kistibi |

A magyar történelem sosem volt igazán nyugodt és kiegyensúlyozott, de azt a káoszt és kegyetlenséget, ami a 13. század végét jellemezte, azelőtt is, azóta is ritkán sikerült felülmúlni. Fehér Béla regénye ebbe az időszakba vezeti el olvasóit, és hogy bőven fog folyni a vér és egyéb testnedvek, arról már az elején sem hagy kétséget.

„A kumánok kitolták a legátus szemét, berakták a helyére a két heréjét, aztán karóba húzták. Meglepően jól bírta, csak két nappal később halt bele iszonyú sebeibe.” Már a stílus is azt sugallja, hogy ez a brutalitás teljesen természetes és helyénvaló, illetve a győztesnek mindenhez joga van. Kun László korát éljük, ahol nem volt érdemes a kalendáriumba feljegyezni azt a napot, amikor nem történt gyilkosság, kegyvesztés, kivégzés, birtokok újraosztása, karóba húzás, főúri családok közötti véres leszámolás…

Az teszi elviselhetővé ezeket az epizódokat, hogy a fő hangsúlyt máshová helyezi Cuppán, a mesélő. Különös figurája ő a kornak: egyrészt, mert írástudó, másrészt mert zenész. Mivel valamiből meg is kell élni, „főfoglalkozásként” pék. Öccsével, a gyengeelméjű Besével elhagyják szülőfalujukat, új megélhetést keresve. Cuppán először segédvízbecsüsi állást nyer el. Ez nagyjából annyit jelent, hogy meg kell becsülnie, mennyi hal lehet a bérbe adandó vízfelület alatt. „Nem fért a fejembe, hogyan lehet megbecsülni a vizek halbőségét, amikor most még itt van sok hal, később tovaúsznak, és már amott nyüzsögnek.” Hogy a 13. század nincs is olyan messze a 21. századtól, az olyan gyorsan kiderül, mint a vízbecsüsi szakma titka. Legfontosabb a saját zseb, minden szakmai kérdés másodrendű. Cuppán ezt hamar megtanulja, ezért tud életben maradni, illetve ezért tudja életben tartani öccsét. Ettől még átlagos is lehetne a történelmi regény, de valami följebb emeli és így el tudunk távolodni a mindennapi borzalmaktól: ez a zene. Cuppán egy arundót kap ajándékba, ami „hosszú, mint a karom, a végén hangtölcsér, akár egy nyíló virág.” [Az arundó fúvós hangszer. KT]

Az arundó megszabja a történet további menetét, amely olyanná válik, mintha lazán követnénk A hét mesterlövész szabásmintáját. Tanúi lehetünk, ahogyan Lebejk megvív két törökkel, akik nem hajlandóak eladni csörgődobjukat. Ezért Cuppán nemes egyszerűséggel lemészárolja őket, és a csörgődob mellé zsákmányol egy medvét is. A vadállatot Bese kezesbáránnyá szelídíti. Már van egy fúvós, van dobos, de messze vagyunk még a kvintettől.

Hadacsu fürdőfelügyelő volt Krimhild kénes fürdőjében, amikor két trubadúr összeverekedett fürdés közben, egyik kinyomta a másik szemét és elmenekült. Hadacsu magához vette a vak fiduláját [Négy- vagy öthúros, gitár formájú vonós hangszer. KT], de nem adta el, csak gyönyörködött benne. Aztán egy zenemestertől megtanult rajta játszani.

Bese nem tudta artikuláltan elmondani, hogy zenélni szeretne ő is: „…a porban kinyúlva hallgatta a muzsikát… Engem nézett. Meredten bámult a szemembe. (…) Akkor éjszaka Hadacsu eltűnt. (…) Felrázta Besét, és kígyó formájú tenor cornettót [Magas hangú fúvós hangszer. KT] nyújtott át neki.”

