Mire szavazott félidőben Amerika?

Posted by

Dobozi István
>Publicisztikám az ÉS-ben
>A várakozásokkal ellentétben november 8-án az amerikai választókat nem csak a
pénztárcájuk érdekelte. Fontos volt számukra a demokrácia hanyatló állapota, de még a
kultúraháborús kérdések is. Anti-Trump-referendum volt, elmaradt a republikánus vörös
hullám, amitől a baloldalon annyira féltek. A republikánusok – pici fölénnyel ugyan –
megszerezték az ellenőrzést a kulcsfontosságú alsóházban. Milyen hatással lesz ez Biden
elnöki ciklusának hátralévő részére? Lehet-e polgárháború a Republikánus Pártban a vártnál
sokkal gyöngébb szereplés miatt? Még inkább polarizált és cselekvésképtelen lesz
Washington? Lesznek-e külpolitikai következmények? Veszélybe kerülhet-e a kétpárti
konszenzus Ukrajna ügyében?
Az amerikai politikai rendszerre a nonstop választási üzemmód jellemző. A választások
egybefolynak: amint befejeződik egy országos választás, máris indul a felkészülés a következőre.
Két elnökválasztás felezőjén, november 8-án is össznépi voksolás folyt. Újraválasztották a
washingtoni Kongresszus valamennyi képviselőházi tagját és a Szenátus harmadát. Az államokban a
kormányzók kétharmadáról és több mint hatezer parlamenti delegátusról döntöttek. Az amerikai
választások történelmében már-már a természeti törvény erejével érvényesül, hogy a közbenső
választásokon kongresszusi helyeket veszít a hivatalban lévő elnök pártja. Ez történt a második
világháború utáni 39 félidős választás közül 37 esetben.
A demokratáknak sem sikerült politikai csodát véghez vinniük november 8-án. A Demokrata Párt
megőrizte marginális fölényét a Szenátusban. Az általánosan vártnál ugyan jóval kisebb mértékben,
de elvesztették többségüket a kulcsfontosságú Képviselőházban, ahol a törvényjavaslatok
előkészítése folyik, és a felügyelet égisze alatt vizsgálatok (köztük impeachment) indíthatók az
elnök és a kormány tevékenységével kapcsolatban. De ami még fontosabb: a szövetségi kormány
kasszakulcsa az alsóház költségvetési bizottságának kezében van, amely felelős a kormány
létfontosságú tevékenységeinek finanszírozásáért.
Az időközi választások döntően a hivatalban lévő elnök kétéves bizonyítványáról szólnak. Joe
Biden eddigi tevékenységét az amerikai átlagszavazó korántsem tartotta kielégítőnek. A Gallup
felmérése szerint a választások előestéjén az amerikaiak csupán 40 százaléka volt elégedett az
elnökkel. Biden későn jött törvényhozási sikerei (éghajlatvédelem, infrastruktúra-fejlesztés,
korlátozott adóreform stb.) a vártnál csekélyebben javították a megítélését.

