Hogyan öl az irodalom?

Posted by

kistibi

Néha maga a mű tesz meg mindent azért, hogy nehéz legyen írni róla: „Adok én neked egy tanácsot: sose próbáld elmondani, hogy miről szól egy könyv. Vagy csak annyit mondj: semmiről. Egy nagy könyv nem szól semmiről, és mégis minden benne van. (…) A nagy könyvnek nincs tárgya, és nem szól semmiről, c s a k kimondani, megtalálni próbál  v a l a m i t, de ez a  c s a k, ez minden, és az a  v a l a m i, az is minden.” Ezzel a gondolatmenettel eléggé magasra teszi a lécet a szerző, és kevés lehetőséget hagy a könyvről ajánlót író számára, mert Az emberek legtitkosabb emlékezete igenis nagy könyv.

Már a stílus beazonosítása is körülményes, hiszen a sokfajta réteg rengeteg ötletet, színt takar. Nevezhetnénk naplóregénynek, egyes részeit mágikus realistának, krimiszerű fordulatokban is gazdag, kontinenseket, kultúrákat, korokat ível át, Afrikától Dél-Amerikán keresztül Európáig repít bennünket, az első világháborút megelőző időszaktól a második világégésig haladunk vissza, majd újra a máig, hogy a jelenben válaszokat kaphassunk a múlt kérdéseire. A kérdés viszont ugyanaz marad mindig, minden korban, minden kultúrában, ahol végigszáguld a regény története: lehet-e, érdemes-e irodalom nélkül élni, írjunk vagy éljünk, hogyan lehet megtalálni a nagy művet, mi a nagy művek sorsa?! „Az irodalom: nézőpont a világról. Nincs különbség élet és irodalom között. Számomra ez ugyanaz az energia” – mondja egy interjúban a szerző, Mohamed Mbougar Sarr.

A magnum opus (nagy mű) keresése minden alkotó örök útja. Így van ezzel Diégane Latyr Faye is, aki Szenegálból érkezett Párizsba. Már jelent meg egy kötete, Az üresség anatómiája, de minthogy két hónap alatt csupán hetvenkilenc példány fogyott belőle, szinte bizonyos, hogy Diégane életében nem ez a Nagy Mű. Szerző-hősünk éli a bevándorlók életét. Még otthon, Szenegálban került a kezébe egy antológia, A néger irodalmak kézikönyve, és ebben találkozik először Elimane nevével. Felfigyel egy könyvére, Az embertelenség labirintusára, amely először hatalmas tetszést aratott, szerzőjének elismerő kritikákat hozott, néger Rimbaud-nak is nevezték, majd szégyenpadra került, a mű és szerzője hirtelen eltűnt a nyilvánosság elől.

Ez az a pont, ahonnan Diégane nyomozása indul – mintegy nyolcvan év elteltével –, de teljesen reménytelennek látszik. A könyvről, amely 1938-ban jelent meg, lehet korabeli kritikákat olvasni, maga a mű viszont hozzáférhetetlen.

A regény naplórésze erőteljesen önéletrajzinak tűnik, érdekes olvasni, hogy egy szenegáli származású, de francia nyelven író művészben milyen ellenérzéseket kelt a francia irodalmi elit, főleg annak fényében, hogy 2021-ben éppen ezért a művéért kapta meg szerzője a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat. Habár megítélésem szerint ez a napló jellegű betét a regénynek talán legkevésbé sikerült része, viszont mindenképpen szükség volt rá, hogy megágyazzon a regény további síkjainak.

A fellelhetetlen könyv megtalálásában olykor a véletlen is segíthet. Diégane az esti Párizsban kóborolva egy kávézóban megpillantja az általa nagyra becsült, híres-hírhedt szenegáli írónőt, Maréme Siga D.-t. Megismerkedik vele, és ajándékba kapja tőle Az embertelenség labirintusát, azzal a feltétellel, hogy amikor elolvasta, felkeresi őt amszterdami otthonában. A regény letehetetlen, csodálatos. Csak a nyitósorait ismerhetjük meg, de már ennyi is hihetetlen erőt sugároz: „Kezdetben volt a prófécia, és volt egy Király, és a prófécia szerint a Királynak adatik minden hatalom, ha cserébe felajánlja a birodalom öreg embereinek hamvait, és a Király elfogadta az alkut; legott máglyára vetette agg alattvalóit, hamvaikat szétszóratta a palotája körül, és erdő sarjadt ott, halálerdő, úgy nevezték el: az embertelenség labirintusa.”