Közben Lebejk, Cuppán, Hadacsu, Bese sorsát összefonja a megélhetés kényszere, ruhát festenek, árulnak, sóval seftelnek, végül egy lacikonyha nyitására szereznek engedélyt, amely remek hasznot hoz, hiszen az alapanyagot, a tulokborjakat lopják. Szabadidejükben pedig zenélnek, de nincs, aki vezesse őket. Egyedül Kozma az, aki vér és gyilkosság nélkül lép be a csapatba. „Szederjes fia Kozmát az ég küldte a földre. Született zenész volt, mint mi. Mégsem hasonlítottunk rá. Mellettünk állt, de fölénk magasodott. Amihez nyúlt, muzsikált. (…) Egy napon Kozma azzal a javaslattal állt elénk, hogy alakítsunk kvintettet. Így tudtuk meg, mi az a kvintett.”

Így hát Kozma vezetésével megalakul a kvintett, miután Lebejk csörgődobját egy görögöktől vásárolt, négy dobból és egy cintányérból álló dobszettre cseréli, igen jó hangzást érnek el. Három fúvós, egy vonós, egy dobos. Rendszeresen zenélnek lacikonyhájuk előtt a vendégeknek, ahol a lopott jószágok húsát árulják. Később az üzlet úgy felfut, hogy sem rabolni nem kell, sem az üzlet kárára nem megy a zenélés, mert megbízható társakat találnak, akik akkor is sütik a húst meg a cipót, amikor a „gazdák” zenélnek. Tulajdonképpen mindez csupán előjáték volt. A lacikonyhának rengeteg a vendége, sokan hallgatják a Kozma-kvintettet, messze száll a kor szóbeli reklámja, és hamarosan jönnek a meghívások. A fellépés pedig: kaland.

Szeretném felhívni a figyelmet egy pompás szerkesztési ötletre. Nem ritka, hogy az író két síkon vezeti végig a cselekményt. Itt is ez történik, csak éppen nem a megszokott módon. Fehér Béla csak annyiban ragaszkodik a hagyományhoz, hogy fejezetekre tagolja regényét. Néhány fejezet végéhez azonban Appendixet toldott, amelyek véletlenszerűen jelennek meg. A latin appendix jelenthet függeléket, záradékot, de féregnyúlványt is. És a szellemes szóhasználat kétrétegűvé válik amikor a hitét, fiatalságát, életkedvét, életerejét vesztett Cuppán azt írja, hogy olyan ő már, mint egy begyulladt, nyilalló appendix…. Írja pedig akkor, amikor Kun László már halott, Cuppán pedig hitehagyottan, egyedül rója az utakat, társtalanul, kedveszegetten.

Sokat mondtam el a történetből? Dehogyis, mert még nem tudjuk, ki is az a titokzatos Miriam Rosenblum. A Kozma-kvintett éppen a legmagasabb köröknek muzsikál: Kun László és Izabella esküvőjén. Országos főméltóságok vesznek részt rajta, de ez nem jelenti, hogy ne üvöltöznének, böfögnének, vonítanának lerészegedetten. A négy viszonylag halk hangszer nem tud megküzdeni a hangorgiával, de ekkor Lebejk feltalálja magát: „Lassú ritmust keverve erőteljesen ütötte a bass drumot, a zengő tányérral aláfestette. A terem erre már elcsendesült. Ilyet még nem hallottak. (…) Befejezésül megint a bass drumot döngette, mindent betöltő hatalmas szívdobogásnak hangzott, végül lesújtott a zengő tányérra, és azzal a lendülettel a háta mögé röpítette az ütőket.” Ezeket aztán Miriam Rosenblum szedi össze, adja vissza Lebejknek, s ha már arra jár, örökre rabul ejti Lebejk szívét, de nem csak az övét, Cuppánét is.

