Meghalt Márványi Péter

Posted by

68 éves volt, imádott rádiózni, írni és repülni, hiszen a repülés szerelmese és szakújságírója is volt. Betegsége előtt néhány évvel megfordult  a Klubrádióban. Éppen  Esti Gyors című műsorukat indították, s ehhez kerestek régi – új hangot, arcot. Péter mint a Magyar Rádió Krónika rovatának egykori vezetője, a hírek világában is otthonosan mozgott. Volt kitől örökölnie a szerkesztői vénát; édesapja Márványi György legendás televíziós személyiség volt. Sokoldalú szakembert veszítettünk el, Táncsics-díjas újságíró, az egykori Magyar Rádió romániai tudósítója, a Gazdasági Rádió szerkesztője, az IHO online hírportál légiközlekedési rovatvezetője, szakújságíró. Feleségével Emesével “mesebeli” párt alkottak.

Parászka Boróka búcsúja

A történelmi eseményeknek megvan a maga hangja, formája, érzete, amivel előhívjuk. A romániai rendszerváltás utáni évek számomra Márványi Péter hangján szóltak, mivel ő volt akkor a Magyar Rádió romániai tudósítója.
Ma már fel sem tudjuk mérni, milyen jelentősége volt a munkájának – mivel hozzá hasonló újságíró évtizedek óta nem dolgozik sem a Magyar Rádióban, sem úgy általában a magyar sajtóban.
Ő volt a külső, higgadt, tájékozott és intenzíven érdeklődő emberünk. Aki úgy látott rá Erdélyre, Romániára, hogy belső kötődései, személyes történetei nem befolyásolták. Magyarországiként dolgozott itt, messziről jött emberként, de rengeteget tudott a világról, amelyről hírt adott. Nagyon kevesen voltak, vannak ilyenek. Akik nem azért figyeltek Erdélyre, és a teljes Romániára, mert személyes, családi hagyományuk, hátterük ezt követelte tőlük. Hanem mert hittek a közép-kelet európai térség összetartozásában és fontosságában. Nem nosztalgia, nem hamis pátosz hajtotta, hanem kíváncsiság, realitásérzék.
Nyoma sem volt benne sem negatív előítéletnek, sem az édelgő, üres, anakronizmusoknak. Nem darálta be a már kilencvenes években erősödő, korrumpálódó erdélyi magyar uram-bátyámos világ. Nem temette maga alá a magyar közmédia többszöri összeomlása sem. A lehető legkarakánabb módon vette tudomásul, ha kirúgták, ha újra kellett kezdenie, ha megint kirúgták, megint újra kellett kezdenie. Ragaszkodott ahhoz, amihez ragaszkodnia kötelessége volt: a körültekintő, kiegyensúlyozott tájékoztatáshoz.
Végül, mondhatni, nem ő győzött. Kiváló külpolitikai újságíró volt, de partvonalra szorult. A magyar közmédia legutolsó – immár NER-hez kötődő katasztrófája végleg megfosztotta a magyar rádióhallgatókat, sajtófogyasztókat attól, hogy Márványi Péter fülén-szemén keresztül, az ő hangján kövessék a szűkebb, közép-kelet európai világunk eseményeit. Ezt is tartásssal, erővel vette tudomásul. Egyre kevesebben tudjuk, mit vesztettünk vele, és egyre kevesebben tudjuk, milyen is az az újságírás, amit ő képviselt. 2013-ban Szaniszló Ferenc kitüntetése után visszaadta a Táncsics-díját – tulajdonképpen ez volt az ő erős, határozott kilépője. Utána is írt, érdeklődött a romániai események iránt. De jobbára már csak a saját fegyelme, megtörhetetlen kíváncsisága hajtotta. Ma leginkább repülős szakújságíróiként emlékeznek meg róla. És valóban: szenvedélye volt a repülés.
De ez valami szimbolikus és konkrét emelkedést, madártávlatot is jelentett nála. Hadd emlékezzünk meg mét két fontos ügyről, témáról, amelyet szintén profin, és morális kikezdhetetlenséggel követett: egyike volt az első újságíróiknak, aki a magyarországi roma holokausztról írt. És ugyancsak ő volt az, aki a Trianon óta eltelt száz évről újságírói tapasztalattal, témaérzékenységgel, formatudattal tudott még újat mondani.
Meghalt Márványi Péter, a romániai rendszerváltás magyar hangja. Kitűnő újságíró. Nem adatott meg neki a méltó pályavég, a neki járó tisztelet és köszönet. Hiányozni fog, és sajnos már életében túlságosan hiányoznia kellett Pedig itt volt sokáig velünk, hallhattuk volna, ha hagyják beszélni, alkotni. Megint egy túl korán elnémított hang tűnik el, immár végleg.