Lana meséi: A Hazug

Posted by

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerekerdő. Annak szélén találkozott napszállta előtt a Hazug és a Kalapácsos ember.
– Adjon Isten Hazug.
– Hogy mertél a nevemen szólítani ebadta? Nem tudod, hogy kihirdette a Nagytanács, fejvesztés terhe mellett senki nem hívhat így?
– Nem tudtam, bocsánat. Akkor, hogy szólíthatlak?
– Fenség.
– Azta! Mikor koronáztak meg… fenség?
– Te, te szerencsétlen tudatlan, még a születésemkor.
– Na de akkor apád, a Nagy Kövek Atyja, ahogy ismerte mindenki, még élt.
– A tanácsosok mégis úgy gondolták, én leszek az, aki megmenti a világot, nem ő. Tudták, én vagyok a legkeresztényebb, tehát a legeurópaibb az európaiak között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője.
– Nem jutok szóhoz a meghatottságtól. Tudták? Honnan tudták?
– Megmondtam nekik.
– Az más, így már világos. S mit mondtál még … fenség?
– Látom nehezedre esik kimondani. Ha még egyszer bizonytalankodsz, fejedet vétetem.
– Csak azt ne jó uram! Hallgatlak.
– Megmondtam, hogy el tudom hozni a világbékét, boldogságot a népemnek, jólétet mindenkinek. Az én országomban minden rokon, barát, gazdag és egészséges lesz. Tanulhatnak a legszegényebbek is, mert a világ legjobb egyetemeit hozom ide. Gyógyulhatnak a legjobban felszerelt klinikákon. Elmondtam azt is, olyan harcos leszek, akitől rettegni fognak határokon innen és túl. Mert élni fog újra a magyar virtus. Megvédem az országot a gaz támadóktól, vikingektől, frankoktól, démonoktól, mindenféle szedett-
vedett északi népségtől. Visszavezetem népemet a dicső múltba. Én leszek az új honfoglaló, haza(a)lapító, megfordítom a mohácsi csatát és kizavarom a törököt, a muszkát. Itt nem fognak fosztogatni.
– A muszkát is?
– Azt mondtam volna? Felejtsd el kutyaházi. Változnak az idők. Na de figyelj szolga! Mondtam nekik azt is, csupa olyan tanácsadóval és tudóssal veszem magam körbe, akiknek észbeli képességeit senki nem tudja
überelni. Csupa zsenit akarok a saját képemre, akik tudnak önállóan dolgozni, gondolkodni. Hülyéknek, alkoholistáknak, kurvapecéreknek, tolvajoknak, maffiózóknak, korruptoknak, a kleptokrácia képviselőinek itt
nem terem majd babér.
– Ugye minden tanácsnok helyeselt a szavaidnak nagyúr? Zseniális vagy.
– Látom, vág az agyad.
– Igyekszem felnőni hozzád nagyuram. Már a jelenléted is fényt hoz az életembe.
– Mi a vágyad, a titkos álmod?
– Meg akarsz venni?
– Bolond beszéd. Már az enyém vagy. Mint mindenki. Az imádat tárgya vagyok. Szeretnek, dicsőítenek, imádkoznak hozzám. De félnek is.
– S te nem félsz néha jó uram?
– Soha. Ugyan kitől?
– Kitől? Hát tőlem fenség!
S abban a pillanatban akkorát csapott a kalapáccsal a királyi kobakra, hogy az egész ember olyan lett, mint a harmonika, a koponyája egészen lecsúszott a derekáig.
Meghagyni, fura látvány volt.

Címkép: Halász Géza: A Kalapácsos Bíró Mihály nyomában