A női foci és a politikai széljárás

Posted by

Berényi Judit
>Ilyenkor a foci VB idején még kevesebb figyelem jut a női focira, legalábbis itt Európa keletibb felén. A ’Social Europe” c, internetes folyóiratban két labdarúgás szakértő – Roland Benedikter a Bolzanói Főiskola professzora és Dariusz Wojtaszyn varsói egyetemi tanár – a jelenséget elemezve arra jut, hogy Európa ezen térfelén és ebben a sportágban fennmaradt hidegháborús szakadék.
Ők elsősorban történelmi és politikai tényezőkre vezetik vissza a női foci lemaradását Kelet- Európában. Bár a női labdarúgás viszonylag korán, már a 20. század elején megjelent a régióban, a játékok azonban nem voltak hivatalosan elismertek, amolyan magánakcióknak számítottak. Az államszocializmus korszakában a női labdarúgás az egyes országokban pedig az éppen aktuális politikai-ideológiai irányzatoknak megfelelően nyerhetett teret. A csehszlovák női nemzeti csapatot például 1968-ban hozták létre, világviszonylatban is az elsők között. Ez egybeesett a prágai tavasz „emberarcú szocializmus”-ának rövid ideig tartó időszakával.
A nemi sztereotípiák megrögzöttsége is szerepet játszott abban, hogy a kelet-európai országok alapvetően hagyományos, patriarchális rendszerű társadalmában nehezen hódított teret a sportág „női” ága, a szocialistának mondott rendszerben fennen hangoztatott nemi egyenlőség dacára. Csehország, Észtország, Litvánia, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia számára a 2004. évi EU-csatlakozás új lehetőséget teremtett, amit a nyugati nőmozgalmak inspiráltak. A női futball társadalmi és politikai elfogadottsága azonban nem változott alapvetően, számottevő potenciális szponzorok sem jelentek meg körükben.
Egy évtizeddel, illetve pár évvel később pedig bekövetkezett egy konzervatív politikai fordulat – elsősorban Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon –, amit a szerzők „az állam fogságba ejtésének, vezetési szupremáciának” titulálnak, azaz az illiberális rendszer megnyilvánulásának. A női labdarúgást a régióban egyre mérsékeltebb társadalmi érdeklődés kísérte – ami a támogatások és a továbbképzés leépítésével járt – ellentétben a nyugat-európai lehetőségekkel. Különösen Oroszországban, ahol a Putyin-rendszer a nőket szinte a kőkorszakra jellemző státuszba kényszerítette. Az amúgy is hátrányos helyzetű női labdarúgás mind jellemzőbb visszaszorítása – kicsiben, de pontosan – tükrözi az anti-globalizmus, a nacionalizmus térnyerését az internacionális tendenciákkal szemben.
Természetesen a gazdasági szempontok sem hagyhatók figyelmen kívül. A Szovjetunió 1991-es felbomlását követően a kelet-európai régió országai a gazdasági összeomlás szélére kerültek, s a sport az egyik leginkább elhanyagolt, alulfinanszírozott szférává vált – szemben a korábban élvezett busás állami támogatással. (Na ez nálunk az utóbbi tíz évben alaposanmegváltozott, kivéve persze a női focit – a szerk.) A női futball egyre inkább „partvonalon
kívülre” került – a szó minden értelmében. Igaz, kétségtelen tény, hogy a női futball a
régióban csak kis-létszámú közönséget vonz, ami kölcsönhatásban van a szponzorok
elmaradásával, és az alacsony besorolással. A legfontosabbnak mondott okot, a végére hagyták a szerzők: nevezetesen a kelet-európai régióban a sportvilág egészét a politika vezérli. Részben a labdarúgás – mint a hatalom által leginkább kiváltságos helyzetbe juttatott sportág –, más oldalról az egyes csapatokhoz kötődő ultra-jobboldali csoportok jellemzik ezt a világot. Noha ez a jelenség elsősorban a férfi-futball világát határozza meg, de a női csapatoknál is egyre nyilvánvalóbb jelenség. Ez az egyik akadálya – az anyagi hátrány mellett –, hogy női csapatok megjelenjenek a nyugat- európai mérkőzéseken.
A teljes cikk itt olvasható: https://socialeurope.eu/european-womens-football-still-a-cold-
war-divide

Címkép: MTK-Fradi női meccs