Gazdasági bajok, MAGA-szélsőség

Az elnök politikai népszerűtlensége mögött több tényező húzódik meg: a zűrzavaros afganisztáni
kivonulás, a COVID-járvány vártnál rosszabb kezelése, a nagyvárosi bűnözés növekedése, az
illegális bevándorlás rekordot meghaladó felfutása. Ezek azonban nem voltak döntőek. A
választások előtti felmérések egyöntetűen jelezték, hogy a rossz gazdasági helyzet, kiváltképp a
magas infláció nyugtalanította legjobban a szavazókat – párthovatartozástól függetlenül. Bár
alacsony (3,5 százalék) a munkanélküliség, az infláció mégis nyolc százalékon száguld, magasak a
benzinárak, csökkennek a reálbérek. Meredeken nőnek a fogyasztói kamatlábak, tendenciaszerűen
süllyednek a tőzsdék, amelyekhez a nyugdíjalapokat indexálják. A központi jegybank (Fed) eltökélt
abban, hogy az infláció letörése érdekében újabb kamatemelésekkel – „kerül, amibe kerül” –
recesszióba és nagyobb munkanélküliségbe navigálja a gazdaságot.
A republikánus és független választók látták, hogy nem Vlagyimir Putyin és az ukrán háború a négy
évtizedes csúcsot verő infláció fő oka, hanem a Biden-kormány bőkezű fiskális politikája, benne az
ingyen szórt „helikopterpénzekkel”. Ma az amerikai családok több mint 40 százaléka küszködik
megélhetési gondokkal, nehezükre esik a létfontosságú kiadások (élelmiszer, energia, lakás)
fedezése. Rossz hír a demokratáknak, hogy a választók kettő az egyhez arányban a
republikánusokat tartják alkalmasabbnak a gazdasági válság orvoslására.
Ha a választók csak a gazdaság állapota és a vágtató áremelkedés alapján döntöttek volna, akkor
valószínűleg vörös hullám söpörné el a demokratákat (a vörös Amerikában a republikánusok színe,
szemben a demokrata kékkel), de nemcsak a Kongresszusban, hanem az államok kormányzói és
parlamenti választásain is. Nagy meglepetésre nem ez történt. Miért? Biden elnök és a demokraták
kongresszusi kampánycsapata hatásos taktikát alkalmazott. Gazdasági népszerűtlenségének
tudatában Biden elnöknek sikerült a gazdaság fölé emelni a választások tétjét. Biden tüzes,
kiszámítottan dramatizált beszédekben a szélsőjobboldali MAGA-republikánusokat az amerikai
demokráciát egzisztenciálisan fenyegető „félfasisztáknak” bélyegezte. (MAGA: „Make America
Great Again” – Állítsuk vissza Amerika nagyságát – Trump jelmondata.) A félidős választásokat
pedig emelkedetten úgy keretezte, mint „a nemzet lelkéért vívott csatát”.

Ezzel a kampányfogással lényegében sikerült november 8-át a Donald Trumpról és MAGA-
politikájáról szóló referendumra áthangolni, tompítva a gazdasági bajok központi szerepét. Trump

ráharapott a politikai csalétekre, a kampány véghajrájában hiperaktívan vetette be magát azon –
többnyire általa kiválasztott – jelöltek támogatásába, akik osztják a MAGA- filozófiát, benne a Big
Lie-t, Trump légből kapott véleményét, miszerint 2020-ban elcsalták tőle a második elnökséget, s
Biden törvénytelen lakója a Fehér Háznak. A republikánusokhoz húzó, konzervatív Wall Street
Journal találóan jegyezte meg: „Nagy hiba volt, hogy a Republikánus Párt túlzottan nagy számban
állított ki gyönge, alkalmatlan jelölteket, akik inkább Donald Trump kegyeit keresték, mint a
választókét.”
A Trump által személyesen protezsált kongresszusi és kormányzójelöltek nagy többsége azonban
elvérzett a választásokon, köztük olyan fontos államokban, mint New York, Pennsylvania és
Michigan. Az általuk képviselt MAGA-extrémizmus – közte a választások hitelességének oktalan
kétségbe vonása, a politikai erőszak tolerálása – nemcsak a demokratáknak és a Republikánus Párt
mérsékelt szárnyának volt már sok, de a választásokat gyakran eldöntő „függetleneknek” is, akik a
legnagyobb szavazóblokkot alkotják. Emellett a demokrata választási stratégák jól érzékelték, mekkora politikai potenciál rejlik a
konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság drámai nyári döntésében, amely – fél évszázad után –
eltörölte az abortuszhoz való alkotmányos jogot, s egyúttal a terhességmegszakítás jogi
szabályozását az államokra bízta. Az exit pollok szerint a választók számára a gazdaság után az
abortuszhoz való jog volt az egyik legfontosabb kérdés, amelynek kezelésében toronymagasan a
Demokrata Pártot favorizálják. Az abortusz nemcsak a demokrata választókat motiválta erősen a
szavazásra, hanem a vándorszavazókat is.

