A Dunai Vasmű ukrán tulajdonoshoz is kerülhet

Posted by

G7, Népszava,Dunaújvárosi Hírlap
>A leggazdagabb ukrán üzletember, Rinat Ahmetov tulajdonába tartozó Metinvest is érdeklődik a felszámolás alatt álló Dunaferr felvásárlása iránt – számolt be kedden egy dunaújvárosi lap és a Népszava. Miért fontos ez? Fénykorában, tíz évvel ezelőtt Ahmetov a világ 40 leggazdagabb embere közé tartozott és Ukrajna de facto politikai vezetője volt. Ahmetov pénzelte és vezette a gyakorlatban az oroszpárti exelnök, Janukovics-féle Régiók Pártját. A legjobb ukrán focicsapatnak, a Sahtar Donyecknek is Ahmetov a tulajdonosa, a képen a 2009-es UEFA-kupa-döntő megnyerése után ünneplik. Részben a háború miatt vagyona a töredékére olvadt – elvesztett például két mariupli acélművet –, de 4,3 milliárd dollárral most is a leggazdagabb ukrán.Zelenszkij 2021-ben azzal vádolta meg, hogy az oroszokkal összefogva puccsot szervez ellene. A háborúban ugyanakkor tevékenyen is részt vesz az ellenállásban, Putyint háborús bűnösnek nevezte.

Mi történt? A Dunaujvaros.com birtokába került a Metinvest vezérigazgatójának decemberi levele, amelyet Orbán Viktornak és három miniszterének címeztek. Ebben azt írta, hogy készen állnak részt venni a cég reorganizációjában. Vállalnák a kohó újraindításának és a 60 százalékos kapacitás elérésének becsléseik szerint 150 millió eurós költségét, és azt is, hogy az újraindítással 55 százalékkal csökkenne az eddigi károsanyag-kibocsátás. Pintér Tamás, a város jobbikos polgármestere a Népszavának azt mondta, ő is tárgyalt a cég egyik képviselőjével, és szerinte a vevőjelölt szándékai komolyak.

A Liberty Steel is tárgyalt a kormánnyal a vasmű megvásárlásáról, de a Népszava szerint egyedül nem tudná megvásárolni, ezért kínai befektetőt vagy a magyar államot szeretné partnerként bevonni az üzletbe. A rendezetlen tulajdonviszonyú Dunaferrnek nagyjából 4,5 ezer alkalmazottja lehet, a teljes ellátási láncban 20-25 ezer munkahelyet érintene a bedőlés. Évek óta a levegőben lóg a Dunaferr csődje, kisebb csodának számít, hogy a rendezetlen tulajdonosi hátterű cég, amely 2019-re adott le utoljára pénzügyi beszámolót, és számos más beszámolási kötelezettségét sem teljesíti, még mindig működik. Jelenleg úgy néz ki azonban, hogy már nem sokáig. A Dunai Vasmű rendszerváltás utáni története útvesztők sorozata. A cégben 2010-ben szerzett többségi részesedést az ISD nevű ukrán vállalatcsoport – ez a Donbasz Ipari Szövetség rövidítése*. A donbaszi régió az ukrán vas- és acélipar központja, amelyet Oroszország a 2014-ben indított agressziójával nehéz helyzetbe hozott, a 2022-es háború pedig végképp ellehetetlenítette az ISD-t.

Mivel az ISD a 2008-as pénzügyi válságot követően az orosz állami Vnyesekonombank (VEB) hiteleire szorult, ez a putyini rendszerben a Kreml céljait végrehajtó intézmény is tulajdonosi szerepbe került. A Dunaferrnek a ciprusi Steelhold Limited cégen keresztül három főbb tulajdonosa van: a VEB mellett az egyik az ISD-s ukrán Szergej Taruta, és ez a két fél nem áll szóba egymással. A harmadik tulajdonos, az ukrán–örmény–orosz Oleg Mkrtcsan 9 éves börtönbüntetését tölti Oroszországban.

A magyar cég legnagyobb baja, hogy a 99,6 százalékos tulajdonosáról, a Steelholdról nem igazán lehet eldönteni, hogy ki vezeti és ki a tulajdonosa – így nem is tudja a tulajdonosi jogokat ellátni. A legendásan átláthatatlan, az orosz oligarcháknak pénzmosási lehetőségeket kínáló ciprusi jogi környezetben nyilvánosan semmi érdemit nem lehet a cégekről megtudni. Idén júniustól lehetett volna a végső tulajdonosról hagyományos levélben érdeklődni kisebb díj fejében, de ezt a lehetőséget megszüntették. Így csak annyi látszik, hogy 2021 áprilisában székhelyet váltott a cég, azóta ott sem adtak le semmilyen kötelező beszámolót.

A helyzet évek óta változatlan, a VEB és Szergej Tartuta emberei, megbízottja többször próbáltak bejutni, közgyűlést tartani. Ezt azonban nem fogadta el a céget a mostani formában 2020 óta vezető menedzsment. A céget a gyakorlatban Jevgenyij Tankilevics vezeti, aki magára legfőbb, általános vezérigazgató-helyettesként hivatkozik. Az áldatlan állapotok feloldásért sokat tehetett volna a gazdasági aktivizmustól egyébként nem idegenkedő kormányzat, a Dunaferrtől viszont feltűnően távolságot tart – Gulyás Gergely a kormányinfón például úgy nyilatkozott, hogy mivel magánvállalatról van szó, meg van kötve a kezük, nem dönthetnek szabadon.

