Csak a döglött hal úszik az árral

Posted by

Nincs alámerülés és kibekkelés – próbál minket letargiában süllyedteket felrázni – nem aközött kell választanunk, hogy börtönőrök legyünk vagy szabadok, utal Konok Péter a híres Zimbardó kísérletre, le kell rombolni a börtön falait. Hát, ha csak úgy nem…

Péter Konok·
>Pár éve elkezdték vitatni Zimbardo híres börtönkísérletét. Hogy, ugye, kamu lenne az egész, de legalábbis irányított szerepjáték, a valódi folyamatok nem így, vagy inkább nem ilyen szabályozott körülmények között működnek.
Én nem vagyok sem pszichológus, sem szociológus, viszont a huszadik századdal foglalkozó történész, és a huszonegyedik századot elszenvedő emberi lény vagyok – ennek alapján úgy gondolom, hogy Zimbardo kísérlete inkább tetszetős metafora, didaktikus tézis egyén és hatalom összetett viszonyáról. Egy Shakespeare light. Egyszerűbben: a mindenkit megrontó hatalom mámora nem valamiféle az emberi természetbe kódolt örök adottság, hanem mindig választás kérdése, és a választásainkat rengeteg tényező összjátéka, a teljes világunk kontextusa eredményezi. Sőt: még a választásainkon túl is van lehetőségünk választani. Túlléphetünk a határainkon, már csak azért is, mert a határaink társadalmi kreációk csak, nem természeti törvények.
Viszont a Zimbardo-vita során elsikkadt egy sokkal átfogóbb börtönkísérlet, ami napjainkban is zajlik, egy egész ország (sőt, egy egész világ) szintjén. Velünk végzik, itt, most. Szerepelünk benne.
Döntéseket hozunk. Működtetjük.
És mindig van választásunk. Brecht azt írja, rettenetes a kísértés a jóra.  És azt is, hogy mily megerőltető gonosznak lenni. A régi anarchista szlogen szerint pedig csak a döglött hal úszik az árral (Coelhót nem olvasok, de biztos írt ő is valami frappánsat erről.) Ezekben persze jókora adag naivitás és optimizmus is van, csak hát egy világban, ami arra épül, hogy a szánkba rágott, az agyunkba égetett adott igazságokat rafináltnak, pesszimizmusunkat pedig racionálisnak fogadjuk el, bizonyos fajta naivitás és optimizmus igenis szükséges. Demagógia? Lehet. De mi lehet demagógabb, mint az egyre rettenetesebb status quo elfogadásának rezignált indokai?
Tehát: nem, nem kell elfogadnunk. Nem, nem kell belenyugodnunk. Nem a között kell választanunk, hogy börtönőrök legyünk-e, vagy rabok. Nem kell részt venni. Le kell rombolni a börtön falait. Persze,hogy a végén megint kedves Brechtemet idézzem: ez a legegyszerűbb dolog, csak nehéz nyélbe ütni.
Azért csak üssük. Akkor legalább érezzük, hogy élünk. (FB)