Várható következmények
Történelmi tény, hogy a félidős választási vereség könnyen működésképtelenné teheti a hivatalban
lévő elnököt. Saját bőrén tapasztalta ezt Barack Obama, akinek nagyratörő kormányprogramjára
2010-ben komoly csapást mért a republikánusok győzelmes Tea Party-hulláma. Most ennél is
rosszabb sors várhat Joe Bidenre, akiből hiányzik Obama született politikai tehetsége. A Fehér Ház
és a Képviselőház közötti patthelyzet politikai béna kacsát csinálhat az elnökből, lehetetlenné téve
hátralévő törvényhozási programjának részleges kivitelezését is, például az éghajlatváltozással
kapcsolatban, ami egyébként is szálka a republikánusok szemében. Biden elfeledkezhet a vállalati
nyereségadó 21-ről 28 százalékra való tervezett emeléséről, mivel az ellenzék csak
adócsökkentésekben hajlandó együttműködni. A képviselőházi republikánusok a kormányzati
kiadáscsökkentés kikényszerítése céljából a törvényes adósságplafon emelésének megtagadásával
zsarolhatják Bident, ami a szövetségi kormány fizetésképtelenségét és „AAA” szuverén
adósbesorolását kockáztatná, s beláthatatlan pénzpiaci következményekkel járhat. Az erősen
beszűkülő mozgástérben Biden számára csak az ellenzéki törvényjavaslatokkal szembeni elnöki
vétó és a rendeletekkel való kormányzás marad, aminek jogi és politikai korlátai vannak, arról nem
beszélve, hogy a következő elnök egy tollvonással eltörölheti őket.
Borítékolható, hogy a képviselőházi vizsgálatok cunamija indul majd be demokrata párti
személyiségek és Hunter Biden ellen. A nemzetbiztonság veszélyeztetése címén az elnök fiának
kétes üzleti ügyei és az afganisztáni katonai kivonulás kongresszusi vizsgálata impeachmentbe, az
elnök elleni politikai vádeljárásba torkollhat, ahogy azt már több republikánus vezető is belengette.
A trumpista ultrák tavaly január 6-i lázadását már hosszabb ideje vizsgáló kongresszusi bizottságot
minden bizonnyal feloszlatják munkájának befejezése előtt.
A félidei választással eldördült a startpisztoly, megkezdődött a felkészülés a 2024-es
elnökválasztásra, ezentúl minden ekörül forog majd Washingtonban. Habár Donald Trump lett a
2022-es választások legnagyobb politikai vesztese, várhatóan harmadszorra is ringbe száll a
republikánus elnökjelöltségért. Erre sarkallja az ellene folyó vizsgálatok (bűnügyiek is) tömkelege,
amelyek közül több felgyorsulhat a választások után. Nem mutatna jól például, ha az igazságügyi
miniszter bűnvádi eljárást indítana egy elnökjelölt-aspiráns ellen. Trump máris elkezdte a fő
republikánus riválisok – Ron DeSantis és Mike Pence – vitriolos gúnyolását.
November 8-a előtt általános volt a vélemény a republikánus vezérkarban, amely javarészt az
exelnök híveiből áll: ha Trump akarja, azon melegében a párt éllovasa lehet 2024-re. Törzsbázisa
annak ellenére kitartott Trump mellett, hogy elnöksége alatt a republikánusok nemcsak a Fehér
Házat vesztették el, de a Kongresszus mindkét házát is. Trump ultra-MAGA-jelöltjeinek kirívóan rossz szereplése és a fő rivális, Ron DeSantis valóságos „vörös hulláma” – csaknem 20 százalékos
fölénnyel győzött a floridai kormányzóválasztáson – merőben új helyzetet teremtett. Trump lett az
első számú bűnbak, aki főszerepet játszott a földcsuszamlásszerű ellenzéki győzelmet lehetővé tévő
alaphelyzet – népszerűtlen elnök, elszabadult infláció – elfuserálásában. A vártnál sokkal gyöngébb
szereplés miatt polgárháború törhet ki a Republikánus Pártban. Mind többen érzik, hogy nemcsak a
párton belüli személyi kultuszt kell felszámolni, de megérett az idő arra, hogy egy Trump nélküli
pártban gondolkodjanak, ha győzni akarnak 2024-ben. Sokaknak elege lett a Trump körüli örökös
drámákból. Egyik napról a másikra DeSantis lett a párt virtuális vezére, az első számú (nem
hivatalos) elnökjelölt-aspiráns. A New York Post konzervatív bulvárlap – nem kis nyelvi
leleménnyel – Ron DeFuture-nek keresztelte címlapján a 44 éves kormányzót.
Közben a másik oldalon még nem tűnt fel egyetlen karizmatikus politikus sem, aki két év múlva a
győzelem reális esélyével tudna megbirkózni egy DeSantis klasszisú ellenféllel. Biden újraindulása
több mint kétséges, mivel még saját pártjában is nagy többségben vannak azok, akik ellenzik, hogy
nyolcvanegy évesen ő legyen a demokrata elnökjelölt. George F. Will, az egyik legismertebb
amerikai közíró a liberális Washington Postban szólította fel Bident és alelnökét, Kamala Harrist,
hogy „az ország érdekében már most lépjenek vissza a 2024-es elnökválasztástól”.

