Kéthly Anna sem csüggedt soha

Posted by

Antoni Rita

>Ma a Parlamentben jártam. A folyosókon lépdelve arra gondoltam, hogy ugyanezeken a köveken lépdelt Kéthly Anna is – bámulatos kitartással, soha nem csüggedve. És persze eszembe jutott korábbi, 2017-es látogatásom is, amikor az Igazságügyi Bizottság csalódást keltõ ülése után Vas Imre fideszes képviselõ a folyosón azt bizonygatta az egybegyûlt újságíróknak, hogy „a Fidesz támogatja az Isztambuli Egyezmény kihirdetését”. Az errõl készült videót a Fidesz a Youtube-ra is kitette, azóta azonban – miután jó pár cikkembe beágyaztam, for the record – eltávolították.
Mostani látogatásom célja az volt, hogy a karzatról meghallgassam Orosz Anna felszólalását a nõk elleni erõszak megszüntetésének közelgõ világnapja kapcsán, ami november 25-én lesz esedékes, egyben a 16 Akciónap A Nõk Elleni Erõszak Ellen globális kampány kezdete. Azonnal szemet szúrtak az ülésteremben a meglehetõsen gyér padsorok: vajon hol volt a képviselõk több mint 90 százaléka, nekik nem kötelezõ bejárni dolgozni?
Mindenesetre, Anna joggal kérte számon az igazságügyi minisztertõl az áldozatvédelem hiányosságait és az intézményi árulást – hivatkozva a heti egy megölt nõre és a havi egy megölt gyerekre, valamint az életben maradt sértettek, köztük Bernadett Orosz és Erika Renner embertelenül elhúzódó kálváriájára –, majd feltette a kérdést, hogy a kormány mikor fogja ratifikálni az Isztambuli Egyezményt.
A Varga Judit helyett válaszoló Répássy Róbert lekezelõ hangnemet megütõ válaszában (melyhez készséges partnernek bizonyult az ülést vezetõ elnök is) arra hivatkozott, hogy Magyarország Kormánya végtelenül elkötelezett a nõk jogai iránt, és ezt a 2020-as Áldozatsegítés Évével, az ahhoz kapcsolódó figyelemfelhívó kampánnyal, valamint azt Áldozatsegítõ Központok létrehozásával támasztotta alá. Felhívta a figyelmet az Igazságügyi Minisztérium oldalán található táblázatra, amivel szerinte igazolható, hogy hazánk eleget tesz az egyezményben foglalt jogszabályi követeléseknek. (Ez az a bizonyos táblázat: https://cdn.kormany.hu/…/fa31d74c52cbfac860b47b807338e3… ) A jogszabályok gyakorlati be(nem)tartásáról nem esett szó, nyilván, mert azt nehezebb lett volna kimagyarázni. (Holott számtalanszor elmondtuk, hogy az igazi probléma a gyakorlatban van – már a vonatkozó Orfk. utasítás betartása is jelentõs javulást eredményezne, de ez sem történik meg.)
Ahogy arról sem, hogy – ahogy Mérõ Vera korábban jogosan felvetette – a figyelemfelhívó kampány anyagai, ha már elkészültek, és alapvetõen nem rosszak, miért csak a Youtube-on találhatók meg, miért nem mentek le a köztévében, és miért nem készültek belõlük óriásplakátok? Kérdezem én továbbá, hogy az Áldozatsegítõ Központok mûködtetésébe miért nem vonják be a területen nagy tapasztalattal rendelkezõ áldozatsegítõ civil szervezetek, a NANE és a Patent szakértõit? Miért nem kapnak szakmai képzéseket az áldozatokkal kapcsolatba kerülõ hatósági dolgozók?
Több mint tíz éve ugyanazt látom a kormány részérõl: a valódi elkötelezõdés hiányát, azt az attitûdöt, hogy a nõk elleni erõszak megszüntetése számukra csak egy formálisan kipipálandó, terhes, unalmas feladat, a problémát „erõltetõk” pedig fárasztó, rikácsoló némberek, akik „politikai hisztit” csapnak ahelyett, hogy takarodnának „megszülni a maguk 2-3, de inkább 4-5 gyermekét”. Megfeledkeznek arról, hogy az áldozatok többsége pont hogy nem máglyára való radikális feminista sorosbérenc LMBTQ lipsi, hanem a házasságának nagyon is hagyományos elképzelésekkel nekivágó, a princípiumot beteljesíteni akaró családanya, aki pont hogy a gyerekeit akarja elsõsorban megvédeni – akiket az inkompetens bíróságok sok esetben kiszolgáltatnak a bántalmazónak.
A családot nem azok verik szét, akik családon belüli erõszakról beszélnek, hanem azok, akik családtagjaikra kezet emelnek, illetve lelkileg, vagy egyéb módon bántalmazzák õket. A kormánypárti tisztségviselõk megtehetik, hogy az ellenzék kérdéseire lekezelõ módon nem válaszolnak, a kérdések lényegét megkerülik, teljesen másról hadoválnak, felmondják a mások által elõre megírt leckét, mint egy felhúzott verkli. A bántalmazott nõk miatt valószínûleg nem fogják tömegek döngetni a Parlament kapuját, nõjogokért ez nem szokás (bár a közelmúltban a szívhangrendelet miatt szervezett tüntetés résztvevõi létszámán kellemesen meglepõdtem!) De egy felelõs politikus, illetve egy felelõs kormány nem csak akkor lép fel a nõk jogaiért és biztonságáért, ha lázadó tömegek szorítják erre, hanem azért is, mert erkölcsileg ez helyes, ez a követendõ út, hiszen a nõk is emberek, a nõk is állampolgárok, akiket megillet – mindenekelõtt – az élethez, az egészséghez és a testi épséghez való jog.
Kifelé menet ismét Kéthly Annára gondoltam, akirõl születésének 133. évfordulója alkalmából Eörsi Lászlóval a Nõkért Szabadegyetem keretében a múlt héten beszélgettünk. (Itt megtekinthetõ: https://www.facebook.com/nokert.hu/videos/839799527269064/ ) Milyen politikai eredményeket ért el Kéthly, kérdeztem tõle, mire azt a választ kellett hallanom, hogy az adott korszak körülményei közt sajnos szinte semmilyeneket. Láttam olyan véleményeket, miszerint õ megvetendõ, mert „több mint húsz évig ült Horthy parlamentjében” – de Lacival egyetértettünk abban, hogy jelenléte így sem volt értelmetlen, ahogy a mostani ellenzéké sem az, mert bizonyos értékeket akkor is képviselni és hangoztatni kell, ha az adott helyen, az adott korszakban épp nincs rájuk fogadókészség. Kilépve a hidegbe, a Duna-parton arra jutottam, hogy ha Kéthly Anna egy egész életet le tudott élni úgy, hogy nem látta az általa képviselt értékeket (pl. a többpárti demokráciát) hazájában érvényre jutni, és mégsem tört meg, akkor nekünk is állnunk kell a sarat. Bízom azért benne, hogy nem halálunkig. Szeretnék még egyszer egy demokratikus, a nemek egyenlõségét ténylegesen tiszteletben tartó, és az áldozatok védelméért a gyakorlatban is elkötelezett Magyar Köztársaságban élni.

Címkép: Ennyien voltak