Posted by Szűcs Gábor Róbert
Szakály Sándor, a hatszázezer honfitársunkat halálba deportáló magyar csendőrség nagy szerelmese a Hír TV-ben most lényegesen visszafogottabb volt a II. Magyar Hadsereg kapcsán, mint M. Kovács (majdnem H. Kovácsot írtam, pedig az a 8888-as italbolt törzsvendégére nézve ez nagy szégyen lett volna), szóval M. Kovács Hózentróger Róbert a Hír TV állandó jellegű házastársa. Utóbbi ugyanis erőteljesebben magasztalta a katonák hősi küzdelmét a Don kanyarban „a háromszoros túlerővel” szemben. Ami azt illeti, a egy a háromhoz arány a támadók javára teljesen elfogadott a harcászatban és a harctéren is, ennyivel simán egyenlő felekként harcolhatnak.
Ámde
1. az elesettek, sebesültek vagy fogságba kerültek közül hányan voltak fegyvertelenek, azaz munkaszolgálatosok? Erről valahogy mindig elfeledkeznek a „hősiesen küzdő” II., hadseregről szóló himnuszok. Aki látta A napfény íze c. remek filmet, az egy pici ízelítőt láthatott a Magyar Királyi Honvédség és a munkaszolgálatosok közötti sajátos viszonyról. Öreg barátom, Polák Laci bácsi (legyen neki könnyű a föld), aki egyébként kollégám is volt, elmesélte, hogy a Donnál a munkaszolgálatosok mindig azért fohászkodtak, hogy német legyen a keret (gyengébbek kedvéért az őrség). „Mert a német, tudod, az egyből agyonlőtt, passz. De a magyar…a magyar, az kínzott. Örömét lelte benne”. (v.ö.: In Memoriam dr. K.H.G.).
2. És a II. Magyar Hadsereg: egyáltalán: mit kerestek ott? Ki hívta őket oda?!
Ez itt a kérdés. És ez nem is kérdés.