Posted by Fábián András
>Olvasom, hogy egy tanárt mostantól lényegében bármikor ki lehet rúgni az adott tanévben,
függetlenül attól, hogy mikor polgári engedetlenkedett vagy vadsztrájkolt. Mégpedig azért,
mert a vonatkozó vészhelyzeti rendelet értelmében „egyes köznevelési intézményekben
jelenséggé vált a politikai célú és nem törvényesen szervezett munkabeszüntetés, amely a
gyermekek tanuláshoz való jogát sérti.” Javaslom, hogy nézzünk kicsit a dolgok mélyére.
Először mára már nyilvánvaló, hogy elég sok „köznevelési intézmény” van, ahol a
munkavállalók, vagyis a tanárok, úgy érzik, hogy nincs a munkájuk tisztességesen, a
képességeiknek és végzettségüknek, nota bene a munkájukkal együttjáró felelősségnek és
kötelezettségeiknek megfelelően megfizetve. Ráadásul egyre több olyan teher hárul rájuk, ami
túlterheltséget jelent, és amelyért ugyancsak nem kapnak egy büdös vasat sem. Különös, vagy
inkább természetes módon, a tanítványok, a gyermekek, iskolások és óvodások is így érzik ezt
és szolidárisak a nevelőikkel. Az egyetemistáknál hasonló szolidaritást mintha jóval
csekélyebb számban tapasztalnánk.
Ami az úgynevezett „politikai célt” illeti, ez a Fidesz-propaganda kedvenc minősítése, amikor
valamit durván le akar járatni. Aki a Fidesz ellen, a kormány ellen mer szólni, az szerintük
ezt „politikai célból” teszi, vagyis mélyen elítélendő. Hát mit képzelnek azok, akik politizálni
mernek a „törvényesen megválasztott kormány ellen”?! Ez az abszurd ultima ráció hangzik el
minden esetben, amikor a kormány egyrészt nem akar változtatni a politikai céljain (!),
másrészt ezzel burkoltan az ellene zajló támadásokért a politikai ellenfeleket teszi felelőssé.
Aki a kormány ellen fel mer szólalni az az ellenzék által lett felbujtva, ergo politikai
motivációból cselekszik. Ha netán így is lenne, bár legtöbbször nincs így, mi köze ehhez a
kormánynak?! Tilos lenne Magyarországon politikai döntések ellen politikai eszközökkel is
fellépni?
Tegyük egyszer és mindenkorra tisztába ezt a dolgot: minden munkavállalónak joga van
politikai harcot (is) folytatni a jogainak az érvényesítése érdekében. Érdekes módon 2002-
2010 között a Fidesz (Orbán) nem habozott egy lehetségesnek ítélt kormánybuktatás
eszközeként használni a szakszervezeteket és a munkavállalókat. Akkor ők szították a
pedagógusok sztrájkját, akik akkor még – büntetlenül – sztrájkolhattak. Emlékezzünk
kegyelettel a vasutasokra, a mozdonyvezetőkre, a gördülő sztrájkra és a sztrájkok Fidesz által
finanszírozott felbérelt élharcosára, Gaskó Istvánra. Akkor a Fidesznek nem voltak
skrupulusai. Maguk előtt tolták politikai fegyverként az addig senki által nem korlátozott
sztrájkjogot.
Hogy ez Orbán alatt még csak véletlenül se ismétlődhessék meg, első dolguk volt úgy
korlátozni a dolgozók munkabeszüntetéshez való jogait, hogy az véletlenül se válhassék
társadalmi hatású, a kormányzatot gyengítő eszközzé. Ezt értik ma „törvényesen szervezett
munkabeszüntetésen”. Én ezt a magam egyszerű szavaival a jogalkotással való visszaélésnek
nevezem.
