Kalandtúra és túlvilági abszurd

Kakuk Móni kétregényes kötetének egyik címlapja padlástúrát ígér, a másik pedig nagy súlyúnak vélhető kérdést tesz fel. De az első benyomás mindkét esetben kissé félrevisz: a két kisregény mást nyújt, mint amit a cím alapján az olvasó sejt.

Madeleine padlása

A szerző nem könnyíti meg a történet követését. Fejezetenként sűrűn váltogatja szereplőit és a történések idejét. Száz évnél is hosszabb az idő, amit a cselekmény átfog, és benne három főszereplő életét ismerhetjük meg. Az egyik a francia Madeleine Holdberg, író és padláskutató. Gazdátlanná árvult, régi, de eladásra alkalmas tárgyakat gyűjt a padlásokról. Eugénie Holson a másik, Prágában élő, magyar férjétől elvált asszony. Fiatal korában hisztérikus kamaszlány volt, szigorú és szeretni nem tudó apja ezért pszichiáterhez küldte. Az a sarlatán egerekkel teli ketrecbe zárta, hogy a rettegés változtasson rajta – ez aztán kihatott egész életére. A könyv harmadik hőse Dembeváry Ottó, ő Budapesten él. Valamikor hegedülni tanult a Zeneakadémián, de most egy vállalat elszürkült középvezetője, adminisztratív munkát végez, a hangszerét évek óta nem vette elő.

Ottóval kezdjük a történetet: beleszeret egy zongoraművésznőbe, akit egy 2006-os, a Müpában tartott koncertjén lát és hall először. Kapcsolat alakul ki közöttük, majd hosszabb együttélés után összeházasodnak. Ottót egy barátja igyekszik lebeszélni az asszonyról, mert annak egyik felmenője egyike volt a hírhedt tiszazugi arzénes asszonyoknak.  A szerző hosszan taglalja a 162 igazolt (és ennél valószínűleg sokkal több) áldozatot követelő gyilkosságsorozatot, amely óriási hazai és külföldi sajtóvisszhangot kapott. A regény szerint a távoli felmenő az egyik gyilkos bába volt, aki a légypapírral elkövethető „halálokozás” ötletét továbbmondta. Eugénie csak egy félelmetes véreb elpusztítására javallotta a légypapír arzénját, de a lelkiismeret-furdalás hatására megfogadja, hogy ezután csak jót cselekszik. Csehszlovákia német megszállása alatt a prágai háza padlásán tíz-tizenkét zsidó kisgyermeket rejteget. Ennek az Eugénie-nak a volt férje, Dominique Dembeváry azonban lelkes náci lett, feljelenti és elviteti a gyerekeket, a bűnt pedig az asszonyra hárítja. Néhány gyereknek mégis sikerül valahogyan megszökni a halálvonatról. A mai Madeleine a prágai padláson talált gyermekholmikból rájön, hogy ő volt az egyik túlélő zsidó gyermek.

És itt megint összegombolódnak a jelen- és múltbeli személyek: Ottó iszonyatosan féltékeny a feleségére, megerősítetlen pletykáknak felülve meggyilkolja a felesége vélt szeretőjét, az ismert színészt, majd (nagy időbeli ugrás!) a börtönből szabadulva megkeresi és megtalálja ükszülei prágai házát. Madeleine pedig megírja a padlás történetét.

Olvasó legyen a talpán, aki kiismeri magát a sűrű fordulatok és az olykor aprólékosan ismertetett történelmi tények között. De más természetű aggályom is van. Nem gond, ha egy mű fikciós, az sem, ha a múltban és a jövőben játszódik – ennek is megvan a maga olvasótábora. Azt sem zárom ki, hogy egy párhuzamos valóság a regény ideje. De az időzítésekkel nagyon pontosan – mondjam azt: óvatosan – kell játszani.

Ottó 2006-ban ismerte meg későbbi feleségét. Ezután jön a közös élet, a féltékenység, a pletyka, majd a gyilkosság, amiért húsz évet kap. Újabb (prágai) felbukkanásáig minimum 2030-ra vagy még későbbre tolódik a történet – látszólag napjainkban játszódó – vége.

Még több bizonytalanságot kelt a gyilkosság. A vélt szerető – írja Kakuk Móni – a Nemzet Színésze. Ezt a címet csak a színpadon negyven évet eltöltő, 62. életévén túli művész kaphatja meg. A szerelem persze sok mindent áthidal, de Ottó éppen erről az idős úrról feltételezhette, hogy a virágzóan fiatal feleség szeretője? (Persze lehet, hogy a párhuzamos valóságban már 2035 van, és KM onnan írja meg az egészet.)

Van a kisregényben még egy további, számomra megindokolatlan fordulat: Madeleine balesete. Kizuhant a házuk erkélyéről, de sehol egy önkezűség, sehol egy idegenkezűség, ráadásul a balesetnek semmi köze a történet fonalához. Vajon miért kell az ártatlan Madeleine-nek évekre tolókocsiba kényszerülnie? Élek a gyanúval, hogy a szerző arra gondolt: milyen jól fog mutatni a végén egy kerekesszék.

Összefoglalva, a kisregénynek vannak jó, érdekes és megható pillanatai, de a történettel kapcsolatban több nyitott kérdés marad, mint amennyire a szerző választ ad.

Mit tettél, Demetriosz?