Miriam Izabella királyné gyönyörű udvarhölgye, zenészeink viszont ilyen kedvességet, ilyen földöntúli ragyogást még soha nem tapasztaltak. A zene lelket betöltő harmóniája, a szerelem és a női szépség ezentúl ott lebeg a kvintett felett; az elérhetetlen vágy formát nyert Miriam alakjában – aki erről természetesen nem is sejt semmit. Milyen más ez, mint meghágni valakit a lacikonyha mögötti bokrosban!

Az immár országos hírű kvintett kalandjainak sora folytatódik. Van amikor karóba húzáson kell zenélniük. Pörde fia Szepetnek nagyúr húzatja karóba legyőzött ellenségének családját, utoljára hagyva a családfőt. Egy utolsó pici gesztus ez, hogy Kótya nembeli Peleske nagyúr láthassa kínok között kimúlni tizennégy gyerekét, négy asszonyát. A kvintett háttal áll az eseménynek. „A keserves sikolyokat, jajgatást, a kétségbeesett könyörgést és a nézők borzongató kiáltásai persze jól hallottuk. Lebejk odaszólt, engedjük őt játszani, a dob majd tompítja a halál hangjait.”

Ennek a vérben tocsogó történetnek kumánok, vagyis a kunok állandó háttérszereplői, mint ahogy Kun László is háttérszereplő. Csak egyszer jelenik meg személyesen, de az ő sorsa kihatással van hőseinkre csakúgy, mint az egész ország sorsára

Miért érdemes, miért érdekes elolvasni a kvintett regényét? Mert fordulatos, jó stílusú, jól olvasható mű. Másrészt mert a múltról mesél ugyan – de a mának szól. A tragikus sorsú Kun László király nem tudott dönteni a Kelet és a Nyugat között. Azóta sem tudunk, ma sem tudunk dönteni. Ma is könnyebb elfogadni a keleti baksist, hiszen csak politikai szívességeket kell tenni érte. Ja, hogy a nyugati pénz? Azzal bizony el kell számolni.

Ady így írt 1905-ben (!) az Ismeretlen Korvin-kódex margójára című publicisztikájában: „Kompország, Kompország, Kompország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.” Vagy: „Tehát újból Európa ellen mentek, lovas magyarok? Az Időre röhögtök, miért legyen másként, mint Szvatopluk után: szent Ázsia nevében törtetni fogtok előre.”

Hát változott itt valami az elmúlt nyolcszáz évben? Számomra Kun László sorsa és az őt körülvevő ország pokla pontosan ezt szimbolizálja. Az alapkérdésekben semmit nem léptünk előre. Keserű gondolatok ugyan, de a regény legfőbb erénye, hogy megmutatja: még ebben az élhetetlen világban is lehet cél az ember előtt. A művészet és a szerelem.

Fehér Béla: Miriam Rosenblum és a Kozma-kvintett
Magvető Kiadó, Budapest, 2022
240 oldal, teljes bolti ár 4499 Ft
kedvezményes ár a lira.hu-n 3599 Ft
e-könyv változat 3099 Ft
ISBN 978 963 144 2342 (papír)
ISBN 978 963 143 5511 (e-könyv)

* * * * * *

A könyv kiadói fülszövege

Fehér Béla regénye mozgalmas és melankolikus történelmi tabló a 13. század végéről. A regény elbeszélője a Kozma-kvintett egyetlen életben maradt tagjaként emlékezik vissza eseménydús életére, melynek hátterében felsejlenek a kaotikus és vad hatalmi játszmák, a történelemnek kiszolgáltatott kisember küzdelmei. Az eldugott falvakban és a királyi lakomákon egyaránt otthonosan mozgó zenekar Kun László eljegyzésén ismeri meg Anjou Izabella nevelőnőjét, Miriam Rosenblumot, és ez a találkozás egy életre megrendíti a férfiakat.
A regény elbeszélése szerint a Kézai Simontól kapott íróállványon megszülető kézirat szatirikus, pergő történet és megtört számvetés a szépség iránt mindig megújuló vággyal is, amelyet csak a művészet tud enyhíteni.