Fegyvert, hitelt éneklek

Posted by

Imádjuk a rangsorokat. Olvasom, hogy nem múlik el hét, hogy a Jelinek-Tiborcz páros ne kötne valami üzletet, úgy cserélik egymás közt a milliárdos portékákat, mint az egyszerű földi halandók a befőző
fazekat. Az egyszerű földi halandók persze nem fogják fel azt, hogy számukra ezek a javak olyanok,
mint a fazekak – az a fontos, hogy mi fő bennük.
Kiderült, hogy az ünnepek idején sem voltak restek
az üzletemberek, így számos fővárosi és vidéki Pláza (Duna, Corvin és több testvére) lett a kormányfő
vejének tulajdona, valamint a Waberer’s-ben is növelte részesedését. Szóval, a múlt esztendő is
szépen eltelt, változtak a gazdagok gazdagjainak rangsorai is.
Én azonban – okvetetlenkedő laikus módjára – kíváncsi volnék még egy listára, a felvett hitelek magyarországi élmezőnyével, bajnokaival. Melyik vállalkozó kért, kapott és mikre fordította a szeretett bankoktól folyósított gigahiteleket? Kik és miért nem félnek a dúló járványtól, gazdasági krízisektől, háborútól és a megannyi váratlan eseménytől reszkető világ keltette hatalmas hullámoktól?
Tudom, ilyenkor kell vásárolni, forgatni a pénzt. De kiét? (T.E.)

Címkép: Pápai Gábor