Putyin leváltása is szóba jöhet?

Posted by
 Kabai Domokos Lajos
>Geraszimov tábornok kinevezése utolsó kísérlet a kérlelhetetlenül Nyugat ellenes héják térnyerésének megakadályozására.

 

Új fejezet kezdődött Oroszország ukrajnai inváziójában, de lehetséges, hogy az államfői utódlásban is. Január 11-én az oroszországi védelmi minisztérium bejelentette, hogy az Ukrajnában harcoló egyesített hadseregcsoport élére Valerij Geraszimov hadsereg-tábornokot nevezték ki, minden jel szerint, vezérkari főnöki beosztásának megtartása mellett. Egyik helyettese, az eddig a békefenntartó feladatok koordinálásáért felelt, a Szovjetunió időszakában az afganisztáni háborúban részt vett, a magát a rendszerváltozás után a tadzsik polgárháborúban és a csecsen háborúban is kitüntetett, Szíriát megjárt Alekszej Kim vezérezredes ezen a poszton is támogatja őt. További helyettesei Szergej Szurovikin hadseregtábornok, a légi és űrhaderők főparancsnoka, valamint Oleg Szaljukov hadseregtábornok, 2014 óta a szárazföldi erők főparancsnoka, egyúttal a moszkvai területi helyőrség parancsnoka.

Az orosz sajtóban folyó, a nyugati médiavasfüggöny miatt nálunk csak részben követhető vitákból azt szűrtem le: a kinevezések mögött az áll, hogy a „különleges katonai művelet” hatékonyságát egyrészt az orosz hadsereg slampossága, másrészt az oroszországi bürokrácia nehézkessége akadályozza. Utóbbira jellemző, hogy ugyancsak január 11-én, Vlagyimir Putyin államfő nyilvánosan és már-már indulatosan követelte az állami nagymegrendelésekért felelős Gyenisz Manturov ipari és kereskedelmi minisztertől: február végéig kössék meg a repülőgépgyárakkal a szerződéseket, egyébként azoknak el kell bocsátaniuk a dolgozók egy részét.

De mintha az ukrajnai hadművelet közvetlen irányításának legmagasabb szintre emelésének is lenne egyfajta ultimátum jellege. Azzal, hogy a vezérkari főnök kapta meg a feladatot – azon túl, hogy a parancsok kiadása és teljesítése közötti út lerövidül, s azonnal érzékelhetővé válik, hol akad el a döntések végrehajtása – Szergej Sojgu védelmi miniszter felelőssége szintén közvetlenül tetten érhető lesz. Ezzel megkérdőjelezhetővé válik Putyin egyik legfőbb támaszának hozzáértése, alkalmassága. Felvethető és indokolható lesz esetleges leváltása, más, dinamikusabb, a háború sikeres megvívása iránt inkább elkötelezett miniszter kinevezése. Mi több, akár szóba kerülhet

Vlagyimir Putyin államfő elmozdítása is, amit az orosz médiában megszaporodott türelmetlen hangok mintha előkészítenének.

Persze, akik Nyugaton, így Magyarországon, abban reménykednek, hogy az elnök eltávolítása a békepártiak, a nyugatbarátok térnyerését hozza majd, attól tartok, meg lesznek lepődve. Alighanem rá kell döbbenniük, bár nyilvánosan beismerni nem fogják, hogy a nyugati propagandával ellentétben Putyin épp kompromisszumkészsége miatt halogatta nyolc éven át, hogy közvetlenül, katonai erővel védje meg a döntően orosz érzelmű és nyelvű polgári lakosságot az USA által szervezett 2014-es februári kijevi puccs utáni ukrajnai kormányok által a Donyec-medencébe indított büntető katonai műveleteitől, az ágyúzásoktól.

Ezeknek csak a civilek körében több mint tízezer áldozata volt, köztük több száz gyerek. Értük – miért, miért nem? – nyolc éven át egy csepp könnyet sem hullajtott a ma oly érzékeny lelkű nyugati világ. Moszkvai szólamok persze voltak, meg némi humanitárius és katonai tanácsadói segítség is, meg lőszerszállítás, de a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság elismerésének, az ott élők számára az orosz állampolgárság megadásának halogatása, a közvetlen katonai segítségnyújtás elmaradása miatti dühök is érzékelhetők főleg ebben a térségben, továbbá az orosz nacionalisták körében. Ott tartunk, hogy egy e heti, nagy nézettségű oroszországi tévévitában az egyik résztvevő azt követelte: „haladéktalanul fel kell égetni Ukrajnát”.

A csillapítását szolgáló, a hogyant firtató kérdésre persze mismásolt az illető, mert ő is érezte a saját magának állított csapdát, de az indulatok nyilvánvalóan halmozódnak, s könnyen Putyin ellenében fordíthatók. Márpedig, ha ez bekövetkezik, az orosz államfői poszton történő esetleges váltás a háborús héják előretörését, a Nyugattal szembeni nyílt, akár fegyveres konfrontációt hozhatja. Annál inkább, mert az orosz lakosság nagy részében ma már általános az a nézet, hogy az ukrajnai háborút a Washington által vezetett NATO kelet-európai, benne ukrajnai lépéseire való kényszerű reagálás robbantotta ki.