Hogyan megy félre egy ilyen erős szöveg? Miért tűnt el a boltokból valamennyi példánya? Hova tűnt Elimane, aki a regény megjelenésének idején fiatal ember volt? A válaszokra lassacskán lelünk rá, mintha egy krimiíró patikamérlegéről kapnánk, óvatosan adagolva.

Elimane nem védekezik, nem ad magyarázatot, csak elérhetetlenné, megközelíthetetlenné válik. Ekkor hatalmas tér- és időbeli ugrással Afrikában termünk, ahol egy afrikai varázsló, Ousseynou Koumakh és felesége, Mossane történetén keresztül értünk meg néhány nagyon fontos dolgot Elimane gyermekkoráról, indulásáról, motivációiról.

A könyvről továbbra sem tudunk semmit. Csak annyit, hogy gyilkol. Aki rosszat írt róla, aki félreértelmezte, aki lebecsülte, az előbb-utóbb meghal. De nem is akárhogy: önkezével vet véget életének. Az egyik főbe lövi magát, a másik egy faágon végzi, egy harmadik felvágja az ereit.

Néhány dolgot azért elárulhatok a történetből. Kiderül, hogy Elimane regényének nagy része idézőjel nélkül átemelt szövegrészlet jeles irodalmi művekből. Egy Bobinal nevű néprajztudós azt írja, hogy a szöveg az ősi afrikai – basszer (egyébként ez is fiktív) – eredetmítoszt másolja. Eztán indul hadjárat a regény és alkotója ellen, beperlik a kiadót. Az mindenkit kártalanít, visszavonja és bezúzatja az összes fellelhető példányt. A könyv és a szerző eltűnik, de még a kiadó is. Később kiderül, hogy Bobinal írása koholmány, objektív tényeket nem tartalmaz, írása rasszista indíttatású. A rágalmazó kritikusok közül Bobinal az első halott. És utóbb egyre többen követik őt az önkéntes halálba. Hogy aztán mi az összefüggés Elimane, Ousseynou Koumakh, Mossane és a kritikusok halála között, talán a legizgalmasabb, legvarázslatosabb része a könyvnek.

Amit megismerünk Az embertelenség labirintusából, a kezdő metafora, a hatalom gyakorlásáról szól – nyilván nem csak számomra. Az uralkodó elpusztítja az öregeket, vagyis elveszi a néptől a bölcseit, a tanítóit, az értelmiséget. A népet pedig belöki a labirintusba, hogy bolyongjanak a kiismerhetetlen rengetegben vezető nélkül. Ekkor már csak néhány jelszó kell, hogy a félelmük gyűlöletté változzon, és elfelejtsék: ki miatt vannak a labirintusban, és miért kell ilyen módon élniük, miért félnek, miért gyűlölnek. A jelszavak pontosan mutatják, hogy a király/uralkodó hibátlan, együttérez velük, de még azt is, hogy ki és mi miatt kell bűnhődnie a népnek. Ismerős a technika ugye? Volt időnk megtanulni! És ne felejtsük azt sem, hogy 1938-ban járunk – de igaz ez 2022-ben is, hazánkban is.

Az embertelenség labirintusának másik kérdése: lehet-e még új történeteket írni? Nagyjából ötezer éve jegyezzük le meséinket. Van-e még olyan története az emberiségnek, amit ne írt volna meg valaki? Ha Elimane új kontextusba helyezett ismert szövegeket, pontosabban ezt egy ősi (fiktív) eredetmítoszba plántálta át – az miért lenne bűn? Erről kiadójával sokat vitatkoznak, végül Elimane álláspontja győz: nem jelölik meg a kölcsönzött szövegek forrását. Sarr nagyszerű történetet fűz egy fiktív regény és írója köré úgy, hogy az elméleti kérdéseket, az erre adott válaszokat helyezi a nyomozás történetébe, ezáltal gyönyörű, erős, izgalmas, változatos szöveget teremt, és mivel annyira változatosak a részletek, annyira különböznek a más-más narrátor által elmesélt történetek, szinte minden ízlést kielégít.

Az emberek legtitkosabb emlékezete egyrészt tisztelgés Roberto Bolaño előtt, ugyanis a címet a szerző a Vad nyomozók című regényéből kölcsönözte, ugyancsak innen származik a regény felépítésének ötlete. Bolaño más összefüggésben, más rendszerben alkalmazta a sok narrátoros szerkezetet. Sarr ezenkívül mottóként használja a Vad nyomozók egy pici részletét, ami a Mű születéséről és haláláról szól, és tökéletes, lírai összefoglalása Az embertelenség labirintusának.