Az író által teremtett túlvilágban a holt lelkek emberi testben, emberi tevékenységek közepette léteznek, azaz esznek, isznak, filmet néznek, zenét hallgatnak, még emberi érzelmeik is vannak. A főhős, Demetriosz, az alexandriai könyvtár első vezetője. Halála után 2300 évvel mozit szervez az elképzelt túlvilág egy szegletében, a Birtum kastély sok ezer halott lakójának. A történet legnagyobb részében pedig, egészen az utolsó oldalakig hiába keresi szerelmét, Elena Demetrovát.

A cselekményt jelentős mértékben helyettesíti az elmélkedés a világ dolgairól. A filozofáló lelkek névsora sajátságos, mondhatnám illusztris. Egy asztalnál ül Arisztotelész, Anaximandrosz, Picasso, Baudelaire, Mark Twain, és – ahogy mondani szokták – sokan mások. Mindegyikük sok életet élt át az elmúlt ezredévek alatt. A filmvásznon – az említett Elena kívánságára – megjelenik Árpádházi Szent Erzsébet is, aminek annyi relevanciája van, hogy esküvői ruhájának övét egy fehér kígyó képezi, s az útmutatást adhat Elena megtalálásához – de mégsem.

A rövid prózai mű címében foglalt kérdés hihetetlen súllyal hangzik fel (lásd még: Mit tettél, Káin!?). Holott Demetriosz – aki hiába keresi valahol megbúvó vagy elvarázsolt szerelmét – mindössze hagyja magát elcsábíttatni egyetlen egyéjszakás kalandra egy vonzó nőtől, a Világi Báró nevű holt lélek feleségétől.

De azért megismétlem: a Birtum kastély valamennyi lakója halott, bármennyire is emberiek az érzelmeik, bármennyire emberi a külsejük. Demetrioszt, ha ez nehezen bogozható is ki, az a kérdés foglalkoztatja, hogy az újjászületéshez meg kell előbb halni. De lehetséges-e a halálból meghalni? Válasz nincs.

A legutolsó oldalakon kapunk némi magyarázatot az újból előkerült Elena eltűnésére, ehhez azonban végig kellene követnem szinte minden szereplő szinte minden tettét. Nem teszem.

Nem áll szándékomban megbántani sem a művet, sem a szerzőt, de Kakuk Móni írását nem tudom regénynek tekinteni. Szellemi kalandozás ez, alaposan felduzzasztott filozófiai eszmefuttatással. Lehet ugyan filozofáló regényt írni, Kafkának például sikerült is, igaz, ott az olvasóban csapódott le a filozofikus esszencia. Itt az elmélkedéstömeg viszont uralkodik a mű fölött, és nem hagyja megcsillogtatni az épkézláb történetet. (Még az is felmerült bennem, hogy a szerző saját szakdolgozatát díszítette fel különös nevű holt lelkekkel…)

Vállalom, hogy bennem van a hiba: Odüsszeusz valóságos világban tett bolyongásait sokkal jobban tudtam kedvelni, mint Demetrioszéit a lelkek között.

– – – – –

Kakuk Móni korábban már bemutatkozott egy prózakötettel, versekkel is. A kisregényekben hagyományos történetmesélő stílust mutat olvasóinak, meglehetősen könnyű kézzel kezelve a fikciót, a fantáziát és a realitást. Úgy érzem, mindenből túl sokat használt: habár nyilván megvolt a saját elképzelése a kész műről. Persze minden újabb stílus, újabb szerkesztésmód megtermi a maga olvasóját, találkozásuk csupán idő kérdése. Egy jó szemű szerkesztő talán felhívta volna a figyelmét a művek döccenőire. Kakuk Móni előtt áll még a jövő, s ennek a mostani kötetnek a tanulságai is bizonyára bele fognak épülni további munkáiba.

Kakuk Móni:
Madelaine padlása; Mit tettél, Demetriosz?
K.u.K. Kiadó, Budapest, 2022
292 oldal, a könyvre nyomtatott ár 3500 Ft,
online ár a kiadónál 2100 Ft
ISBN 978 615 618 8212

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Egy prágai padlás három embert összeköt a 20. században. Madeleine Holdberg ifjú francia írónő régiségkereskedéssel is foglalkozik: padlásokon kutat régi tárgyak után. Eugénie Holson gazdag cseh családból származik, az első világháborúban valamennyi fivérét elveszítette. Az 1920-as években megismerkedik Dominique Dembeváry matematikaprofesszorral, aki Budapestre viszi nászútra. Vele Eugénie akaratlanul egy – sok ember halálával járó – arzénes gyilkosságsorozatot indít el. Amikor elkezdődik a zsidóüldözés, Eugénie zsidó gyerekeket bújtat és védelmez. Dembeváry Ottó, Eugénie ükunokája a 2000-es évek elején ismerkedik meg Füzesi Ilona zongoraművésszel, aki az egyik arzénes gyilkos asszony leszármazottja…
*
Az alexandriai könyvtár első könyvtárosa, Demetriosz, 2300 évvel halála után találkozik a túlvilágon magasodó Birtum-kastélyban Elena Demetrovával, aki semmire sem emlékszik elmúlt életéből. Eltűnik, ahogy vele együtt a színek az alvilágról. (…) Demetriosz mindent felforgatva igyekszik a válaszokat megkeresni, miért kell újra és újra emberként megszületnie és miért nem tud kilépni ebből a szüntelen körfogásból…