Stockholm-szindróma

Posted by

A Stockholm-szindróma pszichológiai reakció. Ez akkor fordul elő, amikor a túszok vagy bántalmazások áldozatai kötődnek elfogóikkal vagy bántalmazóikkal. Ez a pszichológiai kapcsolat a fogságban vagy bántalmazásban töltött napok, hetek, hónapok vagy akár évek során alakul ki. Ezzel a szindrómával a túszok vagy a bántalmazás áldozatai együtt érezhetnek fogvatartóikkal. Ez az ellenkezője annak a félelemnek, rémületnek és megvetésnek, amely ezekben a helyzetekben várható az áldozatoktól. Az idő múlásával egyes áldozatokban pozitív érzések alakulnak ki fogvatartóik iránt. Még az is előfordulhat, hogy úgy érzik, közös céljaik és okai vannak. Előfordulhat, hogy az áldozat negatív érzelmeket ébreszt a rendőrséggel vagy a hatóságokkal szemben. Lehet, hogy neheztelnek mindenkire, aki megpróbál segíteni nekik megszökni abból a veszélyes helyzetből, amelyben éppen vannak.

 

Vásárhelyi Mária

 

Társadalomkutatóként akár örülhetnék is annak, hogy olyan közelről és élesben tapasztalhatom a Stockholm-szindróma működését, ahogyan ez ma a magyar társadalomban érzékelhető. Ám természetesen nemhogy nem örülök, hanem kétségbeejtőnek tartom. És azt is látom, hogy ez a fogvatartóval való azonosulás a társadalom egyre szélesebb rétegeire terjed ki.

Az, hogy a kormánypárti politikusok, megmondóemberek, “elemzők”, “Brüsszelt” átkozzák az Erasmus- és a Horizont program pénzeinek befagyasztásért, nem lep meg, sőt természetesnek gondolom. Azt azonban, hogy ellenzéki politikusok, elemzők, megmondók és független közéleti szereplők is ugyanezt teszik, megdöbbentőnek és elkeserítőnek tartom. Ugyanúgy megdöbbent a Momentumos képviselők, mint a mellékvágányra került pártelnökök és az újságokban, rádióban, tévében megnyilvánuló politikai elemzők véleménye, mely szerint Brüsszelnek vissza kéne vonnia ezt a magyar diákokat és oktatókat, kutatókat sújtó döntést. És ennek a jóindulatú magyarázata számomra a Stockholm Szindróma működése, hiszen ahelyett, hogy a magyar kormány azonnali visszalépését, a kuratóriumok és ezeken keresztül a felsőoktatási intézmények politikai megszállásának felszámolását követelnék, Brüsszelt kárhoztatják és követelik meghátrálását.
A rosszabb indulatú magyarázatom pedig az, hogy esetleg a politikai népszerűség növelése érdekében támadják ők is “Brüsszelt”, hogy ezzel a demagógiával jó pontokat szerezzenek az egyetemi polgárság körében.
Ezek az emberek egytől-egyig tudják, hogy az Unió alapértékei közé tartozik az akadémiai szabadság és a független felsőoktatás, valamint az támogatások átlátható felhasználása. Azt is pontosan tudják, hogy a közalapítványba gyarmatosított egyetemek ezek közül a követelmények közül egyiknek sem felelnek meg, sőt ezeknek az értékeknek a nyílt tagadását jelentik. Ha pedig mindezt tudják, akkor miért nem azt követelik, hogy a kormány adja vissza a felsőoktatás autonómiáját és gondoskodjon a támogatások átlátható felhasználásáról, hanem azt, hogy az EU hátráljon meg és adja fel alapértékeit?? Hiszen amit ők követelnek az egyet jelent azzal, hogy inkább legyenek politikai megszállás alatt a felsőoktatási intézmények és lopják el kormányközeli oligarchák az EU-s pénzeket, mint hogy veszélybe kerüljenek a támogatások. De akkor miért harcoltak mostanáig az ellenzéki EU-s képviselők és miért érveltek az EU értékeinek tiszteletben tartása mellett a politikusok és politikai elemzők ha mihelyt az első fájdalmas döntés megszületik, amelyet fel kellene vállalni azért, hogy az ország visszatérjen a jogállami működésre és a közpénzek felelős, átlátható elköltésének útjára, többen közülük azonnal kihátrálnak az EU döntése mögül. Sőt nyíltan követelik a döntés visszavonását. Ha az első fájdalmas lépés után cserben hagyják saját közösségüket a helyzet fel nem ismerése vagy olcsó népszerűséghajhászás miatt, akkor mi lesz a következő, még ennél is fájdalmasabb lépések után?! Kétségbeejtő és kiábrándító!