Nincsenek nagy igényeim

Posted by

Iván Gizella
>Van úgy, hogy még az olyan született optimistának is mint én, összecsapnak a
feje felett a hullámok. Mert az élet már csak olyan, hogy nem lehet megállni. Ezt
kell intézni, azt kell intézni, ide menni, oda menni. Pedig nagyon jó lenne, ha ki
tudnánk kapcsolni a hétköznapi zakatolást, a hivatalos ügyeket, s lenne időnk
arra, hogy egy órácskát legalább elmerengjünk a világ dolgain. Vagyis dehogy,
inkább csak bámuljunk a semmibe és igen, eszünkbe se jussanak a világ dolgai.
Mert akkor bizony a búbánat és a letargia uralkodik majd fölöttünk.
Hiszen nézzük csak az utóbbi hetek történéseit. Vagy ne nézzük? Jól van, akkor
nem.
De akkor ki nézze, ha nem mi, akik képesek is lennénk a változtatásra? S hogy
minek kellene megváltozni? Gondolkodtam, s összeszedtem a kívánságaimat.
Rájöttem nincsenek is nekem nagy igényeim.
Mindössze egy olyan országban akarok élni,
ahol nem kell félve kimenni az utcára a cigány gyereknek,
ahol a zsinagógából kilépő rabbit nem támadják meg, ahol az ellenzéki lapokat
nem verik ki a villamoson a kezekből.
Ahol a politikusok hidakat építenek képletesen és szó szerint is, s nem árkokat
ásnak.
Olyan országot, ahol a miniszter az én szolgám és nem engem tekint cselédjének.
Egy olyan országban lenne jó élni,
ahol reggelente nem mennek el éhesen a gyerekek az iskolába,
ahol az újságíró, elfogulatlanul képes tenni a dolgát, és nem a megélhetéséért
hajol földig az apanázsért.
Ahol az ügyész nem a kormány szolgája,
ahol a rendőr is engem véd és nem félnem kell tőle.
Ahol nem zárnak börtönbe gyerekeket csokilopásért, s ahol nem politikai
kirakatperekkel ijesztgetik a lakosságot.
Olyan országot szeretnék,
ahol a betegeknek nem kell éveket várni egy-egy műtétre, s olyan kórházakat,
ahová nem kell vécépapírt, s evőeszközt, bögrét vinni, ha be kell feküdni
valakinek, s nem potyognak patkányok a műtőből a fejünkre.
Olyan iskolákat, amelyekben a krétát nem a szülőnek, vagy a pedagógusnak kell
megvenni,
olyan tanintézményeket, ahová a tehetség és nem a duzzadó pénztárca
segítségével lehet bejutni.
Olyan országot, ahol a példa nem a politikus, hanem a tehetséges művész, a jó
anya és apa.
S olyan hazát szeretnék,
ahol a másság elfogadott, két férfi, vagy két nő szerelme mindenkinek
természetes.
Ahol a papok nem erőltetik senkire hitüket,
ahol, ha Isten házába betér az ember, nem bűnösnek és kicsinek érzi magát,
hanem befogadónak és szeretettel teljesnek.
Mondom, nincsenek nagy igényeim.

Címkép: Weisz Béla: Csoportterápia