Mohamed Mbougar Sarr, akárcsak regénybeli főhőse, Párizsban élő, Szenegálból származó, franciául író alkotó. Ez a negyedik regénye. Már sokszor bebizonyosodott, hogy aki két kultúra határán él, mennyire eredeti, új nézőpontú műveket tud létrehozni. Az emberek legtitkosabb emlékezete tökéletes példa erre. Az afrikai élet mágiája, misztikája, ősiségből eredő ereje szerencsésen keveredik az európai kultúrával és fegyelemmel: ebből a szerencsés ötvözetből jön létre a teljesen új hang.

Az író ebben a regényben sokat mond a francia–afrikai viszonyról – hangzik el a Jeune Afrique interjújában: „Egy író karakterén keresztül próbálom bemutatni, hogy a gyarmatosítás miként lehetett az uralom, a kétértelműség és a kirekesztés tere, de egyben a szerelem és az erős kapcsolatok tere is. A történet nemcsak az afrikai irodalmi cserekapcsolatokat kérdőjelezi meg, hanem Afrika és Európa  viszonyát is. A két földrész hallgatagon és ellenségesen néz egymásra, s közben a gyarmatosítás „tövis a gyarmatosítottak húsában.”

A regényt Bognár Róbert fordításában ismerhettük meg. Bognár Róbert nagyon sokoldalú ember: író, újságíró, műfordító, szerkesztő. Életműve hihetetlenül gazdag, akár műfordításait (színházban például Camus, Queneau, Ionesco vagy Molière, könyvben Le Cléziótól Simenonig), akár saját műveit nézzük. Sarr regénye alighanem a kedvenc munkái közé tartozhatott, hiszen egy több stílusban megmutatkozó szöveget kellett magyarul is egységessé tenni, jobb is munkáját a kiváló fordítás helyett a kiváló újrateremtésként megnevezni. Köszönet a Park Könyvkiadónak is, hogy ezt a csemegét magyarul ilyen hamar tette elérhetővé.

Mohamed Mbougar Sarr

Mohamed Mbougar Sarr:
Az emberek legtitkosabb emlékezete

Fordította: Bognár Róbert
Park Kiadó, Budapest, 2022
464 oldal, teljes bolti ár 3999 Ft
online ár a bookline.hu-n 3400 Ft,
e-könyv változat 2080 Ft
ISBN 978 963 355 8485 (papír)
ISBN 978 963 355 8492 (e-könyv)

* * * * *

A könyv kiadói fülszövege

2018-ban egy fiatal szenegáli író, Diégane Latyr Faye felfedez Párizsban egy legendás könyvet, az 1938-ban kiadott Az embertelenség labirintusát. A szerzőt úgy emlegették annak idején: a „néger Rimbaud”, de a műve által keltett botrány miatt eltűnt.
Diégane nyomozni kezd a titokzatos T. C. Elimane után, és tragédiákkal szembesül. Közben Párizsban fiatal afrikai írók egy csoportjával jár össze; figyelik egymást, beszélgetnek, vitatkoznak, isznak, sokat szeretkeznek, és töprengenek a száműzetésbeli alkotás szükségességén.
Az emberek legtitkosabb emlékezete villódzóan ötletes, lebilincselő olvasmány, melyben ott a választás állandó kényszere: írni vagy élni? Szerelmi vallomás az irodalomhoz és az irodalom időtlen hatalmához.
Szerelem, irodalom, száműzetés, múlt, jövő, az első világháború, Párizs, Buenos Aires, Dakar, Berlin, gyarmatosítás, második világháború, soá, lidércek, mágia, halál, gyász, a francia irodalom a 30-as években, látnokság. Miért írni? Miért olvasni? A válaszok mind megtalálhatók a könyvben.” – Colombe Schneck, Le Figaro

Mohamed Mbougar Sarr 1990-ben született Szenegálban, Franciaországban él, eddig négy regénye jelent meg. Magyarul ez az első könyve. A kötet 2021-ben Franciaország legrangosabb irodalmi elismerésében részesült, elnyerte a Goncourt-díjat.

Címkép: A szerző a Könyvesmagazinban

A KULTÚRAKIRAKAT
%d bloggers like this: