Blaszfémia

Posted by

Gábor György

>Lehet, hogy az Alkotmánybíróság blaszfémiának (szent dolog gyalázásának – a szerk.) ítélné mindazt, amit most legszívesebben mondanék a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnáziumról, ahol 15 fokot mértek a tanulók, ám a hőmérőket elkobozták tőlük, mondván, ezek nem hiteles hőmérők, majd ezt követően megtiltották a gyerekeknek, hogy kabátot vegyenek föl, mert a katolikus gimnázium igazgatója szerint nevelési cél megtanítani rétegesen öltözködni a gyerekeket.
Ám ha a T. Alkotmánybíróság álláspontja szerint a blaszfémia megvalósításához az szükségeltetik, akkor akár le is rajzolom mindazt, amit erről a tanintézményről és annak igazgatójáról gondolok, no meg a fenntartóról, ha az igazgató megússza következmények nélkül.
Persze a rajzom nem lesz olyan jó, mint Pápai Gáboré, de az anatómiai felhozatal tekintetében vetekedni fogok Zichy Mihály, Egon Schiele vagy Salvador Dali genitális kínálatával.
Amúgy a katolikus gimnázium iskolaigazgatójának elárulom, hogy van egy könyv, a címoldalán azt olvashatja, hogy Biblia, amelyet, ha felüt, akár több helyen is rátalálhat arra a törvényre, amely arról rendelkezik, hogy még az elzálogosított felsőruhát is naplementekor vissza kell adni, hogy takaróként védelmet adjon a gyötrő hideggel szemben
(Lásd 2Móz 22,25-26; 5Móz 24,12-13).