Külpolitikai hatások?
A félidős választások nem a világpolitikáról szólnak, általában nincs számottevő külpolitikai
hatásuk. A Kína-politikában aligha lesz változás, sőt még erősödhet is a „ki a keményebb Pekinggel
szemben” kétpárti licitálás, mivel az amerikaiak 80 százaléka rossz véleménnyel van Kínáról. A
klímahangsúlyos bideni nemzetközi vonal nem fog semmilyen támogatást élvezni a
Képviselőházban. A potenciálisan legnagyobb elmozdulás az ukrán háborúhoz való viszonyban
következhet be. Az Egyesült Államok eddig rendkívül erőteljesen támogatta politikailag, katonailag
és gazdaságilag is Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban. De a kétpárti konszenzusban kezdettől
fogva voltak repedések: a tavasszal jóváhagyott 40 milliárd dolláros segélycsomag ellen a
képviselőházban 57, a szenátusban 11 republikánus honatya szavazott. Az utóbbi időben
felerősödtek a republikánus bírálatok az elégtelen nyugat-európai hozzájárulás, a háború inflációs
hatásai és a Kijivnek nyújtott amerikai katonai és pénztámogatás elégtelen átláthatósága miatt.
A nagy geopolitikai kérdőjel az, hogy az új kongresszusi szerkezetben fönnmarad-e a kétpárti
konszenzus. Elképzelhető, hogy sor kerülhet az ukrán segélyek újragondolására, esetleges
kurtítására, főként, ha jövőre – amint várható – recesszióba csúszik a gazdaság, és tovább
csökkennek a reálbérek. Kevin McCarthy, aki sejthetően a Képviselőház republikánus elnöke lesz,
máris figyelmeztetett: „Nem hiszem, hogy amikor az amerikai emberek szenvednek a recessziótól,
biankó csekkeket adhatunk Ukrajnának. A Biden-kormány nem jól kezeli a hazai ügyeket, például a
déli határon. Ukrajna fontos, de nem lehet az egyetlen dolog, amire a kormánynak figyelnie kell, és
nem lehet szó kitöltetlen csekkekről.”
Tény, hogy az ukrán támogatás oppozíciója már hónapok óta növekszik. A Wall Street Journal e
havi reprezentatív felmérése szerint a márciusi hat százalékkal szemben ma az amerikaiak 30
százaléka gondolja, hogy az USA túl sok pénzt ad Ukrajnának. A republikánus szavazóknál ez az
arány 6-ról 48 százalékra ugrott fel. Még markánsabb pártközi szakadék van a jövőbeli támogatást illetően: míg a demokraták 81 százaléka helyesli azt, a republikánusoknál csak 35 százalék. Kijiv
jövőre havi 1,5 milliárd dolláros gazdasági támogatást kért Washingtontól, aminek teljesítése erős
ellenállásba ütközhet a republikánus vezetésű Képviselőházban, ha mélyül a gazdasági válság. Ettől
az eshetőségtől tartva a Fehér Ház és a demokrata vezetésű Kongresszus még az év végéig
megpróbál tető alá hozni egy többmilliárdos segélycsomagot. Az új felállású törvényhozás január 3-
án lép hivatalba.

Sarasota, Florida

Dobozi István a Világbank korábbi vezető elemzője

Címkép: Dobozi István előadása Floridában