Nincs mit ünnepelni

Posted by

Millei Ilona

>Ma van a Magyar Közoktatás Napja. November 22-ét még 1991-ben nyilvánította annak a parlament a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) javaslatára. Azért született meg akkor, mert az érdekvédelmi szervezet ezzel az akciónappal kívánta felhívni a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a
közoktatás fejlesztésének stratégiai fontosságára. Ennek érdekében a költségvetési viták idején hol szelídebb eszközökkel, hol harciasabban próbálta megmutatni a hatalomnak az ágazat gondjait. Ám e rendezvények mind egy célt szolgáltak, elősegíteni azoknak a döntéseknek a megszületését, amelyek az
oktatáson keresztül élhetőbbé teszik Magyarországot, szebbé annak jövőjét.
Az ötödik Orbán-kormány viselkedését látva az embernek az jut az eszébe, ma hiába is akarna ilyen akciónapot bármelyik pedagógus-szakszervezet, nem járna sikerrel. Hiszen a kormány még a törvényi kötelezettségének, a több mint egyéve tartó sztrájktárgyalások folytatásának is csak ímmel-ámmal tesz eleget.
Pedig a sztrájktárgyalásokat már nem is egy szakszervezet kezdeményezte, az oktatás, és a pedagógusok elkeserítő helyzetét látva a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is csatlakozott a harchoz. Már lassan egy éve vívják harcukat a Nagyúrral, aki az aranyon ül, és nem ad belőle másnak,
csak a haverjainak, vagy azoknak, akik a hatalmát fenntartják. Mondjuk a Klebelsberg Központ alkalmazottainak többmilliós jutalom gyanánt, miközben az illetékes tankerület az egyik budapesti gimnázium tanárainak még a gólyatábor után járó napidíjakat, sőt, az osztálykirándulásnál felmerülő és rájuk háruló költségeket sem térítette meg számukra. Pedig ma a tanári fizetésből
minden fillér hiányzik.
A kormány azt szeretné elhitetni mindenkivel, hogy a szakszervezetek harca bérharc csupán. De mára már sokkal több lett annál. Nem véletlenül csatlakoztak az érdekvédőkhöz a diákok és a szülők is. Nem véletlenül vannak országszerte az oktatásba fényt vivő fáklyás felvonulások, élőláncok, hídfoglalás, 80 ezres tüntetés, sztrájk, gördülő sztrájk, vagy épp polgári engedetlenség. Aki belülről, vagy csak hozzátartozóként kívülről látja, mi folyik az iskolákban, tudja, hogy a dolgokat nem hagyhatja annyiban. Ugyanis az ideológiával átitatott, ósdi, múltba mutogató és vágyó magyar közoktatás mára az összeomlás szélére került. Ami még valamennyire összetartja, az éppen, hogy a pedagógusok hivatáshoz, diákokhoz való hűsége. Mert nem hagyják – most már a diákokkal és a szülőkkel együtt – nem hagyhatják, hogy ez a szörnyű oktatás a magyarok fejére omoljon, tönkre téve ezzel a következő 15-20 évet, a jövő nemzedékét, és visszarántva a múltba az országot, miközben a világ fénysebességel húz el mellettünk az ellenkező irányba. Ezt a hűséget bizonyítja a tanárok ellenállása is, ami a diákok és a szülők támogatásával csak még több lett.