Putyin viszont – aki 2021 végéig az USA-nak a katonai biztonsági megállapodásokból való kivonulása, a minszki egyezmények német, francia és lengyel közreműködéssel történt zsákutcába futtatása, az eszeveszett szankciók tömege után – szinte rögeszmésen hitt abban, hogy Oroszországot és őt magát a Nyugat végül partnerként fogadja el. Eközben egy ideje már ő maga is arról beszélt, hogy

az USA vissza akarja szerezni az Oroszország erőforrásai feletti rendelkezést, amit 1991 és 2000 között részben már elért, s hogy ennek érdekében az évszázados terv szerint részekre akarják szakítani Oroszországot, s ehhez katonai felvonulási területként használják Ukrajnát, s ágyútölteléknek az ott élőket.

Ennek ellenére az államfő az utolsó pillanatig a tárgyalásos megoldást erőltette, Szergej Lavrov külügyminiszterrel együtt. Az ellentmondást a putyini magatartásban egyre többen érzékelik Oroszországban, bár a közvélemény-kutatásokban ez még alig tükröződik. Mindenesetre, hiszékenységére utalva, már magam is a Gorbacsov-szindróma kifejezést használtam vele kapcsolatban, a minapi cikkemben. Akárhogy is, a közvélemény-formálók egyre több, a Kreml politikájának e vonásait kiemelő, bíráló, nyilvános megszólalása lassan erodálhatja Putyin tekintélyét. Ha pedig elfogy a hitele, a közvélemény ítélőszéke elé kerülhet a jelenlegi elnök, ha egyáltalán megússza ennyivel.

Ebben a feltételezett helyzetben az egyik lehetőség, hogy a nyugati tőke korábbi szálláscsinálói, főleg az országnak a jelcini évek alatt az amerikai–orosz „üzletemberek” általi kirablásában szerepet játszott oligarchák szerzik vissza pozícióikat. Ekkor az orosz történelmet végigkísérő, az 1990-es éveket is jellemzett éhínség, lázadások, a maffiákkal összefonódott tőkések, csinovnyikok és fegyveres szervezetek önkényével terhes szmúta, a zavaros időszak térhet vissza, s akár szét is eshet az ország. Megvalósulhat az utoljára nyilvánosan Zbigniew Brzezinski geostratéga, Jimmy Carter amerikai elnök 1977–1981 közötti nemzetbiztonsági főtanácsadója által meghirdetett terv, ami – ne legyenek illúzióink! – azóta is az összes amerikai elnök szeme előtt lebegett: legalább három részre kell darabolni Oroszországot.

A másik lehetséges változat: a valóban diktatórikus kormányzást bevezető héják kerülnek uralomra, akik megkísérlik tűzzel-vassal helyreállítani az orosz birodalmi nagyságot. Minden ellenkező nyugati nézethez képest, ehhez megvannak a gazdasági források, s főleg a lehető legpusztítóbb katonai eszközök. Putyin halogató magatartása viszont elaltatta a nyugati döntéshozók éberségét. Épp ma reggel hallottam egy amerikai elemzőt arról, hogy az ottani globalista körökben az a nézet vált uralkodóvá, miszerint

nem kell komolyan venni, amikor a Kreml vezetői az újabb és újabb vörös vonalak átlépéséről beszélnek.

Washington és New York vezetői, illetve mélyállami köreiben egyre határozottabb az a nézet, hogy nem kell érdemi válaszlépésektől tartani. Ugyanis az ukrajnai fegyverszállítások és a szankciók kapcsán már több vörös vonalat lépett át a Nyugat, de mindig elmaradt Moszkva igazán érdemi válasza. Az ukrajnai agressziót csak a propagandában tekintik annak, de mert nem érinti országaik területét, ez még úgymond belefér.

De nem úgy az agresszív ellencsapások lázában élő moszkvai körök felfogásába. És közöttük messze nem a katonák hangja a legerősebb, hanem a nacionalista értelmiségé, a mélyrétegekből olykor felszínre kerülő ultranacionalistáké, antiszemitáké, a többmilliós tömegben jelenlévő közép-ázsiai vendégmunkásokat, a maffiaszerűen szerveződő kaukázusiakat gyűlölőké, sőt a vallási fanatikusoké. A fegyveres erők tagjai között meghúzódó héjákkal összefogva, a nyugatiakkal szembeni eddigi látszatlépésekre is hivatkozhatnak, mikor az alkalmatlanságot, sőt az árulás vádját vethetik fel Putyinnal kapcsolatban, hogy elmozdítsák őt.

Amondó vagyok, hogy akik Nyugaton, közte Magyarországon, csak a diadallal, azaz Oroszország feltétel nélküli térdre kényszerítésével számolnak, s nem mérlegelik az itt vázolt második lehetőséget, nagyobb veszélyt jelentenek a világunkra, mint az általuk patás ördögként megjelenített jelenlegi orosz államfő. Ideje lenne kijózanodni, s inkább megbékélni Putyinnal, mert az első változat, a szmúta vége is olyan önkényuralomba csaphat át, ami a világ egészét, de a nyugatit bizonyosan megrendítheti! Talán vannak, akik még tudják, ha mástól nem, John Reedtől: már történt ilyen Oroszországban…#

CÍMKÉP: Valerij Geraszimov vezérkari főnök lett az Ukrajnában harcoló egyesített hadseregcsoport parancsnoka – Egyre általánosabb az az oroszországi nézet, hogy az ukrajnai háborút a Washington által vezetett NATO kelet-európai, benne ukrajnai lépéseire való kényszerű reagálás robbantotta ki, ám Putyin nagy hibát követetett el azzal, hogy késve reagált (Fotó forrása: Interfax)

Bekiáltás blog

%d bloggers like this: