Titkok kertje

Posted by
Van abban valami komikus, hogy egy kormány, amelyik úgy imád titkosítani és úgy véli, hogy választóival leginkább azokban a témákban konzultál, amiről tudja a legpopulistább, legönzőbb és legprovinciálisabb válaszokat kapni, egyébként pedig az istennek sem felel semmiféle általa kényesnek tartott kérdésre – nos, az, ha politikai érdeke úgy kívánja, azonnal közlékennyé válik, feloldja még a saját,nemzetvédő titkosítását is.
Batka Zoltán erről dühöngött a Facebookon.
 Ha a Rogán-felügyelte titkosszolgálat le akarja járatni magát, hát tegye. Iszonyú hülyeség volt a mostani jelentés titkosításának a feloldása. Már nem az amcsi támogatás ténye miatt (erről MZP nyíltan beszélt a Magyar Hang műsorában. Tipikus titkosügynök) Hanem mivel kiderült, hogy a 30 évre titkosított anyag kizárólag olyan információkat tartalmaz, amelyeket bárki összeszedhet, ha van internet elérhetősége és tud angolul. Nyilván így dolgozik a magyar 007-es “Erős Pista” fedőnevű operatív: facebook, google meg wikipédia. Esetleg cégtár.
Ugyanez állítólag egyszer már megtörtént Soros-ügyben, amikor a Német Szilárd fémjelezte biztonságpolitikai vonulat kitaposta a nemzetbiztonságból, hogy írjanak jelentést a Soros-hálózatról. A szolgálatok pedig lázas vizsgálat után pedig összegoogliztak egy ismeretterjesztő füzetet a Soros hálózatról. Majd azt is titkosították, elvégre a jogi szabályozás lehetővé teszi, hogy pl. a vizes piskóta netről letöltött receptjét is államtitoknak nyilváníthassa bárki. Ami a pártalapítványoknak, pártcégeknek nyújtott külföldi lóvét illeti, nos abban semmilyen illegális nincs, a Fidesz pártalapítványai is kaptak  ilyent rohadásig pl. a Német CDU-tól, (Konrad-Adenauer Stiftung) vagy éppen korábban Sorostól. Nevetséges baromság lenne azt feltételezni pl. hogy a Fidesz a KAP-tól kapott eurószázezrek miatt szavazza meg az itteni német autóüzemekben robotoló magyar munkásokat elnyomorító rabszolgatörvényeit.
A probléma természetesen az, hogy ha a külső fél az ilyen támogatás örvén próbál meg beépülni vagy korrumpálni. Amit mellesleg megtehet mindenféle lobbiszervezet nélkül is, sima fedőcégeken, vagy egy bőrönd lóvén keresztül.
Nos, ilyenről semmilyen adatot nem állított elő a titkosszolgálat és jó eséllyel nem is fog, elvégre a titkosszolgálati munka sajátossága, hogy kicsit nehéz úgy az operatív felderítő munka, ha előtte arról sajtótájékoztatót tartott egy politikus. Kocsis Máté meg a többi titkosszolgálati szakpolitikus amúgy természetesen játssza a hülyét, pontosan tudják, hogy igencsak fura lenne feltételezni egy külföldi szolgálatról, hogy kőkemény és potens magyar ellenzék támogatásával remél befolyást vásárolni magának. Ráadásul nyilvános és bejegyzett lobbicsoporton keresztül, úgy hogy az érintett pártvezér csacsogja el az egészet egy podcastben. A titkosszolgálati befolyásolásra már sokkal inkább alkalmasabb pl. amikor Oroszország feltűnően olcsón ad gázt kormányközeli alakokkal teli tömött itteni cégnek (MET) feltűnően jutányos feltételekkel üzletel itteni vonatcéggel (Szalay-Bobrovniczky és a dunakeszi járműjavító) vagy amikor egy idetelepülő orosz bank elkezd finanszírozni itteni üzleteket (IIB) és még lehetne sorolni az ilyen rubeles bulikat, pláne,  hogy ezek vélelmezett hatása is jól látható, pl. Orbán kábé egy sima, orosz ügynökként viselkedik. Na, az nagyon is nemzetbiztonsági probléma. A baloldal problémája legfeljebb az, hogy ha pártközelbe csatornázódott 3 milliárd forintnyi lé, akkor ebből miért csak ennyire futotta.