Advent és a kirakathit

Posted by

Juhász Zoli
>Advent van és ez a képmutatók egyik legnagyobb ünnepe. Templomba nem járnak, nem áldoznak, nem osztanak alamizsnát, nem emelik fel a nehéz sorúakat, és ami a legfőbb: csak akkor imádkoznak, ha azt valaki látja.
Ez kirakat hit.
Parvenük beszélnek mély áhítattal megtalált istenükről, miközben konganak az ürességtől a milliárdokért felújított templomok. Én ugye komcsi, libernyák, ateista szutyok vagyok, a közjón munkálkodó, áhítattal
átitatott, gyertyát gyújtó, mantrázó tömegek szemében, akik – ezt merem állítani – azt se tudják, miért van az advent, mire kéne ilyenkor emlékezni, mit kéne megérteni?
Én nem gyújtok gyertyát.
Istennel haveri viszonyban vagyok, kicsiny és kényes gondjaim bármikor megoszthatom vele, mindenféle cserealku felemlegetése nélkül. Ő egy olyasféle barát, aki meghallgat, megértőn bólogat, nem tesz fel zavarba ejtő kérdéseket – vagy ha mégis, azt a lelkiismeret irányából teszi.
Isten számomra nem evolúciós, politikai, természettudományos, ezomisztikus, teológiai, vagy szimplán politikai kérdés, hanem egyszerű tény.
Van!
Nem azért, hogy szolgáljon, vagy én szolgáljam, nem azért, hogy pénzügyi tranzakció fedezetének tekintsük, és nem is azért, hogy ilyenkor karácsony környékén elmélázzunk, rajta, hogy akkor a fia itt járt, vagy nem járt itt?
Szerintem Darwin és Isten simán megfér egymás mellett, és ha Newton képes volt a világot mozgató erők felfedezése közben megbékélni a tudattal, hogy Isten sokkal komplexebb mint azt a papok bármikor is állították, akkor nekem sem lehet gondom ezzel a kérdéskörrel.
Nem járok templomba, nem szeretem a papokat (ritka kivételek vannak) nem szeretem a farizeusokat, ki nem álhatom a politikai értékrenddé tett vallási ügybuzgalmat, mert nem bírom azokat, akik esztrád műsort csinálnak olyasmiből, amihez pont annyira hülyék, mint a gazdaság, oktatás, egészségügy kérdéseihez.
Ma azt tapasztalom, hogy jobb és baloldali érzelmű emberek egyaránt beállnak a siratókórusba, mert félnek felvállalni, hogy Istenről – Jézusról – Jahve – ról, Allah – ról, vagy nevezzük bárminek is, lehet másképp is beszélni, mint valami következetes szociopatáról, aki lesújt, ha vétünk azon morál ellen, aminek amúgy elsősorban az lenne a célja, hogy képessé váljunk együtt élni ezen az egyre zsúfoltabb sártekén.
Igen, megvetem azokat, akik eszköznek, forrásnak, lehetőségnek tekintik mások hitét, áhítatát. Megvetem azokat, akik ezen pénzt, hatalmat, bizalmat vesznek maguknak, azt remélve, hogy ettől valahogy szebbek, jobbak, nemesebbek lesznek.
Szóval nem gyújtok gyertyát. A szeretteimet nem csak évente egy napon (karácsony) keresem fel, hogy bezabáljunk és beszélgessünk, és a barátaim, ismerőseim sem a szerint válogatom meg, hogy kiben, vagy miben hisznek, hanem a szerint, hogy miként élik meg az emberi kapcsolatunkat, miként dolgoznak annak minőségén. Az én családomban havonta kétszer minimum van egy karácsonyhoz fogható összeborulás,
minden pénteken a barátainkkal vagyunk, és ha eszünkbe jut valaki, akkor nem azt mondjuk, hogy majd húsvétkor találkozunk, hanem felemeljük a telefont, vagy megcsörgetjük a vibert, vagy a messengert.
Isten nem olyan távoli és nem olyan zavaros, mint állítják. Nem fenn és nem lenn él, nem fenyegető, nem megvető, nem lenéző, nem kirekesztő. Isten olyan, amilyennek mi látjuk, gondoljuk, érezzük – hisszük.
Az én istenem univerzális, felfoghatatlanul intelligens, roppant következetes és logikus, mérhetetlenül takarékos az erőforrásokkal, és kozmikus léptékben kezel olyan ismereteket, melyek számunkra még az idő mélyébe vannak kódolva.
Az én haverom ha kell jelen van, ha nem akkor távolról figyel, nem szól bele az életembe, megadja döntéseim szabadságát, ugyanakkor körbe rak próba és tehertételekkel, hogy tanítson.
Úgy vélem nem haragszik, ha kerülöm papjait és szószólóit, nem látogatom hajlékát és hajlok arra a meggyőződésre, hogy a nevében elkövetett szörnyűségek voltaképp otromba és mocskos kifogások azon emberek részéről, akik az emberi hülyeségen híznak dagadtra.
Isten nem jó, vagy nem rossz. Ezen emberi mértékek messze vannak tőle, mert a mindenségben a végletek, a sötét és világos, a fény és az árnyék, a békés és a  küzdelmes, a kicsi és nagy, a hosszú és a rövid nem más, mint olyan alliterációk az élet sokszínűségére, amire mi – egyszerű halandók – nem vagyunk (ma még) teljesen nyitottak.
Úgy vélem Isten jó arc. De azt tudom, hogy akik ma a nevében eljárnak, csak a legritkább esetben jó emberek, a mi emberi jóságfogalmaink szerint, mert egy színes, sokszínű, és pazar világot akarnak úgy megmagyarázni, hogy közben csak optikai színeket (fekete/fehér) használnak. (FB)

Címkép: Torinói lepel részlet