Nők, akik nem James Bondok

Posted by

Helen Warren
>Financial Times

>A kémek iskolájába vezető utam az ébredező város félhomályában kezdődik.
Nem tudom, hová megyek, és csak azt az utasítást kaptam, hogy találkozzam a
kapcsolatommal egy londoni nevezetességnél. Autóval, hajóval és vonattal
utazunk egy olyan helyre, ahol a brit titkos hírszerző szolgálat, a SIS néven
ismert tengerentúli kémügynökség tisztjei tanulják a mesterségüket. Nem
szabad leírnom önöknek, de annyit elárulhatok: a hely hatalmas, a rend szigorú,
és a vágtató széltől könnybe lábad a szemem. Az ajtóban egy apró, vidám, rövid
hajú, szőke nő fogad, akinek szívélyes üdvözlése ellentmond a hely
hátborzongató sterilitásának.
Kathy, aki a SIS tisztjei és ügynökeik által világszerte végzett hírszerzési
műveletekért felel, egy nagy ablak mellett álló fotelekhez vezet. Az ablakon túl
kő borította táj. Azzal viccelődik, hogy amikor először ajánlottak neki munkát az
MI6 néven is ismert ügynökségnél, az édesanyja megkérdőjelezte, hogy miért
akarja elkötelezni magát egy ilyen „őrült és ismeretlen” dolog mellett. „Az apám
csak annyit mondott: Hajrá!”. A visszafogottan viselkedő lány azt mondja
magáról, hogy „nem különösebben bátor”.
De ő az egyik legkiemelkedőbb hírszerző Nagy-Britanniában. Kathy egyike a
SIS négy főigazgatójának, akik mindegyike a csak „C” néven ismert főnöknek
jelent. Először fordul elő, hogy a főigazgatók közül hárman nők. A hírszerzés
legfontosabb és leggyorsabban fejlődő területein dolgoznak. Kathy a műveleti
igazgató. Rebecca a főnök helyettese, ő felügyeli a stratégiát. A harmadiknak,
Adának munkaköre az MI6-nál a leghíresebb, ő a technológiai részleg vezetője,
James Bond zseniális kütyüje után „Q”-nak hívják.
Hat hónapot töltöttem azzal, hogy interjúkat készítettem velük arról, hogyan
jutottak el a csúcsra egy hagyományosan férfiaknak kijelölt karrierben, és
megpróbáltam megérteni, milyen is valójában egy női hírszerző élete. Mivel az
MI6 főnöke az ügynökség egyetlen olyan tagja, akit megneveznek, vagy akinek
engedélyezik, hogy nyilvánosan beszéljen, és mivel ők eddig mindannyian
férfiak voltak, ez az első alkalom, hogy a SIS női tisztjei beszéltek a
nyilvánosság előtt. Beleegyeztem, hogy a nevüket megváltoztatom és kihagyok
bizonyos részleteket, hogy megvédjem őket és a forrásokat, akikkel együtt
dolgoznak. Beleegyeztek a beszélgetésbe, hogy bátorítsák a női jelentkezőket,
és hogy árnyaltabbá tegyék a kémkedésről kialakult képet, miszerint az csak a
férfiak dolga.
A fényképekről: Eliza Bourner Londonban élő fotós, akinek fotóin nem
szerepelnek a brit hírszerzésnél dolgozó személyek, és nem dokumentálják az
MI6 felszereléseit és helyszíneit. © Eliza Bourner
A három magas rangú tiszt feltűnése összhangban van a brit hírszerzésben
dolgozó nők történetével. A múltban a nőket figyelmen kívül hagyták, titkárnői
feladatokra szorították, vagy – a SIS-korszak előtt – egyfajta
„mézesmadzagként” használták őket az ellenségek behálózására vagy
zsarolására. Amikor Vernon Kell 1909-ben társalapítóként részt vett az MI6
elődjének megszervezésében, az ideális újonc alakját így fogalmazta meg:

olyan férfi, aki „lóháton is tud jegyzetelni a mandzsettájára”. A nőkkel
kapcsolatos nézetei kevésbé ismertek, de állítólag egyszer megjegyezte:
„Szeretem, ha nálunk a lányoknak szép a lábuk.” Annak ellenére, hogy második
világháború alatt jelentős ügyességről és bátorságról tettek tanúbizonyságot, az
MI6 és testvérügynöksége, az MI5 munkatársai között a nők nehezen jutottak
előbbre, és egészen az 1970-es évek végéig csak szórványosan vették fel őket
hírszerzőtisztnek.
Ezt a nőgyűlöletet még el is túlozták az olyan népszerű regényekben, amelyeket
olyan egykori kémek írtak, mint Ian Fleming és John le Carré. A fiktív MI6-tiszt,
James Bond a titkárnőjét tapogatja, extravagáns futó kapcsolatokkal fűszerezi a
műveleteit, és kevés női hírszerzővel kerül kapcsolatba. A leghíresebb köztük a
nyájas orosz kémelhárító tiszt, Rosa Klebb.
Fleming könyveinek filmváltozatai a „Bond-lányok” egész arzenálját tették
híressé, akik inkább csábítók, mint valóságos emberi lények. Le Carré leginkább
a hidegháborús kémkrónikáiról ismert, amelyek főszereplője egy alacsony, túlsúlyos,
kopaszodó és szemüveges hírszerző tiszt, George Smiley, hasonlóan kétdimenziós
figura. LeCarré nőalakjai mutatós szirének, erős szexuális vonzerővel, de
önmagukról kevés mondanivalójuk van. Az egyetlen kivétel, a „moszkvai
mesterkém” Connie Sachs, ellenkező irányú karikatúra: egy enciklopédikus
memóriájú különc, aki szétissza magát, amikor kiszorítják a munkából,
amelyben kiválóan teljesített.
A szexista ábrázolások aligha korlátozódnak a kémfilmekre, de még inkább
számítanak egy olyan szakmában, ahol elvárják a titokzatosságot, és titkosítják
a valóságot. A kulturális utalások révén felépített fikciók, mint a Bond-örökség
oly sok aspektusa – kétélűek. A filmek legendás márkává tették a SIS-t, de az
ad hoc gyilkosságok és az önálló műveletek ábrázolása egyáltalán nem hiteles.
Az MI6 számára a nők történelmi hiánya egyszerre súlyos mulasztás és titkos
fegyver.
Az Egyesült Királyság fő ellenfelei – Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea –
elnyomó társadalmak, ahol kevés nő van hatalmi pozícióban. A női kémek
kihasználhatják az ellenségnek ezt a gyengéjét. Éppen azért, mert őket nagy
valószínűséggel figyelmen kívül hagyják, a nők lehetnek a legjobb hírszerzők.
Négy évvel ezelőtt a SIS elindította első televíziós reklámját, hogy több nőt és
etnikai kisebbséget toborozzon a testülethez. A reklám egy cápát ábrázoló
felvétellel kezdődik, amely fenyegetően szeli a vizet, majd egy sokkal
barátságosabb jelenetet mutat: egy nőt és kisfiát, akik az akvárium üvegének
túloldaláról nézik a ragadozót. A zárósor a kémek „másságát” hivatott feloldani:
„Titokban mi is olyanok vagyunk, mint ti.”
Ez nem teljesen igaz. A kémek nem nagyon hasonlítanak ránk, és az MI6-nál
dolgozni kifejezetten furcsa élmény. A közeli családtagokon kívül senkinek sem
mondhatod el, ki a munkaadód, és a mindennapi tevékenységedről még ők sem
tudhatnak semmit. A telefonodat már jóval azelőtt ki kell kapcsolnod, hogy
megközelítenéd a főhadiszállást, a London központjában, a Vauxhall Bridge-en
álló smaragdzöld piramisépületet. Ha már ott vagy, el kell zárnod. Az internethez
csak korlátozottan férhetsz hozzá. A külvilággal az egyetlen kapcsolatod a
vezetékes telefon. Mivel az otthoni munkavégzés nem biztonságos, rendkívül

