Posted by dr Szűcs R. Gábor dr. Gabor R. Szucs c. főiskolai docens Associate Professor
Nyílt levél Bedő Dávid alelnök részére „Momentum”szervezet
Uram,
Ön és barátai (csak a félreérthetőség elkerülése miatt nem írom, hogy „elvtársai”) a közelmúltban nemzeti színű szalaggal kötötték át a budapesti Szabadság téren lévő Szovjet Hősi Emlékművet, és bár kalapácsot nem vittek magukkal, mint az Önökkel e kérdésben azonos állásponton lévő újhungarista párt, az emlékmű eltávolítása mellett foglaltak állást. Értem én jól, hogyne érteném az ezzel kapcsolatos politikai célt: eltávolítani magukat a Demokratikus Koalíció közeléből, deklarálni, hogy Önök igazi, ”tiszta fajú” magyar párt, amely az ellen tiltakozik, hogy a Szovjetunió csapatai (a Vörös Hadsereg) egyedül azzal a
céllal jöttek Magyarországra, hogy azt elfoglalja/megszállja, tehát itt is maradjon az idők
végezetéig.
Az Ön történelmi ismeretei azonban nagyonis szegényesek, ezekkel sajnos még a mai általános iskolai rendszerre ráerőszakolt, színvonaltan és a jelenkori (finoman szólva szélső jobboldali, de inkább kalandor) politikája által diktált, történelemhamísító „Nemzeti Alaptanterv” követelményeinek betartásával sem menne át egy egyszerű vizsgán. Idézek a Nemzeti Alaptantervből: „20. A második világháború: a tengelyhatalmak sikerei; a szövetségesek győzelme; Magyarország a második világháborúban: mozgástér és kényszerpálya; a holokauszt; a második világháború jellemzői; az ország pusztulása, deportálások a Gulagra.” https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200110.kor . Ebben a szövegben a „megszállás” szó 1945-tel kapcsolatban nem szerepel.
Van olyan, bár nem tananyagban szereplő megállapítás, amely szerint a szovjetek csak a szláv országokat tekintették „felszabadítottnak”, a többit megszállták. Nos, Románia nem szláv ország, mégsem maradtak ott szovjet csapatok. Ausztria sem az, és az 1955., évi Államszerződés után a szovjetek kivonultak. Románia ugyanis sikerrel leszámolt Antonescu fasiszta kormányával, Ausztriát pedig, az Anschluß révén a nácik által megszálltnak tekintették.
Egyedül Magyarország az, amely mindvégig hivatalosan is a Tengely része maradt, az októberi átállási kísérlet tragikomédiába fulladt, és sok tízezer szovjet katona életébe került, míg az országot megtisztították a náciktól és a nyilasoktól, nem is említve (dehogynem!) a sárga csillag letépését és a budapesti gettó felszabadítását. A közbenső időben az idő alatt a nyilasok iszonyú kegyetlenségeket hajtottak végre és magyar emberek százait (ha nem épp ezreit) lőtték a Dunába.
Mindkettőnknek jobb, Uram, ha nem említem, miért nem jut ez most az Ön eszébe, bár vannak sejtéseim. Vagy Ön szerint ez is megszállás volt? Ne jöjjön itt most nekem a Szovjetunióban is tapasztalható antiszemitizmussal meg Birobidzsánnal, meg Babij-Jarral! Ezek ismert tények. És most nem tartoznak ide.
Mint ahogy az viszont igen, uram, hogy Ön sem létezne a szovjet hadsereg felszabadító harcai nélkül. És persze én sem. Nincs szabadságomban eldönteni, melyikünkért volna nagyobb kár, hisz kár minden emberi életért. Pontosan ezt, az emberi életet kímélte meg az, ami Ön megszállásnak nevez. A dolognak ugyanis két oldala van, és nagyon nem lát az, aki ezt nem látja. Egyfelől: a felszabadítás valóban az volt: megszabadulás a náciktól és a nyilasoktól. A megszállás pedig az, ami 1945 után következett. Ez utóbbinak az az alapja, hogy Magyarország az utolsó pillanatig nem tette le a fegyvert. E kettőt rövidtávú politikai célból összemosni nem tévedés. hanem sunyi aktuálpolitikai számítás, önmaga elárulása, mocskos és aljas gaztett. Ez alól a bűn alól ezen a Földön sem én, sem senki más nem adhat felmentést. Ön, uram, ezzel kell hogy éljen, és szerettei, honfitársai szemébe nézzen. Jobb lesz Önnek, ha nyilvánosan beismeri tettét (ó nem, nem a tévedését!) és a továbbiakban felhagy minden politikai tevékenységgel. Ha ugyan elég bátor ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni. Ha nem, az engem igazol: Ön ehhez is gyáva.
Remélem, nem haragszik meg, ha nem üdvözlöm, bár engem az sem zavar, ha igen.