Itt jegyezzük meg, hogy a munkavállalók lassan rájönnek, hogy a 12 éve regnáló hatalom
rendre – fogalmazzunk finoman – rászedi őket. Mindig késznek mutatkozik bármiről
bármeddig tárgyalni. Látszólag enged a munkavállalók követeléseinek, amit aztán mindenféle
trükkökkel igyekszik kijátszani, vagy elszabotálni. Ilyen például a pótlékok megszüntetése és
„béremelésként” történő beépítése a munkabérbe. Van, aki ennek eredményeként kevesebbet
kap kézhez, mint a „béremelés” előtt. Több évre elosztva ígér ilyen-olyan százalékos
béremelést, amelyet aztán rendre elfelejt teljesíteni. Most éppen a mentődolgozók maradtak
hoppon. Márpedig, ha ők kezdenek polgári engedetlenkedni, ne adj’ Isten, vadsztrájkban
kezdenek el gondolkodni, annak emberhalál lesz a vége. A kifárasztásos tárgyalás is kedvelt
eszköz, de arra is volt már példa, hogy a tárgyalásra illetékes politikus (!) egyszerűen el se
ment a megbeszélt tárgyalásra. Maga helyett küldött egy valakit (senkit), akinek persze
semmiféle felhatalmazása nem volt. Gondolom ez is „politikai célú” megfontolásból történt.
A „nem törvényesen szervezett munkabeszüntetés” fogalomkörében nyilván a polgári
engedetlenséget kell értenünk. Ezt a magatartást, vagy ha tetszik harcformát a belügyminiszter
nem ismeri. Szerinte polgári engedetlenség, mint olyan, nem is létezik. Ismerethiányának
ellenére mégis megtorolja, büntetéssel sújtja az engedetlenkedőket. Ráadásul elbocsájtással.
Többen felemlítették már Orbánéknak a Kossuth téren „lassan, méltósággal” végrehajtott
kordonbontását, mint a polgári engedetlenség általuk is gyakorolt ékes példáját. Sajnos, hogy
akkor és ott ők a képviselői mentelmi jog mögé bújhattak. Mondhatni gyáván, nem merve
vállalni sem a politikai (!), sem a büntetőjogi felelősséget. Sajnos, hogy az akkori kormány (és
a bíróság) nem kényszerítette ki a hatályos jogszabályok alapján az általuk elkövetett
bűncselekményért (hivatalos személy elleni erőszak) járó büntetés kiszabását!
És akkor végül nézzük a gyermekek tanuláshoz való jogának sérelmét, amire cinikus módon
ez az érzéketlen kormány hivatkozik. Mondjuk ki világosan: a gyerekeknek joguk van
megfelelő és egészséges környezetben, a testi és szellemi fejlődésüket legjobban szolgáló
oktatási rendszerben való részvételhez. Ehhez képest frusztrált és kétségbeesett, a családjukat
eltartani képtelen, agyonhajszolt oktatók sokszor nem is a saját tantárgyaikat próbálják
beleverni a nebulók fejébe. Nyilván nulla lelkesedéssel, és már csak néhányukban élő
elhivatottsággal. A legfontosabb, az anyagi motiváció nélkül. Ugyanis, kormányzó urak és
hölgyek, bármilyen furcsa, de a pedagógus is azért dolgozik, hogy fizetést kapjon érte. Mint
mondjuk a miniszterelnök vagy a parlamenti képviselő. A különbség csupán annyi, hogy a
pedagógus nem szavazhatja meg magának a többszázezres fizetésemelést. A gyermekek jogait
tehát leginkább az sérti, hogy a tanáraik nincsenek megfizetve, és emiatt a végső kétségbeesés
határán imbolyognak. Ez az „életpálya” pedig mostantól már a bármikori elbocsájtás
lehetőségét is magában hordozza. Ha pedig minden engedetlenkedő tanárt elbocsájtanak, ki
fog akkor tanítani?! Hol érhető ebben a fenyegetettségben tetten a gyermekek tanuláshoz való
joga?!
Tegyük gyorsan hozzá, hogy mielőtt bárki szemrehányást mer tenni a tanároknak a
gyermekek tanuláshoz való jogsérelme miatt, az oktatási intézmények fenntartói
gondoskodjanak arról, hogy nevezett nebulók ne 11-15 fokos tantermekben, több réteg
nagykabátban, sálban és sapkában kényszerüljenek túlélni a tanórákat. Gondoskodjanak arról,
hogy a tantermekben ne vödrökbe kelljen felfogni a tetőről bezúduló esővizet. És legfőképpen
arról gondoskodjanak, hogy ne a hittan és a testnevelés produkálja a magyar oktatási rendszer
működésének csúcseredményét. Ennek a szemléletnek ugyanis az ország jövőjére nézve
felbecsülhetetlenül káros következményei már most nyilvánvalóak.