálom megsaccolni.
Nem sorolom fel a sportágakat. Mindegyiknek van létesítményigénye, nagyobb is, mint gondoljuk. Hiszen a sportolók legalább egy héttel a rajt előtt megérkeznek, szükség van tehát számtalan edzőteremre, edzéshelyre is. Az edzések egy részét persze a versenyszínhelyeken is meg lehet oldani – egészen az olimpia megnyitáságig. De a versenyére készülő több száz atléta mégsem lepheti el a stadiont, amikor ott már maga a verseny zajlik.
Tollaslabda, gyeplabda… Az első nekifutásunkkor erre a két sportágra legyintettek a szervezők: nem kell nagy létesítmény nekik, a magyar embereket egyik sem érdekli túlságosan. Csakhogy az olimpiát nem magyaroknak, hanem a világnak rendezzük. Az ázsiai turisták túlnyomó többsége özönlene a tollaslabdaversenyekre. A gyeplabdában a férfiaknál az elmúlt öt olimpián két német, egy-egy argentin, ausztrál és belga aranyérem született, a nőknél három holland mellett egy-egy brit és német. Ha azt nézzük, hogy csak a felsorolt hat országból Budapestre utazó szurkolók okvetlenül megnéznék a saját, esélyes válogatottjuk mérkőzéseit, jelentős méretű futballstadionokat kellene helyszínnek jelölni.
Félreértés ne essék, nem akarom újabb sportberuházásokra rávenni az amúgy is túlzottan
stadionbarát kormányt. Mert ha újabb és újabb létesítményekre költene is sokezer
milliárdot, a főváros a – kellő állami támogatás híján – lepusztulásra ítélt infrastruktúrájával, kátyúhalmozó útjaival nem alkalmas olimpia fogadására.
Dél-Korea példája a követendő: felépített egy tökéletes fővárost, és Szöulnak akkor már tényleg csak egy olimpia hiányzott.