Posted by Új Péter heti hírlevele a katari nagy világjátékról mond véleményt. Itt az írás egy szórakoztató részlete:
118.0.1. „A döntő a cibakházi himnusszal kezdődött, minden cibakházi focista énekelt, csak Romárió nem, hiába, a pengés nem rakkol, de aztán a vácrátótiak közül meg senki sem énekelt, ki fogtok kapni. Rövid címszavakban a meccs történései:
7. perc: Bárézi hátrafelé ollózva kirepül a Snickers feliratból.
10. p.: a vácrátótiak kétvonalas zónát húznak, átlövésekre kárhoztatják a cibakháziakat.
26. p.: Knézynek nagyon hiányzik Kosztakurta, nem számít gólszüretre, erejét veszti a pöttyös.
41. p.: a vácrátóti Apollóni fölveszi a buddhista vallást, időnként megvillan, de a cibakháziak üdvöskéje, Romárió megneszeli a csalafintaságot, és rátekeredik a labdára.
A szünetbeli értékelés szerint három zseni van a pályán: Puhl és a partjelzők, a három egri diszkontos.”
(Garaczi László: Dunga vagyok – emlék ‘94-ből)
118.0.2. „…döntéseimnek négy nap múlva kamatozniuk kell!”
(Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya)
118.0.3. „Kicsit keserű a szánk íze, mindazonáltal úgy vélem, hogy a tunéziai nép büszke lehet ránk.”
(Vahbi Kazri, gólszerző)
118.0.4. „Nagyszerűen játszottunk, és ehhez gólok is társultak.”
(Lionel Messi)
118.0.5. „A mű olvasása közben érezhetjük, ahogyan a szereplőket az istenek támogatják.”
Ismeretlen szerző tartalomismertetése Homérosz Iliászáról
118.1. Keserű a szánk íze, de azért a víz az úr
118.1.1. Abba kéne fejezni mostmár talán ezt a penetráns és konstans (permanens, intolarens) vébégyalázást, okés? Értve vagyok? Mindennek megvan a határa. És nemcsak a megnövekedett migránsveszély mondatja velem, de a határokat minden eshetőség közepette tiszteletben kell tartani, ellenkező esetben kéáoszba fulladunk.
118.1.2. Amikor a Szent Játék, az egész világot lenyűgöző hatalmas emberi dráma, a Labdarúgás Négyévenkénti Nagyszabású Ünnepe végre eljön, és átadhatjuk magunkat a sport felhőtlen tiszteletének, miért kell folyamatos, szemen szedett blaszfémiával megszentségteleníteni ezt a csodálatos pillanatot? Elvenni Milliók Sőt Milliárdok Örömét? Nem olyan ez, mintha karácsonykor hajánál fogva előrángatott, hasraütésszerű vádakra hivatkozva, ajándékok helyett agyonvernénk a gyerekeinket a húsklopfolóval?
Már a drágalátos fősodrású sajtó részéről, úgy értem, aki nyakló nélkül, egymásra licitálva acsarkodik váll–váll mellett, pengeélre szorítva a szinpatikus kis öbölmenti, lángoktól ölelt ország, Kotor lelküket kitévő rendezőit, akiknek csupán egyetlen bűnük, hogy mernek szembe menni a hanyatló, hipokrita nyugati mainstreammel, nem térdelnek le – tisztesség ne essék szólván –, csak Isten előtt, az LMBT-buzilobbi lepattant róluk, mint a cövek, és gyarmati múltjukra büszkén, egyenes gerinccel vállalják szénhidrogénexportból táplálkozó identitásukat, kulturális különbségüket, hagyományos tradícióikat, különös tekintettel az európai szemnek talán – engedtessék meg a legnagyobb Tisztelet hangján! – komikusan visszatetszőnek ható, ruházatként hordott damaszk terítő.