“Pálcájával lecsapdosta a legmagasabbra nőtt mákvirágok fejét.”

Posted by

Molnár Krisztina Rita
költő, író

>Most, hogy újabb tanárelbocsátások történtek, és szomorúan, megdöbbenve olvasom, hogy Jeney Zoltánt is elbocsátották állásából, ráadásul karácsony előtt néhány héttel, és előre tudni, hogy bármilyen petíció és tüntetés csak arra jó, hogy a maradék tartását megőrizze, aki úgy érzi, tennie kell valamit, mert hatástalan lesz, hiszen az ignorálás mindennél erősebb eszköz, eszembe jutott, hogy nyáron, a KATA-törvény megszavazása utáni káoszban és bizonytalanságban egyik este úgy feküdtem le, hogy most valami nagyon távoli dolgot fogok olvasni elalvás előtt, hogy valahogy eltávolodjak a jelentől, mert annyira kibillentem életem teljes felborulásától – de nem sikerült.
Ugyanis az Ókor című, antik kultúrával foglalkozó lap egy 2018-as számát vettem elő, benne Németh György ókortörténész tanulmányát, Az álomhozó mák címűt.
De a mák kultúrhistóriai vonatkozásai nem bódítottak el, csak újra szembesültem vele, hogy rettenetes, de nincs új a nap alatt.
Titus Líviusnak, Augustus római történetírójának elbeszélésével kezdődik a cikk, aki arról ír, hogy az utolsó római király fia, miután hatalmába keríti Gabii városát, az apjától hatalma megszilárdítására, egy követet küld apjához, akin keresztül az apa a következő tanácsot adja:
“A király, mintha mérlegelné, hogy mit tegyen kiment a palota kertjébe, nyomában fiának követével; ott föl s alá járkálva, úgy mondják, pálcájával lecsapdosta a legmagasabbra nőtt mákvirágok fejét.”
(A képen a krétai Iraklionban található Nemzeti Régészeti Múzeum mákistennőket ábrázoló szobrai.)