Pedig a koronavírus-járvány kapcsán meghirdetett veszélyhelyzet miatt a kormányzat jogot formált magának a stratégiai vállalatok felügyeletére. Ez lehetőséget teremtett, hogy áttekintsék, milyen helyzetben van a vállalat. Nem jóban: a 289 milliárd forint árbevétel mellett 41 milliárdos üzemi és 54 milliárdos adózott veszteség nehezen fenntartható gazdálkodásra utal az utolsó leadott, 2019-es beszámoló alapján. Mégis sikerült a beszállítókat és az alvállalkozókat fizetni valamilyen szinten, hiszen enélkül már rég ellehetetlenült volna a működés.

A kormánynak közben lehetősége lett volna az elmúlt években diplomáciai úton legalább annak utánajárni, hogy miért nem sikerül a ciprusi cégnél törvényes képviselőket választani és kijelölni, vagy hogyan lehetne az egyik vagy a másik tulajdonost kivásárolni. Az orosz kapcsolatai miatt erős nemzetközi kritikáknak kitett Orbán-kormánynak évek alatt sem sikerült elérnie, hogy az orosz állami VEB kezdjen valamit az ilyen formában értéktelen részesedésével. Pedig számos európai részesedést eladtak orosz cégek, az államvasút (RZD) például a francia Gefco autólogisztikai cégben lévő részesedésétől vált meg – hiszen szankciós listára került. Mivel a VEB is szankciók alatt áll, jelen állás szerint reménytelen, hogy pénzéhez jusson a hitelező bank.

A kormány részéről valamilyen szintű elszántság jele a még Palkovics László vezette Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) részéről volt érzékelhető, szeptember végén jelentették be, hogy vizsgálják a cég megmentését. Palkovics novemberben lemondott, a minisztérium pedig megszűnt. A csak néhány hónapot megélt TIM feladatainak jó részét Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kapta meg. A kormányzat november 30-i döntése átmenetileg segítheti a cég fennmaradását: hiába nem tud a villamosenergiáért fizetni, mégsem lehet kikapcsolni azt. Igaz, ez csak addig szól, amíg biztonságosan le nem állítják a berendezéseket. Ez pedig az acélgyár végét is jelentheti.

A tulajdonosok, főként Szergej Taruta és a VEB közti vita azért tanulságos, mert évek óta nem tud a magyar jogrendszer és igazságszolgáltatás megoldást adni arra, hogy ki a cég tulajdonosa, illetve ki járhat el a nevében. Hiába egy másik uniós országban bejegyzett cégről van szó, évek alatt nem sikerül ezt a jogi problémát megoldani. A Dunaferrt vezető Jevgenyij Tankilevics és csapata egyértelműen állást foglalt: szerintük Taruta indít támadást a cég ellen, és ez okozza nekik a fő kihívást. A kormánynak pedig hálásak a segítségért – derül ki Sevcsik Mónika HR-vezető Portfoliónak adott interjújából. E szerint a leállítás már nem kerülhető el, de mindez az áramszolgáltatás fennmaradásával biztonságos módon megvalósítható, és így kisebb költség mellett lehet a gyárat majd újraindítani. Már ha lesz kivel: Sevcsik Mónika arról is beszélt, hogy nő a vállalattól távozók száma. Az állam szerepének érdekes mellékszála, hogy a részvények 0,0004 százalékával rendelkezik. Ezt évek óta próbálják eladni, de többször sem sikerült. Ezt mutatja, hogy a vezetőség és a cégbíróság által sem elfogadott Steelhold képviselővel a magyar állam képviselője is ott ült a Dunaferr november 21-i közgyűlésén.

Fotó a Szabad Nép1951. november 9-i számában. A képen a vasmű dolgozói némán állnak Sztálin temetésének időpontjában, 1953. március 9-én (Fortepan/Bojár Sándor). De Sztálin nevét a város és a vasmű 1951 óta viselte.   “Reggel hat órától kezdve talpon volt Dunapentele minden dolgozója. Máskor lázas munka teszi nyüzsgő hangyabolyhoz hasonlóvá ezt a várost, most az ünnep. November 7-től Dunapentele, az építő szocializmus jelképe a Sztálinváros nevet viseli. Sztálinváros és Sztálin Vasmű építésénél segítségünkre siettek a legjobb szovjet sztahanovisták, akik megtanították építőmunkásainkat arra, hogy hogyan kell korszerűen és gyorsan építeni, itt dolgoznak az építkezésnél a kiváló szovjet gépek, amelyek megkönnyítik munkásaink munkáját, a szovjet mérnökök, technikusok segítenek bennünket, hogy a Sztálin Vasmű szerkezete és berendezése megfeleljen a legkorszerűbb követelményeknek. A hatalmas szovjet nép, Sztálin elvtárs segítségével mi évek alatt évtizedek feladatait oldjuk meg.” (Arcanum Adatbázis)

Címkép: Ahmedov a Sahtar Donyeck focistáival