nehézkes is. Tehát bár a szervezet ösztönzi a rugalmasságot, ezt korlátozza az
a tény, hogy a munkaidő nagy részét az irodában kell töltened. A mindennapi
élet otthoni adminisztrációja szokatlanul nehézkes. Az olyan bonyolult ügylet,
mint a lakásvásárlás, egy hírszerző tiszt szavaival élve: „rémálom”.
Amikor Kathy három évtizeddel ezelőtt először lépte át az SIS központjának
küszöbét, az aggodalma egyszerűbb volt: vajon megfelel-e a feladatnak? „Ne
aggódjon, nem kell majd fegyverrel lövöldöznie. Nem fog helikopterekből
kiugrani. Ez nem egy James Bond-állás” – mondta a felvételiztető. Végül
azonban háborús övezetbe vezényelték, ahol a hadsereg mellett dolgozott, és a
személyes védelme érdekében kiképezték a lőfegyver kezelésére. Ezt a két
dolgot úgy meséli, mintha ebben semmi ellentmondás nem lenne. A SIS-be
vezető útja a szokásos volt: a húszas éveiben járt, nemrég fejezte be az
irodalomtudományi PhD-t, és másodszorra jelentkezett a Külügyi és
Nemzetközösségi Hivatal egyetemi képzésére.
Kathy-t a hírszerzői pályára egy levéllel terelték át, amelyben interjúra hívták
meg „alternatív külföldi (munka)lehetőség” végett. És megkérték, hogy erről
majd senkivel ne beszéljen. Mindig is nagykövet szeretett volna lenni, de
lenyűgözte ez szervezet és az idegenekkel való kapcsolatteremtés újfajta
módja. Mindez nem volt természetes a számára.
Az MI6 tisztjének általánosan ismert kliséje: felső osztálybeli fehér férfi, bézs
színű dzsekiben és sivatagi csizmában. Kathy kezdetben idegenkedett a hivatal
előkelőségétől. „Nem sokan beszéltek itt vidéki akcentussal” – emlékszik vissza
nevetve. Az újoncok minden csoportja együtt indult; Kathy csoportjából a
többség a tehetősebb Dél-Angliából származott, és Oxfordban vagy Cambridge-
ben tanult. Ő északnyugaton nőtt fel, és egy helyi gimnáziumba járt, majd egy
vörös téglás egyetemre. „Kicsit vidéki voltam – mondja. – Meg kellett tanulnom,
hogyan kell használni a metrót. Azt hiszem, csak kétszer jártam Londonban,
színházban voltunk anyukámmal.” Kathy íróasztalnál kezdett, iráni
fegyverrendszerekkel foglalkozott, de később világszerte ügynöki feladatokat
látott el. (A hírszerzési forrásokat, az amerikai kémkedési terminológiában
assetsként ismert munkatársakat az MI6 általában „ügynököknek” nevezi).
Ez azt jelentette, hogy távol kellett lennie partnerétől, aki az Egyesült
Királyságban maradt. Az általa leírt élet izgalmas: utazás, nyelvtanulás; új
emberek bőrébe bújva ismerkedés másfajta kultúrákkal. A munka még
izgalmasabb. E
Visszaemlékszik a biometrikus azonosítók előtti időkre, amikor észrevétlenül
jutott el egyik országból a másikba, gyakran gyalog, útközben álruhát öltve.
Kedvenc parókája egy Farrah Fawcett-féle vörös sörény volt az 1970-es
évekből. Időnként 50 000 fonttal a táskájában vándorolt, feltehetően azért, hogy
ügynököket fizessen, de ezt nem részletezi.
„Ez igazán különös munka” – mondja. Az ügynökök toborzása és irányítása nem
volt mindig könnyű a tengerentúlon, különösen akkor, amikor a szerepkör
sablonja karikatúraszerűen férfi volt. „A karrierem elején úgy éreztem, hogy a
viselkedésnek és a dolgok elvégzésének vannak bizonyos módjai, amelyek
kihívást jelentettek” – mondja Kathy. – Határozottan volt némi macsóság a
magányos műveleti tiszt gondolata körül.” Akkoriban, ahogy most is, a férfiak

közötti kapcsolattartásban bevált módszerek nem működtek a nők és férfiak
közötti kapcsolatokban. „Nem feltétlenül ültem volna egész éjjel whiskyt
iszogatva egy ügynökkel” – mondja, és elmagyarázza, hogy a dolgoknak a saját
feltételei szerint kellett működniük, például ha meghív valakit az otthonába, az
rögtön bizalmat kelt.
Egy alkalommal golfozni kezdett, hogy így próbáljon kapcsolatot teremteni a
leendő ügynökkel, aki a sport megszállottja volt. Nem sikerült. „A golfoktatóm a
harmadik leckénél csak annyit mondott: Ez nem való neked.” Kathy szerint a
legkonzervatívabb országokban – eltérően a feltételezésektől – néha a női
ügynökök vannak előnyben. „Ha egy olyan kultúrában játszol, amelyik különösen
férfias, ott a nőket hajlamosak alábecsülni, és ezért kevésbé fenyegetőnek
gondolják őket – mondja. – Előnyös volt számomra, hogy itt nem feltétlenül
gondolják, hogy kicsoda vagy miféle vagy. Nem feltételezik, hogy egy fiatalabb
nő tevékenykedik közöttük. A meglepetésnek ez az eleme olyan, mint egy finom
étel titkos mártása.”

Helen Warren írásának
rövidített magyar nyelvű változata. Az angol nyelvű teljes írás engedélyhez kötött és itt olvasható

The secret lives of MI6’s top female spies | Financial Times (ft.com)